Sztárallűr ✔

22. 📘🎵

- Biztos nem ismered őt. A 3 Sátán nevű együttes tagja. - mondta halkan. Bennem megállt az ütő. Szerencse, hogy nem Tomi volt az, de még mindig aggasztó, hogy az egyik barom ilyeneket tett. De melyik volt?
- Sármány Nándor. A rohadék. - bökte ki a könnyeivel küszködve.
- Jaj, Laura. - öleltem meg a most már zokogó lányt. Nándi volt. Ráuszítom Ipacsot, és fix, hogy nem éli túl.
- Miket csinált?
- Először csak szavakkal piszkált, aztán el kezdett fogdosni. Én többször is szóltam a közös menedzserünknek, de ő szart rá! Pedig ezt nem lehet ennyivel elintézni.
- Én megértelek. Mi lányok tartsunk össze. - mondtam kedvesen.
- Köszönöm. Hüpp, hüpp. Kérhetek autogramot?
- Ha van nálad papír és toll, igen.
- Van, tessék. - adott át egy tömp sárga postit-et és egy tollat. - Köszi. Képem már van veled, igaz három éve készült. - mosolyodott el és kutakodni kezdett a táskájában. Megtalálta a telefonját, belépett az Instagramra és visszagörgetett egy csomót. Megtalált egy képet ami nem volt más, mint... Na neee, nincsenek ilyen véletlen egybeesések. A képen egy kettőbe font barna hajú, szemüveges kislány és a három évvel ezelőtti Bella látható. Igen, Angyal Laura volt az a kislány aki anno, a Mátéval való szakításunk napján odajött hozzám a buszmegállóba. És kért egy fotót, ezt a fotót. Látszik a fejemen, hogy nagyon meg kellett erőltetnem magam a mosolygásra, a háttérben pedig ott van a közeledő busz, én meg amiatt aggódtam hogy lekésem. Oh, te jó ég. Bárcsak most is egy busz miatt kéne aggódnom, nem pedig azért, mert egy rajongóm kiposztolt egy álhírt, egy kis hazugsággal és csellel meg kell valósítani, közben pedig beleszerettem egy tehetségkutató műsorban szereplő fiúba, és Biró Tamásba is, akinek egyébként meg van barátnője. Istenem, az egész életem egy hatalmas csődtömeg.

- Hát nem szuper? - vigyorodott el Laura. - Egyébként most is csinálhatnánk egy képet, és feltöltök Instára egy Before/After változatot. Mit szólsz hozzá?
- Nekem oké, de jó vagyok így? - néztem végig magamon.
- Gyönyörű vagy Annabella.
- Hívj csak Bellának. - mosolyogtam rá és igyekeztem úgy odaállni mellé, mint azt három éve tettem.
Nagyon jó fotó lett egyébként. Megbeszéltük, hogy bejelöljük egymást Messengeren, és bekövetjük egymást Instagramon. Laura ismételten megölelt és tovább állt. Nekem meg eszembe jutott, hogy amúgy miért is vagyok itt. A bevásárló lista amit Ipacs adott a farzsebem mélyen lapult, de még mindig nem tudtam elolvasni mi van rajta. Hirtelen Tomi és a menedzsere állt meg mellettem.
- Jól láttuk, hogy az...
- Igen Angyal Laura volt az. Kiderült, hogy három éve elkapott a buszmegállóban és kért tőlem egy fotót. Az a nap mondjuk életem egyik legrosszabb napja volt, de mindegy. Örülök, hogy így alakult.
- Azt nem mondta el, hogy ki zaklatta? - érdeklődött Ipacs.
- De, elmondta. - sóhajtottam és Tomi szemébe néztem.
- Te voltál? Teee, anyaszomorító! - ordította el magát Ipacs és már ment volna neki, de én közbe szóltam.
- Nem ő volt. Nándi volt az, Nándi.
Síri csönd következett (ami ezután az ordítás után igazán jól esett).
- Kinyírom. Hogy tehetett ilyet?
- És te hogy teheted azt, hogy nem foglalkoztál vele? Azt hitted hazudik? Azt hitted, hogy csak szivat? Ez egy komoly téma Ipacs, nem lehet annyiban hagyni. - osztottam ki.
- Jó, tudom hibáztam. De akkor is Nándi a nagyobb barom.
- Egyetértek. De ő csak kanos volt, te viszont felnőtt létedre felelőtlen és hülye.
- Te ne beszélj így velem. - mondta keményen. Úgy látszik nem tetszett neki, hogy egy 10 évvel fiatalabb lány (én) kiosztja.
- Tereljük a témát, mert a fél bevásárló központ minket figyel. - suttogta Tomi. Durcásan Ipacs kezébe nyomtam a bevásárló listát és kicsörtettem az áruházból. A kocsi zárva volt, nálam meg se pénz, se telefon, se semmi. El akartam menni innen, én nem leszek tovább egy fedél alatt ezzel a barommal. Lehet, hogy most meg én esek túlzásba. És az még úgy oké is lenne, ha érintett lennék a dologban. Lehet, hogy az is vagyok. Elvégre Nándi engem se hagyott békén, és ez csak a kezdet. Lehet, hogy idővel engem is fogdosott volna. Kétségbeesetten forgolódtam és megállapodott a tekintetem egy taxin.

Azonnal elindultam felé, de valaki hátulról átkarolta a derekam és odahúzott magához. Már majdnem megijedtem, hogy valami elmebeteg férfi akar elrabolni vagy ilyesmi, de megéreztem annak a valakinek az illatát, és rögtön megnyugodtam. Tomi volt az.
- Hova mész Belle?
- Ne hívj így!
- Miért ne? - kérdezte mosolyogva. Akkor esett le igazán, hogy még mindig átölel. Nem akartam azt válaszolni, hogy "mert idegesít". Az igazat megvalva már nem is idegesített, nagyon aranyos volt tőle, hogy kitalálta ezt a nevet. Belle. Hm.
- Amúgy nem is rossz. - mondtam nevetve.
- Na ugye. - nevetett fel ő is és adott egy puszit a fejemre - Ne menj el. Ipacs hülye, de majd megnyugszik. Nándit elintézzük, és hátha Laura is megbékél. Te írd csak azt a könyvet, és maradj velünk. Maradj velem. - emelte fel az állam és így bele tudtam nézni a szemébe. A gyönyörű kék szemébe. Ott volt az adott pillanat, megvolt a lehetőség. Én mégsem csókoltam meg őt. Nem, mert neki barátnője van, és borzasztóan fájna neki, ha kiderülne, hogy csókolóztunk. Lányok vagyunk és a lányok összetartanak. A csók se lett volna rossz, de én inkább átöleltem Tomit és belefúrtam a fejem a vállába. Lehet, hogy csalódott volt, de ez az ölelés neki is jól esett. Még jobban magához húzott az (izmos, hihi) karjával. Állát pedig óvatosan a fejemre tette. Nem tudom hány percig álltunk ott, de végül Tomi eltolt magától és így szólt:
- Gyere vissza a LIDL-be és segítsünk Ipacsnak. Ráértek a kocsiban kibékülni, de majd mindenképp tegyétek meg.
Ujjait rákulcsolta az enyémre, úgy indultunk vissza az áruházhoz. Bárhogy próbálok ellenkezni, ez ellen nem lehet. Én beleszerettem Tomiba. Attól tartok, hogy nagyon nagyon.