Memorial troubles (HUN)

50. fejezet

Theo szemszöge

Nagyon féltékeny voltam arra a Sam fiúra, akivel a Vöröském beszélgetett. Már meg sem lepődök ezeken a különös érzéseken, amik folyamatosan váltják egymást, mióta csak ismerem Willow-t. Ha belegondoltam, hogy csak használni akartam az elején, valamiért szörnyen kezdtem érezni magam. Ez is miatta és a mosolya miatt volt.

Igen, direkt löktem fel Samet játék közben és igen, direkt volt ilyen erős. De nem akartam, hogy erről Willow tudomást szerezzen. Szóval hazudtam Neki, akinek a legkevésbé kellene. Majd séta közben elmondom neki - gondoltam.
Hátamat a falnak támasztottam a folyosón, és vártam, hogy kijöjjön Vöröske az orvosiból, és végre velem legyen egy kicsit. Elgondolkodtam; tényleg akarom én ezt a dolgot Vele? Mi lesz a falkával, amiért eleve elkezdtem az egészet? Talán nem is. Akkor viszont eszembe jutott a csók. Akaratom ellenére is halvány mosoly jelent meg az arcomon. Csak el kéne fogadnom. Különben is, ha jobban belegondoltam eszembe jutott, hogy ezzel szinte biztosan be fognak venni a falkába. De az nem az a falka lett volna, amire én vágytam. De talán ezzel is beérem, hisz ott van Vöröske.

Mikor kijött, becsengettek, így nem tudtunk beszélgetni. Bosszantott a dolog, de már egyeztettük, hogy együtt megyünk haza, szóval nem mentem utána, akármennyire akartam. Így inkább elmentem a saját dolgomra én is.

Egymás mellett sétáltunk hazafelé. Határozottan megfogtam a kezét, bár belül nem tudtam, mit fog hozzá szólni. De nekem jól esett. Meglepetésemre ő is átfogta a kezemet, előre billentette a fejét, ezzel ismét vörös haja mögé bújt. Tehát zavarban van, szűrtem le magabiztos mosollyal.

- A csókot komolyan gondoltam - vágtam bele a témába. Tartottam a reakciójától. A Rémdoktoroktól nem féltem ennyire, mi lett velem? Túl sok változást hozott nekem Vöröske. Bólintott egyet, megemelte a fejét.

- Reméltem - felelte halkabban, mint beszélni szokott. Lassítottam lépteinken, mivel bizonytalanul felém fordult, halvány mosollyal az arcán. Egyenesen a szemébe néztem, és ő is. Megint meg akartam csókolni, szóval meg is tettem, egy ölelés után. Mikor elhúzódtam, láttam, hogy ismét zavarba jött, amin már csak mosolyogni tudtam.

- Willow, ha visszajönnének az emlékeid, akkor is velem maradsz? - néztem rá.

- Mindenképpen - mosolygott rám kedvesen, vidám szemekkel. Viszonoztam a mosolyát, és egy gyors puszi után tényleg hazakísértem, hogy aztán farkas formában őrizzem az álmát, az ablak alatt. Nem bíztam Stilesban, és Vöröske már túl fontos volt, hogy egy emberre bízzam. 

Mi lett belőlem?