Memorial troubles (HUN)

7. fejezet

Theo szemszöge

Mikor újra megláttam egyedül álldogálni, gondolkozás nélkül odamentem. Kiderítek róla pár dolgot, elérem, hogy bízzon bennem, és akkor hátha felhasználhatom arra, hogy végre kicsaljam valahogy Scott-ból a szörnyet, Stiles-ból a Nogitsune-t. Persze, Kira ereje sem semmi, főleg ha hagyom elhatalmasodni fölötte a Kitsune-t - szólt a tervem.
Nem is sejt semmit. Pf, milyen idióta egy lány. Sebaj, kapóra jön.
- Szia, ismét! A nevedet... még nem árultad el – óvatosan megérintettem a vállát. Igyekeztem csevegő hangra váltani, és jó fejnek lenni. Menni fog ez, eddig nem nehéz. Hisz már jártas vagyok benne.
Felém fordult, és enyhén összerezzent. De hamar elmosolyodott. Ez biztos túl naiv, hogy higgyen Stiles-éknak. Valahol jól esett, tisztalappal indítani valakinél. De most nem ez volt a cél, a tökéletes falkámra kellett koncentrálnom.
- Helo, nem véletlen. Ugyanis – itt egy mély levegőt vett. Az arcát néztem, és olyan szomorúnak tűnt egy pillanatig. Miért nem mondta a nevét? Érdeklődve figyeltem. Ez most egy fontos dolog, amit nem árt észben tartanom. – nincs. Vagyis, biztos van, de nem emlékszem.
Szóval amnéziás? - jutott eszembe. Egy kicsit megsajnáltam. Szar lehet. Milyen lehet múlt nélkül élni?  Szerencsétlen, pont ezért gyenge, és könnyen kihasználható. Ami nekem csak pozitív, neki kevésbé. Bár ez nekem nem számít.
- Oh, szóval – lehajtottam a fejem. A pillanat erejéig az arcát vizsgáltam. Most ha kimondom, vajon sírva fakad? Az még csak jobb lenne. Megvigasztalhatnám, és máris jobban bízna bennem. – amnéziás vagy?
- Igen – bólintott, majd a csapat felé nézett. Igen, oda kell bejuttatnod engem, hogy majd elérhessem azt, hogy mind az én falkám tagjai legyenek. – elvigyorodtam a gondolatra.
- És jóban vagy Stiles-szal? – a francba, ez lehet átlátszó volt. De, végülis, amilyen naivnak látszik, biztos nem sejt semmit. Pf.
- Szerintem igen. Egyébként, ne haragudj, de... mi is a neved? – kínosan felkuncogott. Szóval elfelejtette a nevem... Mertem feltételezni, most látta először Liam-éket. Ők útba lesznek a tervemben, bár Liam dühkezelési bajait a javamra fordíthatom– gondoltam bele.
Elmosolyodtam. Megállíthatatlan lesz a falkám.
- Semmi gond. Theo vagyok.
- Köszi, igyekszem megjegyezni – és mosolygott. Ez mindig mosolyog? – kérdeztem magamtól. Ami pluszba érdekes, derülése ragályos. Ezáltal az én szám is felfele görbült.
- Hé! Már megint mit akarsz szegénytől? – ééés megérkeztek.
- Megint? – jött oda Malia, őt követte Liam Hayden-nel az oldalán. Ránéztem, mire ő is rám. Áruló – gondoltam róla. Hisz őt majdnem simán befogadta az a két tökkelütött. A gondolata folyton idegesített. Most is mély levegőt kellett vennem, nehogy meglátszódjon rajtam. Malia pedig hasonlóan eszköz lett volna. De sajna ő nem volt elég naiv és hülye. De ez a vöröske tökéletes ebből a szempontból. Vagy ez csak egy álca? Egy csapda? Színjáték? - jutott eszembe. Biztos nem, azért nem hiszem, hogy ilyen jól hazudna. Azt hallanám, meg érezném az idegességét.
- Igen, már másodjára próbálja átverni szegényt – sóhajtott Lydia. Hm, egy banshee sem árt a falkába, már csak az a kérdés, őt hogy állítsam át? Az Eichen egy jó ötlet, már ha még egybe van.
- Hé! Én is itt vagyok, ne beszéljetek már rólam úgy, mintha itt sem lennék! – integetett a vöröske. Még itt is a szája sarkában bujkált egy mosoly. Hihetetlen.
- Én miért akarnám átverni? Csak barátkozni szeretnék, tudod, szeretnék Scott fa... barátai közé tartozni – a francba! Majdnem elszóltam magam. Vagyis, el lehetne... de azzal magamat is elárulnám, szóval annyira mégse jó. A bizalmába férkőzöm a vörösnek, majd Scott-ét és Stiles-ét is megszerzem valahogy.
- Kacag a májam! Nem hagyom, hogy bántsd, vágod? – állt közém, és a vöröske közé az egyik legjobban kellő tag ’’alapja” .
- De Stiles! Mi a baj vele? Ha bántani akarna, szerintem már megtette volna! Nem értem, mi bajotok vele! – alig érte el, de megfogta Stiles vállát. Csak itt tűnt fel, milyen alacsony termetű. Egy naiv, gyenge törpével van dolgom. Hm. Szinte már láttam magam előtt a falkám.
- Te nem is ismered! Nem tudod, milyen! – érvelt tovább a kettőnk közti nyeszlett fal.
- Ne légy már ilyen idióta! – szólalt meg Malia. De, neki ilyennek kell lennie, ő így kell.
- Akkor had ismerjem meg, vagy mondjátok el, mit tett, amiért ilyenek vagytok vele!
Nem ismer. De azt hiszi, jó vagyok. Véd. Mekkora barom... Hogy oda ne rohanjak. Ekkora idióta és naiv kislányt még nem láttam. A tervemhez pont jó. Tökéletesen befolyásolható. Viszont valahol mégis, mégis volt benne valami, ami pozitív. Tud valamit.
Zavarodott, és meghatott arcot vágtam. Ezáltal fontosnak érezheti majd magát. A tervemben az. Nevetségesen jóhiszemű. Majd normálissá visszarendeztem arcvonásaim.
Sietve leléptem, itt már nem tudtam mit kezdeni. El fogják vinni, de szemmel fogom tartani ezt a lányt. Így hát beszaladtam az erdőbe.
Pápá vöröske, még találkozunk.