Memorial troubles (HUN)

3.fejezet

Lydia látszólag kicsit meglepődött a hirtelen kijelentésemen, de aztán újra mosolygott. Sőt, mintha picit elpirult volna.
- Valami olyasmi – mosolygott Stiles-ra, aki épp hevesen igazított egy köteg papírt, amit majdnem levert. Lydia mosolyogva sóhajtott, és megforgatta a szemét.
Erre bólintottam.
- Nos, indulhatunk? – lépett hozzánk nem sokkal később.
- Persze! – feleltük egyszerre, majd elhagytuk az épületet.
- Milyen napod volt? – kérdezte Stiles, mikor már a Jeep-ben ültünk. Az anyós ülésen ült Lydia, én pedig hátul ültem egyedül. Scott-nak asszem dolga van, valami ilyet mondott legalábbis Stiles.
- Unalmas leginkább. Láttam érdekes dolgokat, de alapjáraton dögunalom volt. Neked? – dobtam vissza a labdát.
- Sulis. A szokásos – legyintett.
- Hahó, én nem tudom mi a szokásos – integettem a visszapillantó tükörbe.
Stiles csak felsóhajtott.
- Egyébként hova megyünk? Scott meg hol van? – érdeklődtem.
- Scott… dolga van – nem hittem neki. Nem mosolygott, túl komoly fejet vágott.
- Aha. Nem vagyok hülye! – emlékeztettem. Összenéztek, de egyikük sem felelt. Egy darabig erősködtem, de nem akartak megszólalni.
Majd megállunk ugyanazon épület előtt, ahol reggel. A sulinál.
- Miért van még Scott a suliban? – billentettem oldalra a fejem.
- Mint mondtam, dolga van.
- Jó, ezt már említetted. Kábé háromszor. És miféle?
- Nem adod fel egykönnyen a témát, mi? – sóhajtott fájdalmasan ezúttal Lydia. Szóval ő is benne van. Mondjuk érthető.
- Nem ám – ráztam meg a fejem, majd összefontam a kezem magam előtt. – Egyébként nem szállunk ki? Kényelmesebb lenne elmagyaráznotok.
Azzal sóhajtva elhagyták a járművet. Bezárta Stiles a Jeep-et, majd a suli elé léptek.
- Scott bajban van. A suliban, van valaki, aki nem szíveli túlzottan. És most utána nyomozunk – magyarázta.
- Ki az az idióta, aki nem kedveli? Mármint, jófej, barátságos, és nem tűnik valami verekedősnek, pedig erős. Ki az, aki az ilyen embert nem szíveli? Amúgy, ki az, aki nem kedveli? Ugye segíthetek? – reagáltam le a hallottakat.
- Nem tudsz segíteni, hisz… - torkán akadt a szó. Nem fejezte be, a szája nyitva maradt, de gyorsan becsukta.
- Mert nem tudok semmit – mondtam ki helyette. Fájt. – Tudom, de akkor avass be! Mondd el, mit nem tudok, de ha nem hagyod, akkor teljesen haszontalan leszek! És azt nem akarom! Segíteni szeretnék, kérlek! – szinte már könyörögtem. Jó, lehet, túlreagáltam, de na. Fogadjunk más is hasonlóan válaszolt volna.
Összenéztek Lydia-val, majd arrébb mentek. Valamiről beszélgetnek biztos.
Fáradtan sóhajtottam, majd a hajamba túrtam. Aztán zörgést hallottam az erdő felől Várjunk… erdő? Egy suli mellett?  - vontam fel a szemöldököm. Közelebb kezdtem sétálni, ám kiugrott belőle valaki. Ijedtemben hátraugrottam, és el is estem volna, de elkapott valaki.
- Szia! Hát te? – vigyorgott rám. Nem ismerem, az tuti. Milyen gyors volt. Ezt hogy csinálta? Mindegy, biztos sportol...
- Hát én, de ki vagy? – kérdeztem, miközben kimásztam karjai közül, és hátráltam egy-két lépést.
- Theo vagyok, Stiles egy barátja. És te?
- Én is Stiles egyik barátja vagyok, de rólad még nem hallottam – könyörgöm, ne kérdezd a nevem, könyörgöm, ne érdekeljen a nevem.