Sztárallűr ✔

4.9 📘🎵

Erre semmit nem tudtunk mondani. Egyik ámulatból estünk a másikba. Mindenki tátott szájjal nézett a párra, a csendet Bátor törte meg, aki dübörögve felment a lépcsőn és becsapta a szobája ajtaját. Ijj, úgy látszik nem örül a kistestvére érkezésének.
- Utána megyek - mosolyodott el kínosan Anita.
- Gratulálok - kiáltottam utána. - Ijj, ez kicsit kínos volt.
- Lesokkoltunk mindenkit, a mi hibánk - nézett le rám Ipacs.
- Jaj, én úgy örülök! - öleltem meg. - Csodálatos család vagytok és egy újabb taggal bővültök majd. Szerinted kislány vagy kisfiú lesz?
- Nem tudom, én annak is örülnék, ha ikrek lennének. Egy lány, egy fiú - magyarázta, mire Klára néni hahotázni kezdett.
- Majd megnézlek két gyerekkel fiam - kacagott. - Már alig várom.
Olyan volt, mintha nem is ezen a világon lennék. Sokan voltak körülöttem, hatalmas volt a zsongás, azt se tudtam merre nézzek. Tomi viszont engem nézett, talán látta rajtam, hogy nem vagyok itt teljesen, a kezemet fogva félrehúzott a konyhába. Háttal álltam a pultnak ő pedig nekem dőlt és mosolyogva megcsókolt.
- Gyermekáldás, micsoda öröm - suttogta az ajkaimra. - Te nem terveztél teherbe esni a közeljövőben?
A kérdés elég fájdalmas volt számomra, szegény Tominak fogalma sem volt róla mit tett velem ezzel a kérdéssel. De törekedtem arra, hogy ne is tűnjön fel neki semmi, kínosan elmosolyodtam és átkaroltam a nyakát.
- Hát nem is tudom... Te szeretnél tőlem gyereket?
- Ez kérdés? - vonta fel a szemöldökét, mire az ajkamba haraptam. Na jó, ez iszonyatosan vonzó volt.
- Khm, bocsi - jött el mellettünk Noémi, aki épp a mosdóba igyekezett. Hoppá, a mai nap sokadik kínos eseménye. Na sebaj.

Már kezdett esteledni, az emberek kezdtek szállingózni, engem, anyát és Fatit ezúttal Tomi vitt haza. Előtte viszont elbúcsúztunk a házigazdáktól is.
- Bátorral minden rendben? - kérdeztem Anitától.
- Rendben lesz - javított ki. - Elég nehéz neki és nem csak azért reagált így, mert minden nagytesó így szokott. Hanem mert ennek a gyereknek mindene meglesz, ami neki nem volt meg.
- Egy apa - utaltam Ipacsra. - Kitartást nektek és még egyszer kellemes ünnepeket.
- Köszönjük, neked is - ölelt meg.
Mind a négyen beszálltunk a kocsiba és már el is indultunk hazafelé. Fatime szállt ki először, boldog karácsonyt kívánt nekünk, aztán már el is tűnt a sötétségben.
- Gyere fel még egy kicsit Tomikám - nógatta Tomit anya.
- Á, most nem - utasította vissza az ajánlatot. - Ki tudja, a végén még Csenge elkap és megkér, hogy írjak alá egy posztert, amin mikulásruhában vagyok.
- Miért, van ilyen? - nevettem fel miközben a kezemben tartott kiskutyát pátyolgattam.
- Nincs, de a képszerkesztés manapság nem ismer határokat - mondta, mire megint felnevettem. - Holnap várlak nálunk Belle. Csinos légy - anya már a bérház ajtajánál állt így alkalmunk nyílt egy hosszú és szenvedélyes csókra. - Szeretlek.
- Én is téged - suttogtam mosolyogva.
A lakásba megérkezve ezúttal teljesen más érzések vettek körül engem. Ugyanis nem csak én meg anya voltunk itt, hanem a kiskutyám is. Lucy. Aki amint megérkezett a házba máris elkezdett szaladgálni és megrágta anya egyik cipőjét is.
- Hé, azt nem! - vette ki a szájából anya mérgesen. - Ipacs és Tomi szép kis ajándékot adtak neked mondhatom, remélem tudsz majd rá vigyázni.
- Tudok anya, most már elég nagy a felelősség tudatom.
- Aha. Akkor foghatod is a felmosót, mert a felelősséged összepisilte magát.
- Mi? - döbbentem le. - Lucyyyy!
Nem volt könnyű esténk a kiskutyával, de hiszek benne, hogy minél több idő telik el annál könnyebb lesz. És megéri a szenvedés, mert nincs annál jobb érzés a világon, mint amikor egy selymes kis valamivel a karodban ébredsz fel reggel.
- Jó reggelt - köszöntem anyának mosolyogva.
- Jobb, mint az este volt - dünnyögte anya két korty kávé között.
- Ajj már, ne bántsd szegény Lucyt - emeltem fel a kiskutyát. Olyan aranyos és gyönyörű, nagyon hálás vagyok Tominak és Ipacsnak, amiért összehozták nekem a világ legjobb ajándékát. - Ma Tominál ebédelünk, de izgatott vagyok! Igazi családi karácsony!
- Ja tényleg, mondani is akartam tegnap, csak elfelejtettem - nézett rám anya.
- Azt ne mondd, hogy nem tudsz jönni - szontyolodtam el rögtön.

- Jaj, dehogynem! Csak kicsit később, mint te. Előtte muszáj elintéznem valamit.
- Ó, oké. A lényeg, hogy gyere.
És jött is, de nem egyedül. Bár ez még egy kicsit arrébb van.
Fekete blúzban és szürke szövetnadrágban voltam, a hajam egy csinos kontyba fogtam és szolid sminket tettem fel. Inkább néztem ki ügyvédnek, mint írónőnek, de mindegy is.
Mivel anya is és én is távol leszünk Lucynak egyedül kellett maradnia, ami nem tűnt a legjobb választásnak, de csaknem hurcolhattam végig fél Budapesten szegényt. Bezártam a szobámba, ahol hagytam neki ennivalót és tápot, szinte minden játékát (még a gumicsirkét is, hadd kényeztesse a felsőszomszédot), elpakoltam az értékes és veszélyeztett cuccaimat, és reménykedtem abban, hogy minden rendben lesz vele. Reggel elvittem sétálni, kicsit szokatlan élmény volt, ráadásul a visszaúton, a liftben eszembe jutott valami. A buszmegálló mellett van egy kutyafuttató! Hah, meg is van a jövendőbeli törzshelyünk!
A buszon próbáltam figyelmen kívül hagyni a rengeteg embert, akik még karácsony utolsó napján is dühöngtek mindenféle apró dolog miatt. Kihallottam két idős néni beszélgetését, akik az ételek drágaságáról beszélgettek és arról, hogy idén nem tudtak annyit sütni, mint tavaly, mert kevés a nyugdíj. Aztán hallottam egy zokogó lányt is, aki arról számolt be a nővérének, hogy megcsalta őt a barátja. Nem mondanám hallgatózásnak ezt az egészet, csak írónő vagyok és inspirációt gyűjtök a tömegközlekedésen.
Megérkeztem Tomiék házához, ahol már voltam egy párszor, de még mindig elkap a szorongás, ha be kell lépnem az otthonába és találkoznom kell a családjával. Pedig mind imádnak, az anyukája, az apukája, és legfőképpen a húga, Tami.
- Nézd, ezt a nyakláncot is most kaptam, hát nem gyönyörű? - mutogatta nekem az elmúlt napokban kapott ajándékait Tami.
- De igen - mosolyodtam el.
A szobájában voltunk, és amint végzett a mutogatással és a lelkes magyarázással átsunnyogtam a bátyja szobájába. Tomi az ágyán ült és a telefonját nyomkodta. Fel se tűnt neki, hogy bejöttem a szobába, így hát odaosontam hozzá és ráugrottam.
- Mi a... Belle? - nevetett fel hitetlenül miközben szétterült alattam az ágyon. - Te bolond vagy.
- Lehet - pusziltam meg az arcát mosolyogva.
- Bella! Csengettek! Ez az anyukád lesz! - hallottam meg Tomi anyukájának a hangját, mire rögtön lemásztam a barátomról és elindultam le a lépcsőn.
Gyanútlanul nyitottam ki a bejárati ajtót, hátam mögött Tomival, nem számítottam rá, hogy anyám egy idegen férfival érkezik.