Memorial troubles (HUN)

48. fejezet

Nem volt jó előérzetem. Mindketten az öltözőben voltak még, amikor én már egy jó ideje ültem a kispadon, rájuk várva. Az edző örömmel fogadta a meccs ötletét Theotól, viszont engem nem engedett játszani. Ki tudja, miért. Ennyire szörnyű lennék lacrosse-ban?
Idegesen figyeltem az ajtót. Mikor jönnek már? Abban a pillanatban, hogy megfordult a fejemben a legrosszabb eshetőség - ami egy verekedés - megjelentek az ajtóban, védőfelszerelésben, majd pályára álltak. Egy rövid bemelegítés után az edző felosztotta a játékosokat két csapatba - Theo és Sam külön -, aztán már indította is a meccset.
Ahogy a fiúkat néztem, nyugtalanító jeleket fedeztem fel rajtuk: Sam komoly arccal játszott, Theo pedig mintha túlzottan is élvezné a dolgot. 
Eleinte nem volt gond, Theo csapata belőtt egy gólt, majd még egyet. Az edző persze folyamatosan kiabálva javította őket, vagy éppen buzdított valakit.
- Gyerünk, srácok! - szurkoltam végül én is.
Volt néhány húzós mozzanatuk a fiúknak, de ezen kívül nem láttam, hogy Theo előhívta volna természetfeletti képességeit. Egészen idáig kibírta nélküle, de csak reménykedhettem, hogy ez így is marad a meccs végéig.
Sam csapata labdát szerzett. Nem sok hiányzott Theo csapatának győzelméhez, az idő pedig fogyott, amit az edző a meccsre szánt. Samnek passzolták a labdát, aki úgy szaladt vele, hogy szinte repült. Amint ezt Theo észrevette, a nyomába eredt. Ekkor kezdtem izgulni Samért, elvégre Theo mégiscsak vérfarkas. Az emberfiú futott, ahogy bírta, passzolt, amit egy ügyes kerülés után visszakapott, ez némileg Theo dolgát is megnehezítette, aki ezután rákapcsolt, még gyorsabb tempóval üldözve ellenfelét. Lélegzetvisszafojtva figyeltem, ahogy Sam meglendíti a karját, hogy a labdát a kapuba repítse. Ezt szabotálva Theo vállalt bele olyan erővel, hogy a támadó hatalmas puffanással vágódott el, egyenesen a karjára érkezve.