Sztárallűr ✔

3.2 📘🎵

Vacsora után elmentem fürödni és hajat mosni, és miközben a hajamat szárítottam továbbra is a neten böngésztem mindenféle kiegészítő és dísz után. Mire megszáradt a hajam már este kilenc is elmúlt, anya már a lefekvéshez készülődött, hisz holnap korán kel a munka miatt. Én sem akartam sokáig fel lenni, úgyhogy még telefonáltam egyet Laurával.
- Ma és tegnap is a plázában zongoráztam, és bár már nem lenne muszáj, több szempontból is jó. Szeretem, hogy az emberek ott állnak körülöttem és csodálattal hallgatják a zenémet, és igazából a plusz pénz is jól jön. De így legalább minden olyan látszatot megcáfol, hogy nekem nincs munkám. Pedig van! Hallgattad már az új számaimat ugye?
- Persze, nagyon jók. – mondtam a telefonba. – Te is jössz a pénteki koncertre igaz?
- A Sátánok koncertjére? Nem sajnos, aznap nem érek rá, de szerdán ott leszek a próbán.
- Szuper, akkor majd találkozunk.
- Te is ott leszel? De jó! Emlékszel, hogy tartozom neked egy csomó pénzzel azokért a ruhákért, amiket még októberben vettél nekem?
- Neee, Laura ne csináld.
- Dehogynem. Szerdán visszafizetek mindent.
- Köszönöm. – mosolyodtam el.
- Fatival mizu? Két hete beszéltünk utoljára.
- Tanul. Nagyon sokat. Itt vannak a félévi vizsgák, semmi nyugta nincs. Ő se tud eljönni a koncertre, pénteken lesz egy vizsgája, jövő héten is lesz neki kettő. Úgyhogy néha már a haját tépi idegességében.
- Elhiszem, szegény. – sóhajtott fel. Beszélgettünk még pár percig, aztán elköszöntünk egymástól. Fogat mostam és mentem is aludni. Holnap randim lesz Tomival, már alig várom. 

Reggel kilenckor keltem, amikor levittem a szemetet megállapítottam, hogy borzasztóan hideg van, úgyhogy ma jó melegen fogok öltözni.
Fehér pulóverben voltam és fekete farmerban. A világosbarna hajam alaposan kifésültem, sminknek pedig csak egy kis szempillaspirált és ajakbalzsamot tettem fel. Télen nem használok szájfényt, mert a hideg miatt mindig cserepes lesz a szám, és ajakbalzsamot kell használnom, hogy csillapítsam a fájdalmamat. A piros szövetkabátomat vettem fel, ami ugyanolyan tökéletes télen és ősszel is. Nem túl vékony, de nem is túl vastag, imádom ezt a kabátot. Betettem a táskámba a fekete svájci sapkámat, az irataimat, a telefonomat, tömérdek zsebkendőt és a kulcsomat is, miután bezártam az ajtót.
Beszálltam a liftbe, ahol találkoztam Melinda nénivel. Melinda néni már akkor is ebben a házban élt, amikor anya ideköltözött velem négyéves koromban. Sosem mesélte hol laktunk előtte, de sejtem, hogy egy anyaotthonban.
Szóval Melinda néni tragikus életét volt szerencsém végig kísérni. Amikor ide költöztünk anyával még a férjével élt itt, és a két gyerekével. Aztán az évek során egyre többször vesztek össze a férjével, Melinda néni karján pedig többször is láttam sárga és kék foltokat.
A férje verte őt, anya havonta egyszer felhívta magunkhoz teázni és mindig panaszkodott neki. A gyerekek, Sára és Norbi leérettségiztek, egyetemre mentek és elköltöztek az anyjuktól, Melinda néni pedig hiába akart elválni a férjétől, ő nem engedte, csak verte és verte. Az alsó szomszédjai megelégelték már a folytonos ordítozást és a székek meg a tányérok csattanását, kihívták rájuk a rendőrséget.
A rendőrök alaposabban is kivizsgálták a helyzetet és vádat emeltek Melinda néni férje ellen bántalmazásért. Ők elváltak, Melinda néni egyedül maradt a házban, a férje pedig ugyan nem került börtönbe, a rendőrségi ügy óta egyszer sem járt a házunk közelében. A gyerekei azóta már csaladot alapítottak, és csak nagyritkán látogatják meg őt.
Anya még mostanában is fel szokta hívni hozzánk Melinda nénit teázni és kávézni, régebben mindig hozott nekem sütit, emlékszem az almás volt a kedvencem. Szóval ő is ott volt a liftben, szívélyes mosollyal üdvözölt.
- Bella! Szia! Jaj, de jó látni téged!
- Csókolom, magát is.
- Hova indultál? – kérdezte kedvesen, miközben megnyomta a lift gombját.
- A barátommal találkozom.
- Jaj, de jó! Helyes fiatalember, láttalak titeket egyszer. Annyira ismerős, mintha már láttam volna valahol.
- Híres énekes, úgyhogy ez nem kizárt. – mondtam.
A lift megállt a földszinten, Melinda nénivel pedig két külön irányba indultunk. A kezében lévő szatyorból rájöttem, hogy vásárolni megy, én pedig a buszmegállóba igyekeztem, hogy elérjem a 10:30-as buszt.

Az unalmas buszút után végre megérkeztem a címre, amit Tomi írt le nekem még a múlthéten. Gyalogolnom kellett egy kicsit a megállóból, és pont útba esett egy Starbucks, úgyhogy vettem egy kis kávét magamnak és Tominak is. A stúdió egy hatalmas épületen belül található meg. A fal fehér és romos, legalább százéves az épület, ráférne egy kis felújítás. 
- Jónapot, a Global Music stúdiótermét keresem, meg tudná mondani esetleg hányadik emeleten találom? – mentem oda a biztonságiőrhöz.
- Jónapot kisasszony. A harmadik emelten van.
- Köszönöm szépen.
A lifthez mentem, rajtam kívül volt ott még valaki. Egy nadrágkosztümöt viselő csinos és elegáns szőke hajú fiatal nő.
- Hányadikra mész? – kérdezte tőlem.
- A harmadikra.
- A Global Musichoz? Talán énekes vagy? – kérdezte, miközben benyomott két gombot.
- Nem, a barátomhoz megyek.
- Ja, értem. Lehet hülye kérdés, de te nem egy írónő vagy?
- De igen, az vagyok. – mosolyodtam el.
- Valami Annabella nem? A húgom olvasta egy könyvedet, én is beleolvastam és egész jó volt.
- Örülök.
- Várj csak. Alá tudnád írni gyorsan ezt? – nyújtott át nekem egy kis lapot. – A húgom biztos örülni fog.
- Hány éves? – kérdeztem, miközben aláírtam a lapot.
- Huszonkettő.
- Nem sokkal idősebb nálam. – mondtam.
- Ha megtennéd, hogy visszaköveted Instagramon, annak biztosan nagyon örülne. A neve pollaalsóvonalözbas.
- Rendben. Szép napot neked, szia! – köszöntem el tőle, ugyanis a lift megérkezett a harmadik emeltre én pedig kiszálltam.
Volt egy nagyobb terület, ahova a lift és a lépcső is vezetett, két oldalt volt két ajtó, mellette székek. Az egyik egy magán ügyvédi iroda volt, a másik pedig egyértelműen a Global Music zenei kiadó stúdiója. Négy fekete-kék mintás szék volt ott, az egyiken ült is valaki. Egy szőkésbarna, göndör hajú fiú. Éreztem, hogy nagyon ismerős, de hirtelen nem jutott eszembe honnan. Aztán felkapta a fejét és rám nézett. Egyenest a szemembe. 
Most már tudtam ki ő, Pozsonyi Zsombor, annak a tehetségkutatónak a nyertese. Helyes volt, de közel sem annyira, mint a tévé képernyőjén keresztül. Akaratlanul is eszembe jutott, amikor először láttam meg a tévében, akkor még csak a válogató ment, ő pedig John Legend – All of me című zenéjét énekelte. Aznap este azt a számot hallgatva aludtam el, másnap pedig lekeveredtem Borsod megyébe és megismerkedtem Tomival, Ipaccsal, a Sátánokkal és Noémival is.
Meglepett, hogy itt találom, pedig Ipacs említette nekem, hogy a szárnyai alá akarja venni őt.
- Szia. – köszöntem elvékonyodott hangon és leültem arra a székre, ami a legtávolabb esett tőle.
Bekapcsoltam a telefonomon a mobilnetet és írtam Tominak, hogy itt vagyok a stúdió ajtaja előtt. Aztán felléptem Instagramra és figyelmen kívül hagyva az értesítéseimet megkerestem a követőim között pollaalsóvonalözbas-t. Vagyis Özbas Pollát. A szám is eltátottam, amikor megláttam a profilját. Több, mint félmillió követő és rengeteg poszt, egyesével néztem végig mindet, az összesen tökéletesen nézett ki. Sötétszőke, hosszú és göndör haja van, és gyönyörű, tengerkék szeme. Mindegyik képén többszázezer like volt, nem akartam elhinni ezt az egészet. Tüzetesebben átnéztem a profilját és több dologra is rájöttem. 

Biosz óra közben kirakni az új részt, mert unatkozok be like. 🙃