Memorial troubles (HUN)

11. fejezet

- Úgy nézünk ki? - sóhajtott Lydia.
- Hát... – Stiles megvakargatta a feje oldalát, majd az asztalra nézett, amin egy térkép terült el.
- Ez a városnak a térképe? – kérdeztem.
- Igen, rajta van egész Beacon Hills, az alagutakkal, épületekkel és csatornákkal együtt – mutogatott végig pár dolgon Lydia.
- Én mondjuk, kevésbé tudom értelmezni, de Lydia tudja, szóval az már jó – mondta Malia.
- Én is így vagyok vele - néztem ijedten végig a vonalak rengetegén.
- Remek! Szerintem jóba leszünk, csak ne legyél olyan idióta Theo-val! – veregetett vállba, a Theo nevét kiejtve elfintorgott.
- Hajj már! Egyszerűen nem értem a problémátok vele...
- Ne most boncolgassuk a dolgot! Szóval, mik a lehetséges helyszínek? – hajolt a térkép felé Stiles.
- Lehet még itt, itt és itt – mutogatott, és karikázott Lydia néhány téglalapot, hosszabb csíkot és négyszöget.
- Akkor menjünk oda, oda meg oda! – vonta meg a vállát Stiles.
- Csodás és részletekbe menő terv – forgatta a szemét Lydia.
- Jobb ötlet?
- Nekem nincs – szólaltam meg.
Ezzel mind egyetértettünk.
- Remek, szóval, ki kell dolgoznunk ezt a tervet egy kicsit. Malia, neked nem most lesz lyukasórád? – tervezgetett Stiles.
- De most lesz, miért? – húzta fel a szemöldökét az említett.
- Segíthetnél neki nyomozgatni Monroe után. Ki kell derítenünk mit rejteget – vázolta fel a fiú.
- Szuper, közben akár valami nevet is kaphatnál, ne csak utalgassunk rád, mint valami kölyökkutyára – lökött enyhén oldalba Malia.
- Ez egy fantasztikus ötlet! – nézett fel  a térképből Lydia.
Végszóra megszólalt a csengő. Stiles és Lydia elköszöntek, majd elmentek órára, így kettesben maradtam Maliaval.
- Induljunk az irodájába, ott szétnézhetnénk. Reméljük nincs ott – javasolta Malia, majd egyetértésemet jeleztem egy bólintással és útra keltünk.
A már kihalt folyosón sétáltunk, csöndesen. A hallgatást végül a mellettem sétáló lány törte meg
- Kéne neked egy név.
- Nem ártana – bólogattam.
- Hm. Lily? Nem, szerintem nem illik rád. Akkor, Sophie? – nézett rám.
- Nem, az olyan... nem tudom, nekem nem tetszik – vontam meg a vállam.
- Jó jó, értem. Mit szólnál az Eve-hez?
- Illik az rám? – kérdeztem vissza.
- Nem annyira – sóhajtott. Pár percig csöndben haladtunk egymás mellett, és gondolkoztunk.
Ivy? Nem, az olyan hülyén hangzik szerintem. Clara? Nem, nem én vagyok.
- Akkor, Courtney? Az már majdnem hasonlít a függönyre (angolul a függöny: curtains).
- Ha-ha. Rendkívül vicces – forgattam meg a szemem, majd lehajtottam a fejemet.
- Hm. Willow? Az milyen? – fogta meg a vállam olyan lendülettel, hogy majdnem elestem. Erre felkaptam a fejem.
- Willow? Ez... tetszik. Tök jó – mosolyodtam el.
- Akkor ezentúl Willow vagy! – vigyorgott.
- Van nevem – suttogtam mosolyogva.
- Bizony van – bólintott.
- VAN NEVEM! – elkezdtem ugrálni örömömben.
- Csss! Csöndesebben ujjongj! – csitított le, de ő is mosolygott.
Ezek után vidáman, letörölhetetlen mosollyal baktattam Malia oldalán. Egy iroda ajtajánál álltunk meg végül.
- Nos, Willow, benyissunk? – állt meg az ajtó előtt a névadóm.
- Már nincs választásunk – feleltem, majd Malia bólintott, és óvatosan lenyomta a kilincset.