Sztárallűr ✔

16. 📘🎵

Pár perc alatt elmeséltem Anitának, hogy a házmesternő induláskor feltartott, kicsúszott a számon egy információ, ő pedig kicsit máshogy magyarázta el az unokájának. Aki hatalmas rajongó és rögtön posztolta a hírt. Ami amúgy nem igaz, de mit számít? A telefonálás közben kétszeresére nőtt a Like-ok és a megosztások száma. És a kommenteket egyre csak gyűltek. Tanácstalan voltam. Mert ilyen eddig még sosem történt velem. Anita letette, azt mondta, hogy telefonálgat párat és visszahív minket.
- Bella nézd! Egy kislány azt írja a poszt alá, hogy rákos, kórházban van, de az új könyved erőt ad neki a gyógyulásra. - olvasott fel Gergő a telefonjából. Belőlem meg abban a pillanatban kitört a zokogás.
- Jézusom. Bocsánat. Nem akartam. Mi rosszat mondtam? - hadonászott Gergő idegesen. Nándi meg jól nyakon vágta. Én megállás nélkül sírtam.
- De hülye vagy! Ezt most miért kellett? - förmedt rá Noémi.
- Most miért sírsz? - kérdezte a menedzser értetlenül.
- Mert... - kezdtem és letöröltem a könnyeimet. Vettem egy mély levegőt és befejeztem. - Mert én nem bírom a felhajtást. Író vagyok nem celeb! Imádom a rajongóimat, de az, hogy álhíreket oszt meg az interneten. Nekem ez sok. Nem bírom. Az ilyen ügyeket mindig Anita kezeli. - magyaráztam. - Aztán jött ez a rákos kislány...
- Nekem egyszer azt írta egy csaj, hogy rosszul gitározok. Napokig sírtam. - idézte fel a rossz emlékeket Csongi.
- Barom! - szólt rá Noémi.
- Most mé'?
- Csongor, Nándor és Gergő! Tűnjetek be a házba, mert túl hülyék vagytok ahhoz, hogy megértsétek ezt. - üvöltötte le a fejüket Ipacs. A 3 Sátán a nyakukat behúzva bemenekült a házba, Noémi is bement, mert éhes volt. Én meg ott maradtam a sörpadon, kisírt szemekkel, oldalamon Ipacs Jenővel a menedzserrel és Biró Tomival, a híres énekessel. Szuper.

- Figyelj. Ez nem olyan nagy gáz. - ült le mellém Tomi. Átkarolta a vállam és rögtön megcsapott az illata. Nem akartam, hogy azt higgye bírom (pedig bírom), ezért kibújtam onnan.
- Oké, vágom. Nem csípsz. Mondd el mit tegyek azért, hogy ez megváltozzon.
- Hagyj békén.
- Bármi mást megteszek csak ezt nem. - mondta mosolyogva. A fülem mögé tűrtem a hajam és megdörzsöltem az arcom. - Ne borulj már ki ennyitől! Egyszer egy utálóm kiposztolt rólam egy képet, amin épp vakarom az orrom. Olyan volt, mintha túrkáltam volna benme.
- Fúj. - nevettem fel.
- Gondolhatod, hány mém készült belőle. 1 hónapig nem mentem sehova.
- Azt ne mondd, hogy magadba roskadtál és fagyit zabáltál.
- Mi? Dehogy! Zárt körű házi bulikat tartottam. Honnan jött ez az egész?
- Mert nekem van benne tapasztalatom. - suttogtam. Emlékszem még azokra az átsírt éjszakákra, amikor epres fagyit zabálva abban reménykedtem, hogy Máté visszajön hozzám. Hát... A remény hal meg utoljára.
- Nem kérdezem meg mi történt, mert nem az én dolgom. De ha az egyik fiú volt az a 20 exedből, megverem.
- Kösz. - mosolyogtam rá erőltetetten és körülnéztem. Ipacs hova tűnt?
A medence mellett állt és a telefonját nyomkodta. Az hirtelen megcsörrent, ő pedig annyira megijedt, hogy elejtette a telefont. Az pedig beleesett a medencébe. Ipacs utána kapott és megrázta, hogy lejöjjön róla a víz. Egyszer még meg is törölte a képernyőt.
- Haló! Anita! Itt vagyok. - szólt bele a vizes készülékbe. Intett nekünk, hogy menjünk oda, és kihangosította.
- Na! Annabella ott van?
- Igen itt vagyok. - mondtam halkan.
- Nyugodj meg és hagyd abba a sírást!
- Honnan tudja, hogy sírok?
- Ismerlek. Rendkívül érzékeny vagy. Emlékszem mikor annyit sírtál a Má... Amiatt a hülye gyerek miatt!
- Nem hülye! - csesztem le a tulajdonost. Aztán gyorsan átgondoltam a dolgokat. - Hanem egy utálatos *********!
- Imádom amikor egy Victoria's Secret modell kariberű, kúltúrált, értelmes lány káromkodik. - jelentette ki Ipacs nevetve. Tomi is felnevetett én meg csak a szememet forgatva vártam Anita helyzetjelentését.

- Szóval. Khm. Hiába telefonálgatok. A kislány posztja rengeteg helyre elért, ha kijelentjük, hogy nincs semmiféle könyv, megkövezik őt. Aztán mégiscsak kijön az a könyv, persze nem egy héten belül. Aztán meg te leszel a hibás, mindenki utalni fog, és megállás nélkül sírni fogsz. De ez lenne a legkisebb bajunk.
- Jó, jó, értem. De akkor mit csináljak?
- Te semmit. Te csak írjad azt a könyvet, hogy minél hamarabb elkészüljön.
- De egy hét alatt nem tudok megírni egy könyvet! - akadtam ki.
- Mondom, hogy nem egy hét múlva kell. De az éven kész kell lenned. Ú! Most jutott eszembe. Mi lenne ha szeptember elején jelenne meg?
- Ah. Még 100 oldalam sincs.
- Nem baj, addigra elkészül nem?
- Nem tudom. - húztam el a szám. - A koncepció megvan, elkezdtem írni, 68 oldalnál tartok...
- Mikor írtál te 68 oldalt? - képedt el Ipacs.
- Medencézés után.
- Annabella mi a címe a könyvnek? - szólalt meg Anita kicsit hangosabban a kelleténél.
- Cím? Még nincs címe.
- Akkor agyalj! 1 hét múlva nem a könyvet fogjuk kiadni, hanem a címét és a kiadás időpontját.
- Á, értem. Ezzel én is jól járok meg a kislány is. - értelmeztem. Anita okos. Nem hiába vezet egy egész könyvkiadót.
- Holnapra kérek egy címet. Holnapután pedig odautazok hozzátok és egyeztetünk. Szerintem majd legyen úgy, hogy posztolsz egy képet Instagramra, amin te vagy rajta meg egy lap, amin ott van a könyv címe és a kiadás időpontja, nyomtatott, fekete betűkkel.
- Oké. Akkor gondolkozom. A borítóval mi lesz? - jutott eszembe hirtelen. Mert egy könyvnek borító is kell.
- Már elintéztem. Juci megoldja ha meglesz a cím. Ami kell még hozzá az egy fülszöveg. Azt is tudnál írni?
- Megpróbálom.
- Rendben. Most megyek. Nyugodj meg, elintézek mindent, hisz ismersz. Jó éjszakát! - hadarta és véget vetett a hívásnak.

- Miért kíván jó éjszakát? - kérdezte Tomi értetlenül.
- Mert olyan sötét az ég, mint a fejed. - oltotta be Ipacs.
- Ha-ha.
- Hány óra van? - kérdeztem és megdörzsöltem a karom. Kirázott a hideg.
- Este hat is elmúlt. Nyomás vacsizni! - indult meg a menedzser. Mi Tomival kicsit lassabban mentünk. Egyébként én ma nem is ebédeltem. Mindegy, legalább nem hízok.
- Elárulod a nevét? - kérdezte Tomi. Fürdőgatyában volt, de felhúzott egy bordó pólót is. A haja tökéletes volt, de ilyet inkább nem mondok többet. Rám se nézett úgy kérdezte.
- Kinek a nevét?
- Aki egy utálatos *********. És aki miatt magadba roskadva, fagyit ettél.
- Nem fontos. - legyintettem.
- Már hogy ne lenne fontos?! Bella! Áruld el a nevét annak a rohadéknak és megverem. - mondta indulatosan és a vállamat megragadva megállított.
- Miért törődsz velem?
- Ezt csinálják a barátok nem?
- Barátok vagyunk? - kérdeztem idióta vigyorral a fejemen.
- Persze.
- De még csak 2 napja ismerjük egymást. - gondolkodtam el.
- Nem. Azelőtt is ismertelek, hogy idejöttél. Mondom, a húgom bálványoz téged. És te is ismertél engem. Hisz engem mindenki ismer.
- Ja. Az egoista fejed ott van mindenhol. Még egy fogkrém reklámban is.
- Szóval láttad. - nevetett fel és beletúrt a hajába. - Na tehát. Barátok vagyunk. És ha szeretnéd lehetnénk többek is annál.
- Nem szeretném. - mondtam határozottan és bementem. Tominak egyre csak sértem az önbecsülését, én pedig folyamatosan hazudozok magamnak. Hisz én... Én kedvelem Tomit. Talán túlságosan is.