Sztárallűr ✔

3.21 📘🎵

Az idő gyorsabban telt, mint hittem. Tomival ittunk és ettünk egy kicsit (elővette a műanyag dobozt, amiben gofrit hozott nekem), aztán a sötétben meghúzódva hallgattam a fiúk zenéjét. Ipacs is odajött hozzánk, elmondta, hogy szereztek egy póthangerősítőt, és hogy minden rendben van, nem kell aggódnom. Aztán megcsörrent a telefonja és egy „Itt van Anita" kijelentés után átbújt a sárgaszalagon és a kijárat felé indult. Gyanítom, hogy a biztonsági őr nem akarta beengedni őt.
Rádöntöttem a fejem Tomi vállára és szomorúan néztem előre.
– Annabella! – guggolt le elém és megsimította a térdem – Ne aggódj, már elmúlt a vész.
– Attól tartok még csak most kezdődik – suttogtam.
– Ne is gondolj ilyenekre. Az apádnak fogalma sincs róla milyen erős és csodálatos ember vagy. Megjegyezte hogy viszonyulsz hozzá, szerintem nem fog tovább zaklatni.
Nem szóltam többet, Anita pedig látta rajtam, hogy most semmihez sincs kedvem, úgyhogy felállt és sugdolózni kezdett Ipaccsal. Tomi simogatni kezdte a hajam én pedig lehunytam a szemem. Bárcsak vége lenne már ennek a nyomorult koncertnek, és bárcsak otthon lehetnék már.
– Köszönjük, hogy itt voltatok! Imádunk titeket! – ordították a színpadon álló srácok. A rajongók ordítottak, Gergő, Csongi és Gábor pedig az oldalsólépcsőn lejöttek a színpadról és egyenesen odajöttek hozzánk.
– Szép volt –ölelte át őket Ipacs. Tomi kezet fogott velük, Anita gratulált nekik (kicsit meglepődtek, hogy ő is itt van. Mondjuk Gábor nem is ismeri), én pedig csak rájuk mosolyogtam.
– Bella ne szomorkodj – veregette meg a vállam Gergő.
– Most már egy kicsit jobban vagyok – feleltem és felálltam – De teee – néztem csúnyán Gáborra – Te vagy a hibás mindenért! Nem én! Te!
– Belle – karolta át a derekam Tomi, aki látta rajtam milyen ingerült vagyok.
– Sajnálom – nézett a szemembe Gábor – Mikor Gergőék mondták, hogy nincs apád rögtön eszembe jutott Attila, aki csak annyit tudott, hogy valahol van egy lánya. Számoltam egy kicsit, kérdezősködtem és rájöttem, hogy te vagy a lánya.

– Nem kellett volna beleavatkoznod – mondtam a könnyeimmel küszködve.
– De igen. Ő az apám testvére, a rokonom. És csak jót akartam neki. Ahogy neked is.
– Na álljunk meg egy pillanatra – szólt közbe Anita – Akkor ti... Unokatestvérek vagytok? – nézett rám és Gáborra hitetlenkedve.
– Ezek szerint – haraptam az ajkamba idegesen.
– Te jó ég.
– Amúgy ön ki is? – kérdezte Anitától Gábor.
– Annabella főnöke és Jenő... Öhm.
– Élettársa – felelte a menedzser vigyorogva.
– Az – forgatta meg a szemét Anita, akinek azért itt bujkált egy halvány mosoly az ajka sarkában.
– Jenő! – szólt oda neki valaki – Jöjjenek a srácok, kezdődik az aláírás.
– És enni meg inni mikor fogunk? – akadt ki Gergő.
– Jó sokára. Ezt még bírjátok ki, utána elmegyünk hamburgerezni – felelte Ipacs és készülődni kezdett én pedig úgy döntöttem, hogy elköszönök mindenkitől. Megöleltem Gergőt és Csongit, Gábornak pedig ezt mondtam:
– Úgy hiszem az lesz a legjobb, ha távol maradunk egymástól egy ideig.
Erre nem mondott semmit, némán követte a fiúkat és Ipacsot is.
– Tomi kocsival vagy? – kérdezte Anita.
– Nem, Ipacs hozott.
– Akkor hazaviszlek titeket.
Az autóút némán telt, Anita nyugodtan vezetett, mi Tomival pedig hátul ültünk. Görcsösen szorongattam a kezét és próbáltam elhessegetni a negatív gondolataimat.
Először Tomi házához érkeztünk meg, mielőtt még kiszállt volna ennyit mondott nekem:
– Sok sikert a holnaphoz. Vigyázz magadra és tudd, hogy szeretlek jó?
– Jó. Én is szeretlek – mondtam halkan és az arcát megfogva szenvedélyesen megcsókoltam őt.
Anita ezután a mi házunknál parkolt le, de egyelőre még nem szálltam ki az autóból.
– Bátor hol van?
– A szomszéd vigyáz rá. Nem akartam elhozni egy hörgős koncertre a vadállatok közé – mondta és hátrafordult hozzám – Bella. Nyugodj meg. Holnap mindennek rendben kell folynia.
– Nem tudom, hogy a beszédemet meg tudom-e tartani.
– Nem fontos, a lényeg az, hogy legyél ott. Próbáld meg összeszedni magad egy kicsit jó? Pihend ki magad, holnap délután jövök érted.
Csigalassú léptekkel mentem fel a bérházunk kis lépcsőjén, a liftben megnyomtam a gombot és oldalra fordítva a fejem belenéztem a kis tükörbe. Visszafogtam a sírást és lehunytam a szemem.
Beléptem a házunkba, levettem a kabátot és a csizmát és megindultam a konyha felé.
– Milyen volt a koncert? – kérdezte anya kedvesen, miközben meleg teát ivott az egyik kedvenc bögréjéből.
– Borzasztó – mondtam és felültem az egyik bárszékre – Találkoztam apával.
Anya azon nyomban kiköpte a teát, ami a szájában volt. Tátott szájjal nézte a lányát – engem –, akit sikeresen leköpött teával.
– Mit mondtál?
– Találkoztam Somogyi Attilával. Az apámmal.

– Jézusom – mondta szörnyülködve.
Hirtelen azt se tudta mit mondjon, vagy hogy mit csináljon. Hasonló sokkban volt, mint én, amikor tudatosult bennem minden. Csupán a nézésünkkel kommunikáltunk, egy szó sem hagyta el a szánkat.
Mindketten elsírtuk magunkat és összeölelkeztünk.
– De mégis hogy történt ez?
– A banda új tagja. Tudod, Somogyi Gábor. Ő nem más, mint apa testvérének a fia, vagyis az én unokatestvérem. Rájött mindenre, szervezkedett a hátam mögött és elhozta őt a koncertre. Borzasztó volt anya – magyaráztam és indulatosan letöröltem a könnyeimet.
Anya nekem is töltött egy kis teát, elpanaszoltam neki mindent és ő is kifejezte a véleményét a dolgokkal kapcsolatban. Nem kérdeztem meg tőle mi az igazság. Ha eddig nem mondta el ezután se fogja. És talán nyugodtabb is leszek, ha nem tudom még. Nincs szükségem apára! Nincs szükségem Gáborra! Nincs szükségem arra a rengeteg idegen rokonra! Nincs szükségem senkire csak anyára!
Úgy döntöttem veszek egy forró fürdőt, az legalább megnyugtatna egy kicsit. Teljesen kikészültem a mai naptól, legszívesebben hetekig húznám a lóbőrt, de sajnos holnap délután jelenésem van az országos könyvgálán, ahol szöveget is akartam mondani. Azt a szöveget már hetekkel ezelőtt megírtam, a héten egyszer sem gyakoroltam, de ha álmomból felkeltettek is tudtam. Hogy eltereljem a gondolataimat apáról, a múltról és az igazságról, gondoltam fürdés közben felmondom a szöveget. Ezzel az volt a baj, hogy egyetlen szó sem jutott eszembe.