Sztárallűr ✔

2.9 📘🎵

A táskámból kiszedtem a világosszürke melegítőmet, egy fehér atlétát, és a piros kötött pulcsimat. Meg persze tiszta fehérneműket. Ajtó hiányában kénytelen voltam megint a szekrény mögött átöltözni. Kifésültem a hajam és felfogtam egy hanyag kontyba. Belenéztem a telefonom kamerájába és elhúztam a szám. Sápadt bőr, egy kicsit karikás szem és egy apró pattanás a homlokomon. Ez az igazi #nomakeup, nem pedig az, amit az Instagramon mutatnak. A kávés csészémmel a kezemben csoszogtam oda a többiekhez.
- Jó reggelt. Bocsánat, hogy visszaaludtam, de nem bírtam felkelni. – huppantam le egy székre. – Kihűlt a kávém, újra lehet melegíteni?
- Persze, van egy mikróm. Add csak ide édesem. – vette el Klára néni. – Addig egyél, csináltam bundáskenyeret.
- Oh, rendben. Megeszek egyet.
- Itt kettő a minimum. – röhögött fel Ipacs. – Kérsz tejfölt rá?
- Igen, köszönöm.
Miután nagy nehezen megettem két bundáskenyeret tejföllel, és a kávémat is megittam, legszívesebben már mentem volna a szobámba írni. De a többiek más programot szerveztek.
- Gyere Bella, megetetjük a kutyát és ellopjuk a tyúkoktól a tojást. – vette fel a kabátját Ipacs.
- Tessék? – lepődtem meg. – Itt vannak állatok is?
- Jaja.
- De én... Most nagyon sok ihletem van, nem lehetne, hogy... - aztán a szomorú arcú menedzserre néztem. – Na jó, majd utána írok.
- Ez a beszéd! Tomiii!
- Megyek én is. – nyúlt a bakancsáért az említett.

A ház elülső udvara nagyon szép és rendezett, tele van virágokkal, de persze ez tavasszal lenne lenyűgöző látvány. Nem is gondoltam volna, hogy egy vékony járdát követve eljutunk a háromszor ekkora hátsókertbe. Veteményes mindenféle zöldséggel, egy nagy ketrec féleség, ami tele volt tyúkokkal, rengeteg gyümölcsfa, valami repedezett falú sufni és egy nagy kenel, benne egy fehér szőrű kutyával.
- Jaj, de aranyos. – rohantam oda. – Miért van elzárva? Harap?
- Dehogy, nagyon szelíd és játékos. Csak most tüzel és el van zárva a sok falusi kan kutyától. – mondta Ipacs.
- Akkor lány? Mi a neve?
- Felhő. – válaszolta. – Megeteted te?
- Aha. – vettem el a tápos zacskót és Ipacs segítségével bejutottam a kenelbe a kutyához. Sosem voltam állat mániás, de a kutyákért mindig is oda voltam. Sose volt kutyám, se semmilyen háziállatom, sajnos anya nem engedhette meg magának, hogy ezzel is foglalkozzon. Épp elég gondot okoztam neki én.
- Szia Felhő, szia! – váltottam át „kutyaimádó hangnembe". A kutyus észlelte, hogy egy idegen lépett a területére, de tényleg nagyon barátságos, nem ugrott rám csak szagolgatni kezdett. Letettem a kutyatápos zacskót a földre és a kutyus orra elé tettem a kezem, ezzel megismertetve vele az illatom. Vadul csóválta a farkát és szaglászott.
- Bejössz neki! – kiáltotta Tomi odakintről. – Bár kinek nem. – fűzte hozzá vigyorogva.
- Jól van Felhő, aranyos vagy, okos vagy, igeeen... - simogattam meg a hátát és az oldalát. A fejét a kezembe vettem és rendesen megdögönyöztem. Teljesen bevadult, nyilván játszani akart, úgyhogy teljesen hozzám nyomult és fel is lökött.
- Hahaha – kacagtam fel őszintén.
- Várj, jövök. – „mentett meg" Tomi. – Szevasz. – paskolta meg Felhő fejét, aki benne is az idegent látta, úgyhogy szagolgatni kezdte. Amíg Tomi le volt foglalva Felhővel (most komolyan, nincs annál aranyosabb, mint amikor egy fiú kutyázik), addig én öntöttem tápot a tálkájába, és egy hatalmas hordó vízből is merítettem neki ivóvizet. Esővíz volt, legalábbis Ipacs azt kiabálta nekem a tyúkok közül. Még kényeztettük egy kicsit Felhőt, de utána kimentünk a kenelből.
- Jól van fiatalok, legközelebb ti kapjátok a nehezebb feladatot. A tyúkokat. – dünnyögte Ipacs egy kosárral a kezében. Tojások voltak benne.
- Aztaaa, ez még meleg egy kicsit. – fogtam meg. Ipacs jót szórakozott rajtam Tomi meg elővette a telefonját és lőtt egy selfiet. – Fotózzak én?
- Nem kell köszi. – mosolyodott el.
A házban elöntött a forróság, tényleg nagyon hideg van odakinn. Első dolgunk volt kezet mosni és inni egy kis teát. Én közöltem mindenkivel, hogy senki se zavarjon, mert írok. Vittem magammal teát és befészkeltem magam az ágyamba. Igazából a Vadító szépség első formája kéziratként született meg, de én az összes regényemet gépen írtam, Wordbe, hogy az esetleges elírásaimat és hibáimat is kijavítsa.

Hosszabbra sikeredett ez az írás, mint hittem. Délután háromkor úgy kellett engem kirángatni a szobából, hogy egyek már valamit és pihentessem a szemem. Az ebéd zöldborsó leves volt mákos tésztával. A másodikból nem bírtam enni, de a levesből kétszer is szedtem, rettentő finom volt. Klára néni örült, hogy végre eszek. Ipacs ismét bevont engem és Tomit egy programba, elmentünk a lovak és tehenek istállójához. Én előtte átvettem a melegítőmet farmerre és felvettem egy vastagabb zoknit is.
- Hadd simogassam meg előtte Felhőt! – kérleltem a menedzsert.
- Menj csak nyugodtan. – mosolyodott el. Hátra mentem és a drótos kerítésen keresztül megsimogattam Felhőt. Olyan puha fehér szőre van...
- Szia! Hát sziaaa!
- Wauf, wauf!
Körülbelül két perc múlva visszamentem Ipacshoz és Tomihoz, nem tudom miről beszélgettek, de mindketten mosolyogva néztek rám. Nem akarok beképzeltnek tűnni, de nyilván rólam volt szó.
Átszeltük az egész falut (most is találkoztunk egy csomó itteni lakossal) és még gyalogoltunk pár kilométert, mire kiértünk egy tisztásra. Ott legeltek a tehenek és a lovak is, persze külön, egy áramos kerítéssel körülvett részen. Kicsit távolabb volt két hatalmas faépület és két családiház. Mi pedig egyenesen odamentünk.
- Mit csinálsz Bella? Nem láttál még teheneket? Vagy miért fotózod őket? – ölelt át hátulról Tomi. Attól, hogy újra hozzászólok, ne közeledjen felém. Legalábbis ne ilyen gyors tempóban.
- De igen... - vakartam le a derekamról a kezeit. – Fatinak akarom elküldeni.
- Á, értem. Vele mizu?
- Jól van. Tudtad, hogy Csongival kavar?
- Jaja. Csongi mindig mondja, hogy milyeneket ír neki, de ő még nem meri leírni neki az érzéseit.
- Az érzéseit? – vigyorodtam el.
- Azt hát. Bele van zúgva Fatimébe, de nagyon.
- Csongorról van szó? – fordult hátra a menedzser. – Rendesen meg van bolondulva azért a lányért.
- Nem csoda hisz gyönyörű. – mosolyodtam el.
- De közel sem annyira, mint te. – súgta a fülembe Tomi és adott egy puszit. Most fel kéne háborodnom, hogy ne nyomuljon, de igazából élveztem. Hiányzik nekem, és ezt sajnos nem akartam bevallani magamnak, egészen addig, amíg nem láttam őt újra.
Ipacs bekopogott az egyik házba, de semmi válasz nem érkezett.