Memorial troubles (HUN)

49.fejezet

Sam fájdalmas arccal ült fel, fogta a jobb karját, amelyikre esett.
- Wright! Él még? - kiáltott oda az edző - Tud még játszani?
- Azt hiszem, edző bá' - felelt a kérdezett, talpra állva, de a csapattársai nem értettek vele egyet, így az edző kénytelen volt leállítani a játékot. Felugrottam a padról és odaszaladtam Samhez.
- Jól vagy? Nagyon fáj? - néztem rá és a karjára, de ő csak mosolygott.
- Persze, jól vagyok. Csak most nem hiszem, hogy olyan jól működne a karom - próbált meg tekerni egyet a vállán, de egy nyögés kíséretében inkább letett róla.
- Vigyük az orvosiba! - javasolta egy srác, akivel többen is egyetértettek, szóval elindultak vele a dokihoz. Mentem én is velük, mikor meghallottam egy érdekes beszélgetést.
- Mit számol, edző? - kérdezte tőle egy fiú a csapatból, ugyanis az bőszen tologatta a kezében az aprókat, és úgy tűnt, koncentrál.
- Hogy lesz-e még pénzem alkoholra. Az egyik kevésbé szörnyű játékosom lesérült - azzal el is sétált onnan. A játékosok csak összemosolyogtak, néhányan felnevettek. Én is elmosolyodtam, és mentem volna tovább, de megfogta a karom Theo. Felnéztem rá.
- Nem akartam bántani. Tényleg nem - bizonygatta a szemembe nézve, ártatlan tekintettel.
- De nem új vagy, tisztában kéne legyél az erőddel.
- Tudom - ezzel beállt köztünk a csend, egyikünk sem mondott semmit. De Ő nem nézett el, a karomat sem engedte el, amitől kezdtem zavarba jönni.
- Megyek veled Samhez. Utána hazakísérlek - mosolyodott el, összeszedve magát. Belementem a dologba, hátha így végre meg tudjuk beszélni, pontosan mi is volt az a csók.