Sztárallűr ✔

2.3 📘🎵

Ugorjunk egy kicsit előre az időben... Másnap Fati és én az Árkád plázában bolyongtunk, a kistáskánkon kívül egy-egy szatyor volt nálunk. De nem nejlon!
- És akkor három fiú kitalálta, hogy fejen állva fognak sört inni, de magukra borították, és mindenki rajtuk röhögött. - mesélte a legjobb barátnőm a pénteki buli eseményeit. - Engem meg le akart smárolni egy csávó, de mondtam, hogy barátom van.
- Ó, végre összejöttetek Csongival? - löktem meg a vállát.
- Nem, még nem. De rajta vagyok az ügyön. - húzta meg a copfját. - Szegény kis hülye, nem veszi észre a jeleket, amiket küldök neki.
- A te jeleidet senki se fogja fel. - nevettem fel. - De szurkolok nektek.
- Köszi - ölelt meg. Erre gondoltam akkor, amikor azt mondtam, hogy Csongira még visszatérek. Azon a héten, amikor a faházában voltunk, és Fati megismerkedett a Sátán fiaival, rögtön jóba lett Csongival. Nyáron még nem találkozgattak, de szeptemberben annál inkább. Fati kicsit nehezen dolgozta fel azt, hogy Boti megcsalta őt, de mikor Csongival volt állítása szerint csak úgy szárnyalt. Annyira örülök nekik. Jó látni, hogy a barátnőm boldog. Velem ellentétben. Na mindegy.
- Te is hallod? - állított meg Fati. Először nem értettem miért, de idővel én is meghallottam azt a valamit. Vagyis inkább valakit, aki a pláza valamelyik részén énekelt és zongoraszó kísérte. - Hű! Lehet, hogy Mia az.
- Akkor menjünk és köszönjük neki. - mondtam szarkasztikusan. Nem akartam látni és beszélni sem akartam vele. Ő volt az oka annak, hogy Tomi nem maradt velem. Jó, ez nem igaz. Csak egy ember hibás ebben a dologban az pedig Tomi. Mert még véletlenül sem én.
Az Árkád tele volt emberekkel, mi odatartottunk, ahol a legnagyobb tömeg volt. Körülvették azt a titokzatos lányt, aki egy zongoránál ült és énekelt. Tényleg Noémi lenne az? Tud ő egyeltalán zongorázni?
- Ó, ez nem is Mia. - szomorodott el Fati, aki lábujjhegyen állva két fejjel magasabb volt nálam. - Viszont nagyon szép, és ismerős is nekem valahonnan.
- Had, lássam furakodtam előre és akkor megláttam kivel van dolgunk.
- All I want is love that lasts
Is all I want too much to ask
Is it something wrong with me
All I want is a good guy
Are my expectations far too high
Try my best but what can I say
All I have is myself at the end of the day
But shouldn't that be enough for me
Ooh ooh ooh ooh, ooh ooh - énekelte Olivia Rodrigo dalát... Angyal Laura?!
Miután Laura végzett a dallal felállt a zongorától és adott néhány autogramot. És akkor látott meg engem.
- Nahát! Annabella! Olvastam az új könyved, és valami fenomenális lett. Nem csalódtam benned. - jött oda hozzám mosolyogva és megölelt.
- Nem lehet igaz Bella, hogy te még Angyal Laurát is ismered. - rázta meg a fejét hitetlenkedve Fati. - Szia! Urbán Fatime vagyok, Bella barátnője. Nem vagyok valami nagy rajongód, de szép hangod van.
- Köszönöm. - mosolyodott el Laura kínjában. - Vásároltok?
- Igen, már megjártuk a Tally-t. Olyan felsőt találtam, ne tudd meg! Ezt neked is látnod kell! - kezdett el kutakodni a szatyrában a barátnőm.
- És te mit csinálsz itt? Kiskoncertet adsz a népnek? - kérdeztem.
- Bárcsak. - sóhajtott fel gondterhelten a lány. - A pereskedés alatt és után semmi energiám nem volt ahhoz, hogy énekeljek vagy dalt írjak, és az a kiadó, ahova a Global Music helyett mentem, egyszerűen kidobott onnan.
- Micsoda? Ne már! Nem volt valami szerződés vagy ilyesmi?
- Nem. Két hónapos próbaidőszakon voltam, de elcsesztem az esélyem. Szégyen szemre mekis pénztáros lettem, hétvégén meg itt zongorázok és éneklek. A pláza tejel egy kevés pénzzel.
- Értem, nagyon sajnálom. - tettem a vállára a kezem.
- Megvan! Nézd milyen gyönyörű! - emelte a magasba Fatime azt az áhított felsőt. Hosszúujjú blúz, rosegold színű kígyóbőr mintával.
- Ó, nekem is van ilyenem, csak türkiz és fekete színben. - mondta Laura lelkesen. - De az én ruhatáramra is ráférne már egy kis újítás.
- Gyere, vásárolj velünk! - ajánlottam fel.
- Mennék én, de van még egy órám itt, és hát a pénzemet sem akarom ruhákra költeni.
- Tudod mit? Egy óra alatt, mi inkább elugrunk a körmöshöz, és mire visszaérünk te is végzel. És a pénz miatt sem kell aggódnod, majd én fizetek.
- Azt nem engedhetem meg! - mordult rám. - Egy sajtburgert vagy egy kávét még talán elfogadnék, de ruhákat! Nem, nem.
- De, de. És nem kell emiatt aggódnod, visszafizetheted később, ha akarod, de én felajánlottam.
- Na jó, esetleg egy nadrágot meg három felsőt, de többet nem. - fontolta meg. - És vissza fogom fizetni!
- Ahogy szeretnéd. Akkor tali egy óra múlva. - búcsúztunk el tőle. A szépségszalon, ahol a manikűr/pedikűr is van, a pláza épületén kívül van, de nem túl messze tőle. Fati vérpiros és fekete műkörmöt csináltatott magának, én meg maradtam a szolid, rövid fehérnél. A fodrászommal is váltottam néhány szót, jövő héten jöhetek hozzá egy kiadós hajvágásra. Cirka 10 centi.
Letelt az egy óra (plusz-mínusz 10 perc), és visszamentünk a pláza zongorájához. Laura még mindig ott volt, de már nem énekelt.
- Visszajöttünk! - rohanta le Fatime. Igazán bolondos kedvében volt. - Milyen lett a körmöm?
- Nagyon szép. - mosolyodott el, aztán megnézte a sajátját. - Nekem most ilyen, kicsit le van nőve. - mutatta meg nekünk a sötétkék körmeit. - Muti a tiéd Annabella.
- Csak Bella. - nyújtottam felé a kezem.
- Gyönyörű, illik hozzád. - mondta és lezárta a zongorát. - Akkor hova menjünk először?
- H&M.
- Reserved. - vágtuk rá egyszerre Fatival. Vicces volt.
Több ruhaboltban is voltunk, nagyon jól éreztem magam a lányokkal. Ahogy kiválasztottuk a ruhákat, és ahogy tartottunk egymásnak egy kisebb divatbemutatót a gigantikusan nagy próbafülkében. A nagy shoppingolások után beültünk egy mekire. Nem akartam sokat enni, úgyhogy csak egy kis sült krumplit ettem, és narancslevet ittam mellé.
- Bella egyél még, az a fél fogamra se lenne elég. - szólt oda nekem Laura két falat sajtburger közben. Fati fizette neki.
- Hagyd, nem szokott sokat enni.
- Miért?
- Kövérnek látja magát. És csúnyának. Hát nem hülye?
- Én is itt vagyok, ha nem tudnád. - vetettem oda a legjobb barátnőmnek.
- Most miért? Hülye vagy, mert mások ölni tudnának olyan alakért és szépségért, ami neked van.
- Na persze. - forgattam meg a szemem.
- Bocsi, hogy felhoztam ezt a kínos témát. Nem tudtam, hogy ilyen nagy a baj. - nézett rám Laura. - Ha gondolod bármikor beszélgethetsz velem. Vagyis nem bármikor, hanem munkaidőn kívül.
- Köszönöm. - mosolyodtam el. - Remélem nem fogod megszakítani a jelenleg kialakuló barátságunkat... De el kell mondanom valamit.
- Na! Mégis mit? - lepődött meg Laura.
- Tudom, hogy ki nem állhatod Ipacs Jenőt. De én... Én dolgoztam már vele együtt, nagyon megkedveltem és szerintem nagyon jó ember.
- Mikor dolgoztál te vele? És mégis, hogy amikor ő zenei menedzser te meg egy írónő?
- Hosszú hét volt tele balhéval és bonyodalmakkal. De az egész brigádból Ipacsot kedvelem a legjobban. Úgyhogy szerintem adj neki egy új esélyt. Hátha visszavesznek a Global Musichoz.
- Tudom, hogy Ipacs jó ember. Úgy húzott ki egy iskolai énekkarból a rivaldafénybe. Sokat köszönhetek neki, de az megbocsájthatatlan, hogy semmit sem kezdett a Nándis üggyel kapcsolatban.
- Ő fogdosott ugye? - szólt bele a beszélgetésünkbe Fati. - Te szegény, úgy sajnálom. Ha újra látom azt a szemetet szétverem. Ehhez mit szólsz?
- Köszönöm. Nagyon... Nagyon jól esik a támogatásotok. Amikor úgymond híres lettem rengeteg érdekbarátom lett, a régieket elvesztettem, most meg nincs senkim. Csak ti. - nézett ránk hálásan, könnybe lábadt szemekkel.