Memorial troubles (HUN)

6.fejezet

- Mert nem kedvel minket, és Scott-ot se, vágod? - magyarázta Stiles.
- Igen. Olyan nehéz volt elmondani? - kérdeztem vissza.
Csak sóhajtott, majd mindenki elindult a párjával. Hayden és Malia mellém léptek, majd elindultunk.
- Pontosan hol kéne keresnünk Scott-ot? - érdeklődtem.
- Valahol a suliban, a környéken, az alagsorban, de ha nincsa suliban, akkor máshol - felelt a fekete hajú lány.
Bólintottam, jelezve, hogy megértettem.

Átnéztük az egész sulit. Bejártuk az összes, ürességtől kongó folyosót, szétnéztünk a kopár termekben, szertárakban. Már csak az öltözők, és a suli környéke volt hátra, de eddig senki nem talált semmit.

- Hallottad ezt? - állított meg egyszer csak Hayden.
- Hayden, én nem hallottam semmit! Maximum a saját lépteinket - néztem rá, ő pedig úgy meredt előre, mint aki szellemet látott.
- Sziasztok! Ti meg mit kerestek itt? - lépett elő egy mosolygó, fiatalos nő az egyik irodából. A haja sötét színű, rövid és göndör, a szeme pedig nagy és barna volt.
- Jó nap... - köszöntem volna, de Hayden olyan furán kezdett viselkedni, Malia meg mintha morogni kezdett volna, így inkább elfojtottam.
- Hayden, Malia jól vagytok? - néztem rájuk. A fekete hajú feje le volt hajtva, és mintha morgott volna. Ő is. Malia abbahagyta, és Hayden mellé lépett. Valamit mondani kezdett neki, de nem értettem semmit. Nem tudtam, mihez kezdjek. Rosszul éreztem magam, amiért csak ott álltam mint egy rakás szerencsétlenség.
- Jól van a barátnőd? - jött közelebb a nő.
- Nem tudom - vontam vállat tehetetlenül. Alighogy kimondtam, két páros érkezett. Az a szőkés hajú a haverjával, illetve Stiles Lydia társaságában.
- Hayden! - szaladt hozzá a szőkés. Nem tudtam megjegyezni a nevét, de azt hiszem Mason. Vagy ő Liam?
Mindenesetre Hayden mellé lépett, Malia pedig otthagyta őket és a nő fele tett pár lépést.
- Monroe, maga mit keres még itt? - közelített Stiles, maga mögé tolva Lydia-t. A lány megforgatta a szemét és előrébb lépett, eltolva Stiles kezét.
- Bent maradtam papírokat rendezni, és kijöttem kávéért. Ti miért vagytok itt? - Jogosan tette fel a kérdést, egészen sötétedett odakint.
- Valamit bent felejtettünk, de már megvan, szóval megyünk is, igaz srácok? - szólalt meg Lydia, hogy mentse a menthetőt. Ő egy tanár ezek szerint, miért nem kérünk segítséget tőle? - jutott eszembe.
A többiek némán bólogattak, így elindultunk. Amikor én mentem volna el mellette, elkapta a csuklómat.
Megijedtem, ahogy a többiek is összerezzentek.
- Veled még nem találkoztam. Új vagy? - méregetett. Bólintottam.
- És mi a neved? - kérdezte, továbbra is nézegetve. Frusztráló.
- Izé, é-én... nincs nevem - lehajtottam a fejemet.
- Mi az, hogy nincs neved? - hitetlenkedett, de a csuklómat nem eresztette. Sőt, mintha enyhén szorított is volna rajta.
- Amnéziás! Engedje már el! - válaszolt helyettem Malia, majd a kezemért nyúlt. Erre már elengedte a kezemet.
- Sajnálom - nyögte, majd elsétált.
- Megvagy? - érdeklődött Malia, miután lelépett a szorongató.
- Persze, Hayden? - böktem az említett felé.  Válasz nélkül ellépett.
Igazából, fájt egy kicsit a helye, de nem találtam lényegesnek.

Ezután csendben kiballagtunk. Nem lett meg Scott, emiatt csalódottak voltunk. Szomorú voltam, hogy nem tudtam segíteni, meg hát én is reméltem, hogy Scott-nak nincs baja.
Kiérve Stiles, és a kis csapat arrébb mentek aggódó fejjel, engem meg kihagytak. Annyit észrevettem, Hayden enyhén lehajtotta a fejét, és felé mutogattak, innen gondoltam, hogy róla van szó. Mi lehetett a baja bent? Miért... Miért adott olyan morgásra emlékeztető hangot? Vagy csak beképzeltem? - cikáztak a kérdések a fejemben.
- Szia, ismét. A nevedet... még nem árultad el - érintette meg a vállam, hangja alapján...  A francba, hogy is hívták?
- Helo, nem véletlen. Ugyanis - vettem egy mély levegőt - nincs. Vagyis, biztos van, de nem emlékszem.
- Oh, szóval - lehajtotta a fejét, de az arcomat fürkészte. Mintha, nem tudná, ki szabad-e mondania. Vagy nem lenne biztos benne -, amméziás vagy?
- Igen - bólintottam, majd visszafordultam Stiles és a csapat felé. Olyan jól összekovácsolódtak. Mint egy kis család. Remélem, egyszer én is tagja lehetek, ha nem is feltétlen ennek, de majd egynek.
Vajon voltak barátaim? Hiányzok nekik? - gondolkodtam, majd elmosolyodtam kissé keserűen. Bár emlékezhetnék...
- És, jóban vagy Stiles-szal? - kérdezte, mire felé fordultam. Úgyis szinte teljesen belemerültek a beszélgetésbe, így legalább jobban megismerhetem ezt a srácot.
Ami ott kezdődik, hogy tudom a nevét.
- Szerintem igen. Egyébként ne haragudj, de mi is a neved? - nevettem el magam halványan kínomban.
- Semmi gond - ő is elmosolyodott - Theo vagyok.
- Köszi, igyekszem megjegyezni - vigyorogtam. Egyre kevésbé értettem, mi baja vele Stiles-éknak. Tök normális és kedves.
- Hé! Már megint mit akarsz szegénytől? - jött oda morcosan Stiles.
- Megint? - érkezett meg összevont szemöldökkel Malia.
- Igen, ma már másodjára próbálja átverni szegényt - sóhajtott Lydia.
- Hé! Én is itt vagyok, ne beszéljetek már rólam úgy, mintha itt se lennék! - integettem enyhén dühösen.
- Én miért akarnám átverni? Csak barátkozni szeretnék, tudod, szeretnék Scott fa... barátai közé tartozni - kérte ki magának Theo. Na, sikerült megjegyeznem a nevét. Szuper.
- Kacag a májam! Nem hagyom, hogy bántsd, vágod? - állt közém és Theo közé Stiles.
- De Stiles! Mi a baj vele? Ha bántani akarna, szerintem már rég megtette volna! Nem értem mi bajotok vele! - fogtam meg a vállát, amiért alacsony termetem miatt lábujjhegyre kellett állnom.
- Te nem is ismered! Nem tudod, milyen! - magyarázta továbbra is az előttem álló csokoládébarna szemű fiú.
- Ne légy már ilyen idióta! - szólt közbe Malia.
- Akkor had ismerjem meg, vagy mondjátok el, mit tett, amiért ilyenek vagytok vele!
Theo erre enyhén értetlen, zavarodott tekintettel nézett rám. Mi olyan furát mondhattam? Mire ránéztem, el is tűnt az arcáról az a nézés, és újra normális fejet vágott.