Sztárallűr ✔

4.10 📘🎵

– Öhm – nevettem fel kínosan.
– Édesem, ne haragudj emiatt, de... Emlékszel, hogy lelepleztél? Rájöttél, hogy van egy férfi az életemben. Ő az.
– Juhász Bendegúz vagyok, szervusz – nyújtotta felém a kezét a férfi mosolyogva.
– Somogyi Annabella – ráztam meg a kezét miközben a szememet összehúzva alaposan felmértem őt.
Magas és szélesvállú, sötétbarna hajú, borostás és fekete, vastag keretes szemüveget viselt. A ruházata alapján meg tudtam állapítani, hogy ad a megjelenésére, a mosolya pedig önbizalomról tanúskodott. De akkor sem tetszett nekem ez az egész. Mégis miért van itt? Anya miért hozta ide ezt az embert hívatlanul? Próbáltam visszafogni a rengeteg kérdést és a bennem felgyülemlett idegességet, de nehezen tudtam uralkodni magamon.
Úgy tűnt viszont, hogy Tomi szülei nincsenek meglepve a plusz fő láttán, szívélyesen bemutatkoztak és már oda is tereltek minket az asztalhoz, hogy együnk.
– Kell segítség? – néztem fel Tomi anyukájára.
– Maradj csak, köszönöm – mosolygott és már ment is tovább.
Feszülten figyeltem anyát és ezt a Bendegúzt. Mégis miért most kell megjelennie? Bármikor máskor megfelelt volna, de pont akkor, amikor a pasim családjával ünneplem a karácsonyt?
– Már sokat hallottam rólad Bella, örülök, hogy végre találkoztunk – szólt hozzám „A pasas".
– Annabella – javítottam ki mosolyogva, mire anya elhúzta a száját. Na igen, ez nem jelentett jót. – Én viszont semmit nem hallottam még rólad és kicsit vicces, hogy pont ma jelentél meg.
– Annabella! – nézett rám anya szúrós tekintettel.
– Mi az? – kérdeztem ártatlanul.
Nem kaptam választ, csak egy ideges fújtatást. Szuper. Említettem már, hogy imádom a karácsonyt?
– Te pedig Biró Tomi vagy, szoktalak hallani a rádióban – próbálkozott ezúttal a barátomnál A pasas.
– Igen – mosolyodott el Tomi szerényen, aki látta rajtam mennyire nem vagyok megbarátkozva a kialakult helyzettel, úgyhogy nyugtatásképp megfogta a combom az asztal alatt. Nos, ezzel nem nyugtatott meg, sokkal inkább...
– Itt a kaja! – tett le az asztalra Tomi anyukája két lábast.
Ennél kínosabb ebéden nem tudom jártam-e már valaha. Bárhogy próbáltam nem tudtam pozitív véleménnyel lenni Bendegúz iránt. Biztos voltam benne, hogy anya nagyon csalódott emiatt. Elvégre nem úgy viselkedtem, ahogy megígértem neki.

„Akkor mutatod be nekem, amikor akarod. Amikor mindketten készenálltok rá. Én itt leszek."

Nem számítottam nagy ajándékozásra, Tomi szüleinek csak néhány apróságot vettem, Taminak jó kis csajos cuccokat, erre ők hárman megleptek engem meg Tomit egy két személyes Wellness jeggyel.
– Úristen – tátottam el a szám. – Nagyon szépen köszönjük. Mikorra is érvényesek? – fordítottam meg a narancssárga-sötétkék cetliket. – De hisz ez holnaputánra szól.
– Úgy bizony. Vagy talán programod van? – simult oda hozzám Tomi mosolyogva és nyomott egy puszit az arcomra.
– Ezek szerint igen – lóbáltam meg a jegyeket vigyorogva. – De jó lesz!
A Wellnessjegyek és a gondolat, hogy Tomival tölthetek egy éjszakát teljesen elterelte a figyelmem A pasasról. Azonban nem szabadultam tőle, az otthonunkba is eljött, hogy egyen egy kis süteményt. Nem tudott kiengesztelni azzal, hogy egy sötétkék Ford-dal hazafurikázott engem meg anyát.
– Édesem neked is töltsek teát? – nézett rám anya kedvesen, amikor elkényelmesedtünk a lakásban.
– Köszi, nem kérek.
– Akkor csak ülj le hozzánk beszélgetni.
– Le kell vinnem Lucyt sétálni – bújtam ki a program alól és máris felkaptam a kiskutyust, hogy nyomjak egy nagy puszit a buksijára. Ráadtam a hevedert és a piros-fehér kabátkát (Ipacs tényleg mindennel felszerelkezett), a pórázt, és én is visszavettem a vastag kabátom, a sapkám, a sálam és a kesztyűm. – Sziasztok.
– Szia... – szinte becsaptam magam mögött az ajtót és már be is léptem a liftbe. – Jaj, Lucy – néztem le a kutyára, aki nagyon izgatott volt, a farkát csóválva körbe-körbe fordult, ezzel megcsavarva a póráz zsinórját. – Olyan gyerekesen viselkedek. De nem tudok mit tenni, túl váratlanul jelent meg. Csak néhány hét kell és megbékélek, biztosra veszem, hogy jóban leszek vele – fel se tűnt milyen nevetséges vagyok, egy kutyához beszélek. – Úgy látszik mostantól te leszel a beszélgetőpartnerem. Vagy a pszichológusom, ha úgy tetszik.
A nap már lemenőben volt, amikor kiléptünk a bérház ajtaján, Lucy a farkát csóválva el kezdett húzni jobbra, azonban és a másik irányba navigáltam.
– Nem, nem. Most máshova megyünk. Garantálom, hogy tetszeni fog.

De még mennyire, hogy tetszett neki. Csak a miénk volt a kutyafuttató, Lucy kiélhette magát, körbe-körbe rohangált és összeveszett egy bottal. Nagyon aranyos volt, le is videóztam Tominak meg Fatinak.
Én egy padon ültem és kiélveztem a levegőt. Hideg volt, de nem túlságosan, ráadásul most az ég is tiszta volt. Ha nem lett volna útban az út másik oldalán álló pizzázó, akkor tökéletes rálátásom lett volna a lemenő napra. Erről eszembe jutott egy emlék. Amikor Tomival megnéztük a napfelkeltét a faluban. Rögtön megkerestem az Instagram posztot és szerelmesen elmosolyodtam.
Több, mint fél óra telt el, már szinte teljesen besötétedett, mi pedig elindultunk Lucy-val vissza haza. Csakhogy történt valami. Egy nem túl pozitív valami. Egy férfi követett. Azt is lehet mondani, hogy csak paranoiás vagyok, de nem. Nagyon ijesztő volt a kinézete, szürke kabátot viselt és piros sapkát, méterekre volt tőlem, de éreztem a bűzét. Pechemre nem igen láttam embereket a közelben – max az utca másik oldalán – és Lucy sem épp egy kigyúrt dobermann, úgyhogy nem voltak túl jó esélyeim. Ráadásul az alak egyre közelebb került hozzám és arra is figyelmes lettem, hogy morogva beszél hozzám – de az is lehet, hogy magának.
Reszketve gyorsítottam a tempómon, és remegő kézzel ütöttem be a kódot. Amint becsukódott a hátam mögött az ajtó megkönnyebbülten kifújtam a levegőt és elindultam a lift felé. Ez borzasztó volt. Ilyenkor utálok nő lenni.
– Édesem, Bendegúz elment most már igazán megbeszélhetnénk a dolgokat – fogadott anya. – Mi az? Mi a baj? Történt valami?
– Hát... – húztam el a számat. – Maradjunk annyiban, hogy lehet mégis jólesne egy kis tea.
Anya nagyon megijedt, már töltötte is nekem a teát a halványrózsaszín bögrémbe. Nagyvonalakban elmeséltem neki mi történt, aztán a Bendegúzos ügyről is megnyíltam neki.
– Tényleg ne haragudj, ígérem legközelebb már kedvesebb leszek – néztem fel rá.
– Nem haragszom – puszilta meg a homlokom mosolyogva. – Kicsit megijedtem, de reméltem, hogy megbékélsz majd. Na, menj fürödj egy nagyot. Holnap nincs programod ugye?
– Nem igen, itthon teszem majd magam hasznossá.
– Helyes.