Memorial troubles (HUN)

39. fejezet

- Szia, hát te? - böktem ki, majd lepakoltam és bementem, közelebb hozzá. Szívverésem felgyorsult, meglepődtem, de örültem. Hátha azért jött, hogy elmagyarázza, miért viselkedett olyan nagyon furán az iskolában.
- Scotthoz jöttem. Hol van? - állt fel, velem szemben, nagyjából öt méterre tőlem.
- Nem tudom, még nincs itthon ezek szerint - feleltem, kissé keserűen. De ez miért zavart? 
Bólintott, majd elnézett másfele. Kellemetlenül kezdtem magam érezni, így megigazítottam a vállamon a táska pántját, és elindultam fel. A szobámban lepakoltam, majd vissza lementem. Nem fogom ilyen könnyen feladni azért.
Közel érve hozzá, kicsit ideges lettem. Megálltam, pár lépésre tőle. 
- Most te válaszolj. Miért vagy ma ilyen velem? - néztem a szemébe. 
- Milyen? - értetlenkedett.
- Tudod, eddig nem ilyen voltál. Elrontottam valamivel? Baj volt, hogy megöleltelek? - hajtottam le szomorúan a fejem.
Sóhajtott egyet.
- Nem - felelt - De a te hibád.
Mintha kést szúrtak volna a szívembe. Gombócot éreztem meg a torkomban, sírhatnékom támadt. Mély levegőt vettem.
- Értem. Köszi, hogy válaszoltál - majd elsétáltam. Felöltöztem.
- Hova mész? - hallottam a kérdést magam mögül.
- Scott valószínűleg nemsokára hazaér. Én, izé, a suliban hagytam valamit - bekötöttem a cipőm, aztán kiléptem az ajtón.

Theo szemszöge

Végignéztem. Láttam, ahogy az az alak, Sam, megnevetteti Vöröskét. Együtt sétáltak haza. Legszívesebben széttéptem volna a fickót.
Fel akartam robbanni belülről. Fájt ezt látni, mintha valami szaggatna. Közben utáltam magam azért, amiért így viselkedtem Willow-val, de a cél érdekében tettem. Nem szabad, hogy az érzelmeim befolyásoljanak.
Siettem, hogy hamarabb a McCall házba érjek, még előttük.
- Holnap találkozunk, Willow - ez annak a fekete hajúnak a hangja. Mély levegőket vettem, nehogy átváltozzak.
- Holnap találkozunk, Sam - hallottam vidám hangját a Vöröskémnek. Ez megnyugtatott, de egy ismeretlen, szúró érzés költözött a testembe, amit Sam iránt tápláltam. Féltékeny lennék?
Aztán belépett. Meglepődhetett, ugyanis az arcára fagyott a mosoly. Levetkőzött, majd beljebb jött.
- Szia, hát te? - kérdezte. Fura volt a hangja, a szagán pedig bántottság érződött. Megembereltem magam: nem szabad ennek bármit is kiváltania belőlem. Nem ezért jöttem ide, hanem azért, hogy Scott-tal beszéljek. Ezt kellett észben tartanom.
- Scotthoz jöttem. Hol van? - álltam fel jónéhány lépésre tőle, a szemébe néztem. A szagán mintha változás történt volna: szomorú lett. De miért? Én nem értem ezt az egészet. Se magamat, sem ezt a lányt.
- Nem tudom, még nincs itthon ezek szerint - válaszolt. Bólintottam, aztán másfele néztem. Nem tudtam volna tovább tartani a szemkontaktust.
Felszaladt az emeletre, de vissza is tért nem sokkal később. Minek? Mit akar?
Egészen közel jött, egy karnyújtásnyira állt. Felnézett a szemembe, én pedig le az övébe.
- Most te válaszolj. Miért vagy ma ilyen velem? - még mindig éreztem, hogy szomorú, és bántja a dolog. Az a Sam gyerek persze felvidította: idáig éreztem milyen boldog volt mellette Vöröske. Mellettem szomorú. Igazam lett. Bevált a terv - mondogattam magamnak. Pedig belül ez nagyon fájt.
- Milyen? - kérdeztem vissza.
- Tudod, eddig nem ilyen voltál. Elrontottam valamivel? Baj volt, hogy megöleltelek? - szomorúan lehajtotta a fejét, és vörös hajkoronája követte a mozgást, eltakarta előlem az arcát. Ha már eddig elmentem, nem fordulhatok vissza. Felsóhajtottam.
- Nem. De a te hibád - feleltem, de abban a pillanatban szörnyű érzés fogott el. Legszívesebben kitéptem volna a saját szívem.
De így lesz a jó. Biztos, hogy ő sem akart semmit egy hozzám hasonló gyilkostól. Mit művelt ez velem? Miért tartom magam mellette egy elítélendő bűnösnek? Eddig semmi gondot nem okozott a tény, hogy embert öltem. De Willow mellett, ez megváltozott. Nem is gondolkodtam ilyeneken előtte.
- Értem. Köszi, hogy válaszoltál - mondta, hátrált egészen az ajtóig, majd elkezdett felöltözni.
- Hova mész? - szóltam utána. Nem kéne ennyire izgatnia a dolognak. Csak Scott miatt jöttem, nyugodtan elmehet - hajtogattam magamban.
- Scott valószínüleg nemsokára hazaér. Én, izé, a suliban hagytam valamit - hazudta, majd elhagyta a házat. Nagyon megbántottam. Miért is érdekel? Ez volt a terv. Bejött.
Idegesen beletúrtam a hajamba.
Miért nem dobott fel, hogy sikerült a tervem?