Sztárallűr ✔

3.22 📘🎵

Szombat lévén anya is itthon volt ma, délelőtt tízkor ébresztett és azt mondta, hogy sütött nekem gofrit. Ekkor rögtön eszembe jutott, ahogy tegnap a koncerten Tomival együtt ettem magában a gofrit, közben pedig próbáltam nem beleőrülni a gondolataimba és a Sátánok zenéjére figyelni.
Alig aludtam valamit. Hajnal háromkor még forgolódtam, kénytelen voltam zörögni egy kicsit a gyógyszeres dobozunkkal és bevettem egy altatót. Nagyon nyúzott voltam, el se tudtam képzelni, hogy fogok így megjelenni az esti könyvgálán. A piros ruhám a szekrényem szélén lógott, a nejlon még mindig rajta volt. Nem igazán volt kedvem a mai naphoz, de már csak azért is megéri elmenni a gálára, hogy megjelenhessek ebben a ruhában.
Én nyugodtan ettem a reggelimet (mondjuk inkább tízórainak), anya dolgozatokat javított az asztalánál, csönd és béke honolt a lakásban... Aztán egyszer csak meghallottunk odafentről valamit. A drágalátos felső szomszédunk úgy döntött, hogy szombat délelőtt fog egyszerre porszívózni és húst klopfolni. Anyával unottan összenéztünk és csupán a tekintetünkkel megbeszéltük, hogy „Egyszer még megfojtjuk ezt az embert".
Anita fél négyre jön értem és addig még rengeteg időm volt, úgyhogy elhatároztam, hogy írok egy kicsit. A szövegemet is tanulhattam volna, de tegnap miután kijöttem a kádból elhatároztam, hogy nem mondok semmiféle szöveget, egyszerűen nem vagyok rá képes.
Az elmúlt hétben nem vittem túlzásba a munkámat – ami ugye az írás – és A Smaragd lányt amúgy is elhanyagoltam a másik könyv miatt, úgyhogy most azzal foglalkozom egy kicsit.

Nem írtam sokat, csak harminc oldalt, de már egy óra is elmúlt, úgyhogy elmentem ebédelni. Volt még egy kis rakott krumpli, igazán jólesett. Fogalmam sincs milyen ételek lesznek azon a könyvgálán, jobb ha most jól megebédelek.
– Édesem rossz rád nézni – mondta anya.
–  Köszi – mosolyodtam el erőltetetten – Majd Anita rendbe tesz, most nincs kedvem semmihez.
– Megértem.
– Mi lesz akkor, ha rájön hol lakunk? – utaltam apára – Valamit akar tőlünk.
– Ne aggodalmaskodj!
– Ne aggodalmaskodjak, ne szomorkodjak, ezt hajtogatja nekem mindenki. Tudom, hogy téged is rosszul érint ez a dolog, de mégiscsak az én apám fogott velem kezet húsz év után.
– Sajnálom kicsim – anya csak ennyit tudott mondani, szomorúan fürkészte a falat.
– Csak azt nem értem mit akar tőlem most, amikor miattam hagyott el téged. Lehet, hogy csak azért jelent meg, mert híres írónő vagyok?
Anya nem mondott semmit, és nem is vártam el tőle. Bezárkóztam a szobámba és felhívtam Tomit.
– Te vagy az egyetlen, aki megért engem – mondtam neki miután elpanaszoltam a gondjaim.
– Holnap van kedved átjönni hozzánk?
– Most nincs kedvem semmihez – motyogtam.
– Csak időre van szükséged – mondta – Nem akarlak ezzel terhelni, csak eszembe jutott a Máté-ügy.
– Jaj tényleg, még az is – sóhajtottam fel gondterhelten – Csinálj vele, amit akarsz. Engem nem érdekel.
– Nem akarom tovább szítani a konfliktust, megpróbálom értelmes ember módjára elintézni a dolgot.
– Jól teszed, majd mondd el mi történt – mondtam – Két óra múlva jön értem Anita, ma már nem zavarlak.
– Te sosem zavarsz – mondta, nekem pedig ellágyult a szívem.
Valóban két órám volt még hátra, addig el se kezdek készülődni, amíg Anita nincs itt. Írni kellett volna, de nem volt kedvem, úgyhogy Tomi Istennő számát hallgatva aludtam egy picit.
Anita egy kicsivel hamarabb érkezett a vártnál elborzadt, amikor meglátott.
– Annabella! Kevesebb, mint egy óra alatt csodát kell tennünk veled.
– Bocsánat – nyöszörögtem és kikeltem az ágyból.
Gyorsan lezuhanyoztam és Anita segítségével felvettem a piros ruhámat.
– Gyönyörűen áll rajtad – simította meg a vállam Anita. A nagy tükrös szekrény előtt álltunk, Anita mögöttem állt és mosolyogva nézte a tükörképünket. Üveges tekintettel néztem magam és most már nem éreztem jól magam a ruhában. Anita az arcomra tette a kezét és felhúzta egy kicsit a bőrt – Mosolyogj!
– Nincs miért – mondtam és lehámoztam magamról a kezeit.
– Bella. Csak a mai napot bírd ki.
– Megpróbálom.

Anya is megdicsért, majdhogynem könnybe lábadt a szeme. Pedig még mindig rémesen festettem, szükségem volt sminkre, életerőre és lélekjelenlétre.
Nem volt könnyű, de Anita és anya közösen gatyába tudott rázni és a készülődés végére a rosszkedvem is elszállt úgy-ahogy.
Megöleltem anyát és a kistáskámat megragadva, Anitával együtt beszálltam a liftbe. A hajam egy nagyon szép kontyba fogtuk, fonásokkal és hajcsattokkal díszítettük.
Anita az autóba beszállva elindította a rádiót és elindult a könyvgála helyszínére, ami valami kis kastélyban lesz. A piros ruhám olyan nagy, hogy elöl nem tudtam ülni. Anita egy piros kosztüm szettben volt egyébként – összeöltöztünk, hihi –, a szoknya része pedig a térdéig ért.
– És egészen pontosan mit kell majd csinálnom ezen a gálán?
– Mosolyogsz és mellettem maradsz. Lesz egy közös vacsora, a vezetők és az írók is tartanak beszédet...
– Én nem fogok. Hiába írtam meg és tanultam meg, nem vagyok képes elmondani.
– Még úgy se, ha felolvasnád?
– Nem akarom.
– Hát jó, majd családi okokra támaszkodunk.
Jó fél óra múlva megérkeztünk a kis kastély elé, nem számítottam rá, de fotósok és tévések álltak a bejáratnál.
– Jézusom, rengetegen vannak itt.
– Nem te vagy az egyetlen író, akit meghívtak. Elég nagy a felhajtás.
– Igyekszem majd meghúzódni a háttérben.
– Ebben a ruhában aligha fog sikerülni. – mondta Anita mosolyogva és az autókilincsért nyúlt – Akkor vágjunk bele!
Amikor kiszálltunk az autóból és elindultunk a bejárat felé több kamera is felénk irányult. Én inkább tűntem Holleywood-i szupersztárnak, mint egy magyar írónőnek, mégis nagyon kínosan éreztem magam.
– Mosolyogj – suttogta összeszorított fogakkal Anita, aki szorosan mellettem sétált.
Az egyik operatőr elkapott és félrehívott minket, a nevem iránt érdeklődött.
– Somogyi Annabella vagyok – feleltem kedvesen.
– Ön gyönyörű, írónő a foglalkozása?
– Igen, azért is vagyok itt.
– És hány kiadott könyve van?
– Tíz könyvem van kiadva, de jövőre érkeznek még meglepetések.
– Ismer valakit az itt jelenlévő írók közül?
– Nem tudom kik vannak itt, úgyhogy nem tudok választ adni a kérdésére – mondtam és Anitára néztem.
– És az ön személyében kit tisztelhetünk?
– Barta Anita vagyok, Annabella könyvkiadójának vezetője, a mai napon pedig a kísérője.
Kikerültük a riportereket és átléptünk a kapun. Megcsodáltuk a gyönyörű kertet, és beléptünk a fehér épületbe. Nahát! A kastély varázsa rögtön magával ragadott és elfelejtette velem minden gondomat. Úgy éreztem magam, mint egy hercegnő, aki hazaért.

Hali! ❤
Tegnap elfelejtettem kirakni az új részt, meg hát időm se volt rá, de jobban jártok így, mert egy nappal kevesebbet kell várnotok az új – és egyben az utolsó – részre. Igen, most már tényleg közeleg a vége, én pedig megígérem, hogy megpróbálom összeszedni magam és minél hamarabb megírni a negyedik évadot. Mert hujaj, ennek úgy lesz vége, hogy meglincseltek, ha nem olvashatjátok tovább egyből.