•11•

3.5K 132 12
                                    

Harry Stlyes

Remek asszisztensem van, kicsit idegesítő a csaj, de most nem is nekem kell megfelelnie, hanem Callumnak.

- Akkor mi lesz azzal az aláírással?- kérdezi pajkosan, majd  végig nyalja  az alsó ajkát, amibe bele is harap.

Erre a cselekedetre a farkam reagál, ami nem igazán tetszik nekem, olyan szexi mozdulatokat csinál, hogy felizgulok, gondolom ezzel nem vagyok egyedül, enyhe féltékenységet érezek, hogy nem miattam viselkedik így.

- Elhoztam az iratokat, amit most itt alá is írok.- néz Elzára, aki csak bugyután bámul vissza rá, túl sokat ivott, minden faszságon nevet. Lényeg, hogy Callum aláírta a papírokat.
- Uram, gratulálok az üzlethez.- nyújtja át az iratokat Elza, amit én is aláírok.
- Harry barátom, nagyon meggyőző asszisztenst választottál!- karolja át a derekát, ami nekem nem tetszik.
- Remélem az én, Styles Uram is így gondolja.- kuncog fel és rám pillant.

Farkam olyan kemény, mint még soha, borzasztó, hogy mit vállt ki belőlem, amikor így szolít, legszívesebben magam elé térdeltetném és szájába tenném a péniszem, azokkal az ajkakkal mit művelhetne velem, kitanítanám az ízlésemhez.

- Pár perc és visszajövök!- állok fel a helyemről, mert nem bír magával a farkam.
- Menj csak nyugodtan, mi el vagyunk itt.- tölt egy újabb italt Elzának.

Kimegyek a friss levegőre, hogy lenyugodjak egy kicsit, mert szétreped az alsógatyám. Előveszek egy száll cigit, jót tesz ilyen helyzetekben a nikotin.

Sietve szívom el a dohányt, mert csípős hideg van, de megtette a hatását ez a pár perc is. Hamar visszatérek az asztalunkhoz, ahol csak a pincér van, aki az üres poharakat szedi össze.

- Hol van az a 2 személy, akik itt ültek?- kérdezem idegesen, nem számítottam erre, hogy eltűnnek.
- Mosdó fele mentek.

Sietve megyek a helyiség felé, ígéretet tettem Elnek, hogy vigyázni fogok rá, remélem még nem késtem el.

Elza a falnak van támaszkodva, Callum pedig a nyakát puszilgatja, fura érzés kerít hatalmába, nem tetszik ez a látvány, hogy így látom őket, én akarom őt így csókolni.

- Ethan!- erőteljesen szólítom meg azt a faszt.
- Harry.- nyögi ki a nevemet Elza, majd eltolja magától Callumot, aki magához szorítja.
Kinyújtom a kezemet ezzel jelezve, hogy jöjjön hozzám.
- Máris mennétek?- néz rám idegesen.
- Vigyen haza Harry!- kapaszkodik belém az asszisztensem, alig áll a lábán.
- Szerintem jobban jársz.- nevetem el magam, mert elképzeltem, ahogy lehányja.
- Lehet igazad van, legközelebb kevesebb piát adok neki.- ha tudnád, hogy nem lesz legközelebb alkalom te fasz.
- Örültem kedves barátom!- köszön el tőlem, majd magamra hagy.

Igazi paraszt, nem tudja megdugni így le is ráz minket, és rám hagyja a részeg lányt.

- Nem akarok itt lenni!- nyög fel mellettem, erősen a derekamba kapaszkodik, nehézkesen megy neki a járás.
- Jól van, megyünk már haza.- ráadom a kabátot majd magamhoz veszem a táskáját.

Úgy döntöttem, hogy inkább sétálok vele, nem akarom, hogy esetleg a kocsimba piszkitson. Kicsit rosszul érzem magam, hogy engedtem így leitatni, de vaskos összeget kap majd ezért.
Nagyon hideg van, sajnos vékony kabátot vettem fel, de nem gondoltam, hogy így alakul az este, hogy én sétálni fogok egy részeg lánnyal.

- Akkor dupla annyi pénzt kapok?- alig értem, amit kérdez.
- Igen, ahogy megígértem.
- Akkor jó, szükségem van a pénzre.- sóhajt fel.- Egyetem mellett nem nem tudtam jó fizetős állást találni, így csak azt a lebúj albérletet tudtam fizetni,  40 Font a bérleti díj, de legtöbbször 80-at kellett fizetnem, mert Jason ritkán fizette a saját részét, és a tulaj azzal fenyegetőzött, hogy kirak minket, így megegyeztünk a másik lakótársammal, hogy felváltva fizetjük Jason részét.- egyáltalán nem érdekel a baja, és most hallgatnok kell, meg is bántam, hogy nem kocsival megyünk haza.
- Örültem amikor az édesapja felvett, mert ebből a fizetésből 3-4 hónapon belül egy normális albérletbe tudok költözni, egyedül.
- Az fasza.- mondom ridegen, mert nehezemre esik végig hallgatni.
- Ha betartja az ígéretét, hogy duplán fizet, így már a következő hónapban tudok költözni.- hangja boldogan cseng.

Megértem, én se szívesen laknék egy prostival meg egy drogossal, amikor Elzát vártam beszélgettem Jasonnal, pontosabban ő beszélt hozzám. Pénzt akart kérni, de amikor észrevette, hogy nem fogok adni neki, akkor megpróbálta előadni, hogy Elzát futatja, amiket mondott róla az feldühített, legazívesebben behúztam volna neki egyet. Ha nekem előadta ezt, akkor másnak is.

- Mennyiért nézted ki azt a lakást?- lehet adok neki annyit, amennyire szüksége van, kicsit féltem, nem is értem, hogy bírja ilyen sokáig abban a fertőben.
- Bérleti díj, rezsivel együtt 484 Font, csak 3 havi kaukció kell.
- Mennyi hiányzik még?
- 2 havi kaukció.- botlik meg.- Ez a cipő borzalmas, többet nem fogom felvenni!- simogatja a lábát.

Úgy döntöttem, hogy inkább hívok egy Taxit, mert soha nem érünk haza, és egyáltalán nincs kedvem végighallgatni az életét, telibe leszarom.

••

Végül az ölembe kellett felvinnem a szobába, mert a cipő kitörte a sarkát. Szerencsére nem beszélt többet.

Üveges fürdőszoba ajtón keresztül látom a testét, amit csak egy melltartó és egy bugyi takar, nem szép dolog leskelődni, de a szemem nem bír ellenállni annak a kerek fenéknek, beleharapnék és bele is markolnék, annyira jól esne. Megindulok a fürdő felé azzal a szándékkal, hogy ma este megbaszom ezt a nőt, részeg, úgyis engedné magát.

- Styles.- fordul meg vihogva. Mellei kicsik, de tenyérbe illőek, felfalom a tekintettemmel, soha nem kívántam így még senkit.

Nem szólalunk meg, én a végig a puha bőrét nézem, felmérem a terepet, gyönyörű ez a nő, vagy csak a hormonok miatt érzek így.

Mutatóujjammal végig simítok a melle közt, arcára nézek, hogy reagál. Szemeit behunyta, mellkasa szaporán mozog fel-le, biztos nedves már odalent. Végig húzom azt az egy ujjamat a testén, és az érzékeny pontján  is, amire felnyög, szemei vágyakozva néznek rám,

Farkam még soha nem lüktetett ennyire, magamban akarom érezni, meztelen mellét akarom markolászni, és keményen megdugni, senki nem tudná meg, ő meg nem is emlékezne rá.

Idegesen a hajamba túrok majd elmegyek, nem tehetem meg, a cég fontosabb mint a faszom kielégítése, megbánnám, ha megbasznám a csajt, tényleg jó munkaerő, szükség van rá, mert még helyettem is összeszedettebb, így inkább lelépek és keresek valakit, aki ma elszórakoztat.

✋🏼
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Sziasztok Drága Olvasóim!

• Nagyon szépen köszönöm az előző részhez érkezett visszajelzéseket, imádlak Titeket!🥰♥️

• Remélem ez a kis szösszenet is tetszik nektek, hagyjatok nyomot magatok után! Ennek köszönhetően jönnek sűrűbben a részek! 🥺🥺

FONTOS! ‼️

Minap olvastam egy nagyon jó történetet, ahol az író (sajnos már nem emlékszem a nevére) megkérdezte, hogy vannak e kiskorú olvasói, valamint hogyan reagálnak az intimebb részekre.

Jogos a felvetése teljesen, ebbe én személy szerint nem gondoltam bele, DE én az ilyen tartalmakat szeretném kicsit durvábbra venni és nem finomkodni, ha netán nálam van olyan olvasó, aki az ilyet nem kedveli, szóljon bátran és akkor előre jelezni fogom!

Millió Puszi, Enchiles! ♥️

AzureWhere stories live. Discover now