Memorial troubles (HUN)

51. fejezet

Idegesen mászkáltam a fűzfa körül. Róttam a köröket egymás után, különösebb cél nélkül. Kivételesen nem egy természetfeletti probléma okozott fejfájást, ó nem, egy nagyon is hétköznapi dolog nem hagyott békét. A legrosszabb volt, hogy hiába voltam túl rajta, fejben mégsem sikerült akkor még lezárnom.
Hosszan kifújtam a levegőt, ahogy hátamat a fának döntve a földre csúsztam. Néztem magam elé, csináltam volna valamit, de nem tudtam, mit. Bármilyen figyelemelterelésért hálás lettem volna.
- Minden rendben? - A látszólag semmiből jött hangra ijedten kaptam fel a fejemet - Bocs, megijesztettelek? 
- Igen, úgy tűnik, sikerült - mosolyogtam Theora, ahogy leült mellém - Egyébként minden rendben, csak egy kicsit ideges vagyok
- Ideges? Mitől? - fordult felém.
- Hát, írtunk a suliban egy tesztet, és készültem rá, de szerintem nem eleget. Nem tudom, hogy sikerült, attól tartok magamhoz mérten nem elég jól - húztam el a szám szélét, miközben én is szembefordultam vele.
- Nem kéne ezen aggódnod. Rendben van, ha valami nem úgy sikerül, ahogy akartad, megesik az ilyen. Egy elrontott teszt nem lesz a világvége - mosolygott rám, miközben a kézfejemet kezdte piszkálni, először bizonytalanul.
- De ez egy elég fontos teszt volt, egy tantárgyból, amire tuti szükségem is lesz később - néztem, ahogy határozottabb lett és már fogta a kezem, babrálva az ujjaimmal. 
- Általában te vagy a pozitív kettőnk közül - jegyezte meg egy rövid kuncogással -, de ez rendben van. Ahogy az is, hogy most ez nem sikerült, nem változtat rajta, milyen teszt volt. 
Egy időre csend állt be közénk. Végig gondoltam, mit mondott most Theo, majd a teszt ugrott be. Igaza volt ebben.
- Azt hiszem, igazad van - vettem egy nagy levegőt, majd kifújtam - felesleges  ezen törnöm most magam - megfogtam én is az ő kezét, és ránéztem. 
Úgy láttam örült ennek, úgyhogy némi mocorgás után már háttal a vállának dőlve ültünk a fűzfa tövében, különféle dolgokról beszélgetve.
- Legközelebb nem segítenél tanulni? - kezdtem halkan, a kelleténél nagyobb szünetekkel a szavak közt, mikor pár pillanatra elhallgattunk.
Már reggel is eszembe jutott, hogy még nem igazán volt randink Theoval, ez pedig egy elég ártalmatlan ötletnek tűnt. Csak remélni mertem, hogy ő is így gondolja, és beleegyezik. A randi gondolata kicsit zavarba hozott, úgyhogy egy szösz leseprésének álcázva előrehajtottam a fejem, remélve, hogy nem látja meg az arckifejezésem.
Theo nem válaszolt rögtön, mintha fontolgatná az ajánlatot, vagy csak egyszerűen a szavakat kereste volna. Vett egy mély levegőt. 
- Jó, segítek. De mi lenne, ha - nyújtotta meg az utolsó hangot - közben meginnánk valamit? Vagy ennénk, ilyesmi. Úgy jó lenne?
- Persze - mosolyogtam. Megkönnyebbültem és örültem a válasz hallatán. Megbeszéltük, mikor érnénk rá, sikerült is kiegyezni egy időpontban.
Már alig vártam, pedig még el sem váltunk.