Memorial troubles (HUN)

16. fejezet

Theo szemszöge

Egyetlen ok miatt, nagyon értetlen voltam. Miért volt jó érzés fogni az aprócska kezeit?

A kis gyűlés végeztével kimentem, de a ház környékét csak látszólag hagytam el. Picit arrébb sétáltam,majd ahol már kellőképpen sötét volt, átváltoztam. Így farkas képében, az árnyakban bujkálva visszaszaladtam a házhoz.
Tegnap éjjel, észrevett. Meg is ijedt, de mintha nem érdekelte volna, sőt,mintha csupán csak meglepődött volna. Én meg csak néztem a viharkék szemeit.Mintha szomorú lett volna. Majdnem meghatott...
Lényegtelen, ma nem láthatott meg. Vajon beszélt róla Stiles–szal? Remélem nem,sőt nem hittem, hiszen olyan kis naiv, nem is gondolta, hogy mit csinálok.
Az ablak alá sétáltam, és bekukkantottam. Pizsamában ült a kanapén, és csak nézett előre. Szemében ismét némi szomorúságot véltem felfedezni. Mi járhat a fejében? Kedvem lett volna leülni mellé, és mindent megtudni róla, hátha hamarabb sikerül Stiles–ék bizalmát is elnyernem. Márpedig ha azt látják, hogy tényleg vigyázok rá, akkor elkezdenek majd bízni bennem. És ez nem jönne rosszul.
– Szia, farkaska. Megint itt vagy? – észre se vettem, mikor jött oda az ablakhoz. Mosolygott. De közben félt is. Éreztem a szagán.
– Most komolyan úgy beszélek hozzád, mintha válaszolnál? – nevette ki magát. De tényleg, saját magán nevetett. Idióta. Tudnék én válaszolni.
Elfordítottam a fejemet az ég felé. Attól tartottam, felismer valamit. Vagy valamire rájön, és nyomozni kezd. Nem lenne jó elijeszteni magamtól.
– Szép az ég? Szerintem olyan, mintha üres lenne. És ez egy kis hiányérzetet okoz – sóhajtott. Odakaptam a fejem. Most csak egy halvány, keserű mosoly volt az arcán, és alig fedeztem fel a boldogságot rajta. Szomorkásan nézte a csillagokat, majd felsóhajtott, és rám nézett.
– Olyan kis értelmes jószágnak tűnsz. Mit keresel itt bent a városban, pajtás? –visszatér a mosolya, és oldalra billentett fejjel fürkészett. Most először éreztem őszinte sajnálatot, hogy nem tudhat a természetfelettiről. Még semmiképp. Egyelőre kizárt dolog, nem kell, hogy ez is terhelje.
– Na mindegy, a tartalmas beszélgetésünk után én megyek aludni. Te is jobban tennéd, ha hazamennél a családodhoz. Biztos hiányolnak – mosolygott kedvesen, majd ásított egyet. Álmosan pislogva becsukta az ablakot, és visszasétált a szobába.
,,Jobban tennéd ha hazamennél a családodhoz. Biztos hiányolnak'' – szavai újra meg újra a fejemben csengtek. Most először, nagyon magányosnak éreztem magamat. Család... nekem nincs olyanom. Neki sincs, vagyis kell lennie. Meg fogom neki keresni – határoztam el. Te jó ég, ez de jó ötlet! Mennyivel szimpatikusabb leszek mindenkinek ezzel!
Egy közös pontom mégis akadt ezzel a lánnyal.
Nos vöröske, egyre kíváncsibb vagyok. Nem mozdultam semerre, kicsit jobban elbújtam, majd a házat figyeltem, ahogy Stiles járkál kicsit, majd egy pillanatra megakadt a szeme rajtam. De nem időzött sokat, mert megjött a sheriff. Nem sokkal később sötétségbe borult a ház.
De én maradtam, szemmel tartani a vöröskét, illetve Stiles–t.