59

980 52 6
                                    

EULIA ENI SHERIN

El se hiszem, hogy minden a helyére került, bár szomorú az igazság, de mostmár minden titokra fény derült. Megértem Harry viselkedését, de nagyon bízom benne, hogy igazat mond és nem lesz több ilyen a részéről.

Nehéz lehet számára ez az időszak, elvégre a saját apja szúrta hátba, nem tudom, hogy lesz e még köztük normális apa-fia viszony. Edward se úgy kezelte a dolgot, ahogy kellett volna. Bocsánatkérés helyett szidalmazta a fiát, de lehet idővel mind a két fél megbékél a másikkal.

- Szerelmem!- szólítom meg a göndörkét.
- Hm?- mosolyogva pillant rám.
- Sokat gondolkoztam. Nem szeretném, ha feljelentenétek apukádat.- húzom el a számat és együtt érzően tekintek rá.
- Ezt anyával beszéld meg.- tekintetét visszavezeti a telefonjára.
- Anyukád csinálja, amit te mondasz neki!- forgatom meg a szemeim.- Tudom, hogy nagy bűnt követett el ellened, valamint velem szemben is, de csak az apukád.- sóhajtok fel.- Idő kell most nektek, előbb-utóbb úgyis megbocsátásra találtok.- nézek rá kedvesen.
- Azure, már megtettük a feljelentést a válaszom pedig nem, nem gondolom meg magam! Ő sose gondolt arra, hogy időt ad magának, hogy elfogadja a döntésem, valamint esze ágába se volt bocsánatot kérnie, akkor én miért legyek vele elnéző, ha ő nem bánta meg a tettét?- húzza fel kérdően a szemöldökét, amiben igaza van, ha az apja nem akarta, hogy jobb legyen, akkor Harry miért törje magát.

1 hónappal később.

- Fiamat nem sikerült lehúzni pénzzel, így engem károsítottál meg!- jön hozzám Edward Styles, tekintetében undort látok.
- Hallotta a bírót, sérelmi díj az én részemre! Örüljön, hogy ennyivel megúszta.- állom a tekintetét.
- Látod Drágám, a Karma mindig visszaadja, amit adsz!- karol belém Harry anyja és úgy mondja a férjének.- Remélem a válási papírokat megkaptad, ne tedd el az öltönyt, mert nem sokára találkozunk újra a bíróságon.- vigyorog rá.
- Gondold át, mi lesz velem nélküled?- könyörgő tekintettel néz a feleségére.
- Nem érdekel. Elvesztettél minket, fiad meg se jelent a tárgyaláson, elvesztettél mindent, de te még most is szidalmazod a lányt. Szánalmas vagy.  Ja, és mostantól a mellettem lévő hölgy milliomos, most már ő is a felsőbb körökbe tartozik.- néz rá egy gonosz mosollyal.- Gyere Kedvesem, Harry már vár minket.- sétálunk le a lépcsőn nevetve.
- Hogy lehetséges, hogy ennyi pénzt kapok?- nézek rá értetlenül.
- Kedves barátom a bíró.- kacsint rám egy mosoly kíséretében.
- Nem tudom, hogy hálálhatnám meg neked.- ölelem magamhoz. Jó érzés, hogy ennyire támogat és ilyen sok kedvességet kapok tőle.
- Én már azért hálás vagyok, hogy a fiamat boldoggá teszed, utoljára gyerekként láttam ilyen vidámnak. Én köszönöm, hogy megbecsülöd azok ellenére is, ahogy viselkedett veled.- kuncog fel.
- De nagy az öröm!- vigyorog ránk az emlegetett szamár.
- Ez egy sikeres nap!- ülünk be a kocsiba.
- Meséljetek, mi történt?- pillant ránk a napszemüvege mögül.
- A barátnőd mostantól milliomos. Apádnak vaskos összeget kell fizetnie neki.
- Ne!- nevet fel.- Mindig is attól félt, hogy Azure elveszi a vagyonomat, erre ő fizet milliókat neki. Sors mindent visszaad.- nevet fel, ő is velünk örül.
- Dagadékkal mi lett?- hangjából érezhető a gúny.
- 5 év letöltendő, valamint távolságtartás az egész családtól.- mondom egyszerűen, szeretném lezárni ezt a témát és ezt az időszakot az életünkbe.
- Fiam, kivinnél a reptérre? Pár barátnőmmel Ibizára utazunk, szükségem van a pihenésre, mert hosszú válás néz elém.- sóhajt fel az anyja.

••••

Harry anyukáját kitettük a reptéren, már ránk sötétedet, mert megálltunk enni hazafele, így elhúzódott az idő.

- Mi lenne, ha félre állnál?- teszem kezemet a combjára, amit lassan simogatni kezdek.- Nem sokára egy út bevezet a szántóföldre, nem gondolom, hogy este 9-kor lenne ott valaki.- vigyorogva harapok az alsó ajkamba.
- Kívánságod számomra parancs!- kacsint rám, majd úgy teszi, ahogy mondok. Befordul az útra, teljesen a végére megy, majd leparkol, a kocsit pedig le állítja.
- Gyere Bébi!- ültet az ölébe.
- Mit szeretnél?- kéjesen suttogok a fülébe, közben a csípőmet mozgatom rajta.
- Azure, mást húz ne az agyamat!- harap érzékien a nyakamba.

Letolom a nadrágját, szerencsére szoknya van rajtam, így könnyebb a dolog. Lassan rá ülök, már az érzéstől is felnyögök. Gyors tempóra váltok, Harry pedig kezeivel rá segít. Arcát a két tenyerem közé veszem és úgy nézek rá, elmondhatatlanul szeretem ezt a férfit, nagyon sok mindent szeretnék átélni vele.

Ahányszor a tekintetünk találkozik, annyiszor érzem szívemben a forrósságot, elmondhatatlan ez az érzés, a szerelem.

______________________________________________

Sziasztok Drága Olvasóim!

• Nincs mentségem, amiért hónapokig nem volt rész. Tudom, ez a legrosszabb, amit egy író elkövethet, sajnálom. 🥺

• De ígérem, hogy előbb-utóbb befejezem a történeteimet, és csak olyan részt adok ki a kezeim közül, amit tényleg jónak gondolok, és ez néha sok idő.🤓

• De most megérkeztünk az utolsó előtti részhez. Szóval, sajnos hamarosan el kell köszönünk tőlük.😰

• Remélem itt vagytok, velem lesztek még és tetszett a rész.🥺❤️

Millió Puszi, Enchiles!♥️

AzureМесто, где живут истории. Откройте их для себя