Memorial troubles (HUN)

15.fejezet

- Jaj már Stiles! Had segítsen, hisz azért jött! - győzködtem a fiút. Kimentem vele az udvarra, ugyanis kezdett elfajulni a szócsatájuk.
Az idő rendkívül kellemes volt, bár egy kicsit hűvös. Emiatt belebújtam egy pulcsiba.
- Te bízol benne? - kérdezte a szemembe nézve. Barna íriszeiben komolyság, kevéske düh és aggodalom vegyült.
- Igen. Hisz már lett volna nem egy alkalma megölni, ha olyan vérengző lenne - vágtam rá, egyből érvelve.
- Borzalmas vagy - ingatta a fejét.
- Legalább beszélj vele normálisan! - nyomtam meg az utolsó szót.
Fújtatva, és hevesen ellenkezve, de a végére sikerült rábeszélnem.
Duzzogva bevonult a szobába, mivel én addigra kissé átfagytam, így nagyon örültem, és megkönnyebbülés volt. Vacogó fogaim lassan megnyugodtak, és a didergésem is abbamaradt. Sóhajtva ültem le a székbe, Theo mellé. Átfagyott ujjaimat kezdtem dörzsölgetni, hogy felmelegedjenek.
- Fáztál? - kérdezte Theo, enyhe aggodalommal a hangjában.
- Csak egy kicsit - feleltem, és inkább zsebre dugtam a kezem, ne lássa, mennyire kifehéredett.
- Add a kezed! - parancsolt kedves hangon, majd odanyújtotta az övét. Kis hezitálás után beletettem apró kezemet. Itt vettem csak észre, mekkora tenyerei vannak. Akkorák, mint egy sütőlapát az enyéimhez képest.
Kellemes meleg volt a keze, és szinte fájt először, aztán fokozatosan melengette apró mancsaim.
- Jézus, nagyon hideg a kezed! - hüledezett, majd jobban átfogta a kezemet. Hatalmas tenyerében, szinte eltűnt az én pici tappancsom.
- Nem is olyan vészes - ingattam a fejem - Viszont Stiles, valamit mondtál még odakint! - néztem az említettre, majd Theo felé biccentettem.
- Hajj... Mit akarsz Willow-tól, Theo? - forgatta meg a szemét, és rám nézett, amolyan 'ezt még visszakapod' nézéssel. Félnem kéne?
- Csak megvédeni, ha bántani akarná valaki - felelte a kérdezett, el sem engedve a kezem.
- Például magadtól? - mondta erős gúnnyal a hangjában. Theo megfeszült, éreztem a szorításán. Így hát megszorítottam én is a kezét, hátha megnyugtatja. Úgy tűnt, használt.
Gyilkos pillantást lövelltem Stiles felé, mire az ő tekintete lesiklott a kezeinkre. Értetlen fejet vágott, Theo-ra nézett, aki viszont tudomást se vett róla. Ahogy körbepillantottam, emiatt mindenki furán és értetlenül meredt a kézmelegítő szomszédomra.
- Jobb már? - nézett rám gondoskodó apuka tekintettel. Tud ilyet is? Fura tőle.
- Persze, köszönöm - mosolyogtam rá, majd óvatosan elhúztam a kezem, aminek Theo nem örült annyira. Egy darabon ''követte'' a keze az enyémet, majd visszahúzta.
- Magamtól nem fog kelleni. Gerard-ékra gondoltam - felelt higgadt hangon.
- Stiles! - néztem rá erősen szuggerálva. Ez amolyan, 'bízz már meg benne' tanfolyamnak lett volna az első órája, amiben az 'adj esélyt' címú részt vesszük át épp.
- Legyen! De akkor velünk jöttök mind a ketten, hogy a fél szememet rajtatok tarthassam! Főleg rajtad Theo! - adta be a derekát végül.
- Köszi! - mosolyogtam hálásan Stiles-ra, majd Theo-ra. Az utóbbi az arcomat fürkészte mikor odanéztem, viszont utána a szemembe nézve vigyorgott ő is.
- De most a tervet beszéljük meg először! Szóval, Theo figyel Willow-ra, én pedig kettejükre, közben elnavigálunk a Scott-ot fogva tartó szoba felé. Valahova ideraktam - ugrott fel, majd kotorászott egy sort. Kinyitogatta a fiókokat, benézett egy-két szekrénybe, majd előkapott egy térképet a sulis táskájából - Megvan! Szóval, itt raboskodik a barátunk, nagy valószínűséggel. Viszont lehet még itt, itt és akár itt is, de ez kevésbé valószínű. Átnézzünk a lehetséges helyeket, és ha megtaláltuk, óvatosan behatolunk, majd kiszabadítjuk Scott-ot, ügyelve arra, hogy a lehető legkevesebb feltűnést keltsük - magyarázta, mi pedig ittuk minden szavát. Ezen sok múlott, érezni lehetett az előbbi lazább, bár a Theo-s ''akció'' miatt értetlenebb hangulat komolyra fordulását. Theo is érdeklődve figyelte a beszédet.
- És mi lenne, ha szétválnánk annyira, hogy melyik épületbe van? Aztán aki talált valamit, telefonálunk és mind odamegyünk? Az kevesebb idő - vetette fel Liam.
- Nem rossz ötlet, de a szétválás kockázatos - véleményezte Lydia, Stiles pedig egyetértően bólogatott.
- Eleve az, hogy odamegyünk, kockázatos! - érvelt Liam.
- Mindkét fél jogos. A kérdés már csak az, mennyire kockáztassunk? - összegezte Theo. Ez egy jó kérdés volt. Mennyire kockáztassunk?
Csend telepedett a szobára, mindenki elgondolkodott. Szinte hallani lehetett a fogaskerekek forgásának csattogását, az óra ütemes kattogását, a kinti autózúgást.
- Érdemesebb szétválni, időt spórolunk, és valószínűbb, hogy jó vagy legalábbis jobb állapotban találjuk Scott-ot - gondolkodott Mason.
- De a szétválás miatt valaki nagyobb valószínűséggel sérül meg, és nem szabad elvesztenünk még valakit - nyelt egyet Stiles.
- Most Scott élete a tét! Szerintem itt mindenki vállalja érte. Vagy talán Theo nem - fordult az említett felé Liam, a tekintetét pedig mindenki követte.
- Én is vállalom Scott-ért - hitetlenkedett a szomszédom.
- Érdekes, legutóbb majdnem megölted, most meg harcba mész érte - motyogta direkt annyira hangosan, hogy mindenki hallotta.
Theo megforgatta a szemét, majd annyit mondott:
- Változnak a dolgok, ahogy az emberek is.