Memorial troubles (HUN)

41.fejezet

- Miért érdekli a Nogitsune? Az nem az a gonosz rókaszellem, ami Stilest megszállta legutóbb? - kérdeztem. Lydia bólogatott.
- Nem tudom, miért érdekli, de rosszat sejtek - ingatta a fejét Malia.
- Végülis, lehet, hogy csak meg akarja ismerni ezt a valamit. Lehet, csak érdekli a japán kultúra - találgattam.
- Azért nagyon rosszra mégse gondoljunk - szólalt meg Scott - lehet, csak fenyegetni akar minket.
- Persze, biztos csak megőrzésre kéri. Tudod, gonosz, káoszfüggő szellemeknek akar óvodát nyitni. Épp etető önkénteseket keres melléjük - vágta rá Stiles.
- Stiles! - Lydia szúrós szemmel, de halvány mosollyal nézte az említettet.
- Késő van - jelentette ki a nyilvánvalót Scott - tegyük el magunkat holnapra, majd megbeszéljük, mikor mind együtt vagyunk.
Ebbe mindannyian beleegyeztünk, Lydia, Stiles és Malia elköszöntek, végszóra Melissa is hazaért.
- Szia anya - üdvözölte Scott.
- Szia drágám, milyen napod volt? - érdeklődte az orvos. Beszélgettek. Ekkor éreztem anyukám hiányát. Van egyáltalán? Hiányzom neki? Ő milyen? Egy fájdalmas mosoly kíséretében felszaladtam a szobámba.
Aznap este, több dolog is kavargott a fejemben, elalvás előtt.
Szereztem egy barátot, és rájöttem, hogy miért fájt ennyire Theo viselkedése; beleszerettem.
Vajon viszonozza?

○●○

Az iskolában már reggel, az udvaron összefutottam Sammel.
- Mitől ilyen koszos a kezed? - mutattam fekete foltos kezére.
- Szereltem a kocsimat, az alvázába beakadt valami - kezdte dörzsölgetni a kezét.
- Te szoktál szerelni? - lepődtem meg.
- Ja, nem nagy szám. Amivel te jöttél Jeep, elég viseltesnek tűnik, nem akarja a tulajdonos szervizbe vinni? 
- Hát, erről őt kell megkérdezni.  Suli után átjöhetnél hozzánk - ajánlottam fel - Biztos vagyok benne, hogy Scott sem bánná, sőt, szerintem örülne, ha megismerhetne!
- Jó ötlet! - mosolygott.
- Na, nekem most bioszom lesz - vizsgáltam meg az órarendem.
- Nekem is! - jegyezte meg Sam - Menjünk!
A teremig elsétáltunk, majd ott a fekete hajú barátom elkezdte magyarázni, ki milyen a tantárgyból.
- Van Andrew, ő nem épp a legjobb, olyan átlagos, George, ő nagyon jó lenne belőle, de lusta tanulni, ott a zseni Paula - sorolta, majd egy hosszú, világosbarna hajú, nálam valamivel magasabb, Samnél alacsonyabb termetű lány lépett mellénk.
- Te vagy Sammy legújabb áldozata? - bökött felém.
- Hát, ha fogalmazhatunk így - bólintottam mosolyogva - Willow McCall vagyok!
- Ruby Chambers - mutatkozott be.
Csak ekkor vettem észre, hogy Sam szokatlanul hallgatag lett egy pillanat alatt. Az arca meg mintha pirosabb lett volna. Csak nem...?
- Sam, minden rendben? - kérdeztem.
- Naná! - vágta rá, és vissza is tért akit megismertem.
- Hát srácok, nekem a szomszéd teremben lesz irodalom órám. Majd még találkozunk, remélem - intett mosolyogva, azzal otthagyott minket.
- Aranyos lánynak tűnik! Ismered? - löktem enyhén oldalba.
- Ismerem, ami azt illeti, nagyon jól ismerem - bólogatott.
- Samuel Wright! Hiába, hogy alig egy napja ismerlek, valami fura van most veled. Szóval? Csak nem szerelmes itt valaki? - vigyorogtam.
-  Willow, te csak ne beszélj! - nézett rám sokat sejtően.  A kijelentésére elvörösödtem, és eszembe jutott Theo fura viselkedése. De inkább elhessegettem az ilyesfajta gondolatokat
Mesélt Rubyról, amíg a teremhez értünk. Leültünk a teremben, majd kezdetét vette a nap.