Memorial troubles (HUN)

43.fejezet

Ledöbbentem.
- Nem - nyögtem ki halkan.
- Te teljesen hülye vagy. Ő az, és kész. Éreztem a szagát a helyen, márpedig az érzékeim sosem csalnak! - érvelt Derek hideg hangon. Nem akartam ezt elhinni, de muszáj volt. El is feledkeztem Samről, viszont ez nagyon lesokkolt. Nem kellett volna, hisz Stiles mondta azokat a dolgokat róla, még ha én nem is akartam elhinni. Ezúttal sem akartam.
- Willow, tudod, hol van most Theo? - kérdezte szárazon Derek. Megráztam a fejem. 
- Ha nem baj, én most - vettem egy mély levegőt - tennék egy sétát, rendben? - néztem körbe, elcsukló hangon, majd választ sem várva, kimentem a házból. Épp csak a táskát dobtam le, lassan elsétáltam. Szorított a mellkasom, nem értettem, Theo miért tette ezt. 
Nagyot nyelve megtöröltem a szemem, és mentem, amerre a lábam vitt.

oOoOo

Stiles állapota a napok múlásával rosszabbodott, mint kiderült, a Nogitsune a felelős érte. Rettenetes időszak volt: állandóan rémálmai voltak, már amikor el tudott aludni, remegett, sápadt volt és Scott szerint pánikrohamot is kapott, nem egyet. Elmondhatatlanul szörnyű volt így látni nap mint nap, el sem tudom képzelni, Lydia mit élhetett át ezalatt. 
Semmit nem tudtunk tenni, így csak vártunk, tervezgettük, hogy állítsuk majd meg. Ilyenkor persze Stiles nem lehetett a közelben sem.  Scott szerint a legutóbbi tökéletes lenne ismét, de Lydia ellenezte, miszerint a Nogitsune ezúttal számítani fog rá, és valami mást kéne kitalálni. Ez a kérdés még nem dőlt el teljesen.
Személy szerint le voltam törve. Theo nem volt a suliban, pedig állandóan őt kerestem a folyosón, minden nap. Persze, egyszer sem láttam azóta, és ez fájt. De Sam folyton segített, felvidított, hazakísért, elmentünk sétálni, és meghívott magához, hogy megtanít egy kicsit szerelni. 
- Hahó! Föld hívja Willow-! - integetett az arcom előtt olajfoltos kezével Sam - Velem vagy még, vagy hol jársz? 
- Ne haragudj, kicsit elkalandoztam - ráztam meg a fejem elmosolyodva.
- Olyan komoran bámultad azt a csavart a falon, attól kezdtem félni, neked esik, úgy megsérted ezzel a nézéssel - kapkodta a fejét köztem és az említett szerszám közt aggódó szemekkel. 
Felnevettem.
- Tudod mit? Szerintem inkább beszélgessünk. Úgy látom, nem tartod valami érdekesnek a motorház rejtelmeit - tette le a fekete foltos rongyot, majd háttal nekidőlve felém fordult. Tekintete kissé elkomolyodott, mire én is abbahagytam a nevetgélést.
- Azóta sem láttad Theot?
- Nem - megráztam a fejem, és erős szúrást éreztem a mellkasomban.
- Megölöm a srácot, ha miatta itt bedepizel nekem. Mit fogok én kezdeni egy depressziós vörös lánnyal? - Kétségbeesetten beletúrt a hajába, felsóhajtott.
- Nem fogok, ne aggódj - mosolyodtam el halványan.
- Ajánlom is - villantott egy félmosolyt. A pillanatot  a telefonom csörgése szakította félbe. Samre néztem, hogy rendben van-e, aki rábólintott, így felvettem.
- W-willow - hallottam meg Stiles kétségbeesett, végtelenül meggyötört hangját.
- Mi a baj? Mi történt? Hogyhogy engem hívtál? - árasztottam el kérdésekkel szegényt. Hallottam, ahogy zihál, és szipog.
- Az iskolában va-vagyok - mondta el-elcsukló hangon - pá-pánikrohamom volt. Ide tudnál jön-ni?
Lopva Sam felé pillantottam, aki bólintott, hogy menjek már.
Tátogtam egy köszönömöt, majd integetve elindultam kifele.
- Máris ott vagyok - feleltem majd kinyomtam, azzal el is hagytam a házat, és siettem az iskola felé.