2.22 📘🎵

302 25 30
                                    

Sokat beszélgettünk és nevetgéltünk, Fatime jól érezte magát Csongival, és ez megmosolyogtatott. Érződik köztük a vonzalom, izgatottan várom mikor jönnek már össze.
Fél négykor megjelent a szobában Ipacs és Anita, akik szóltak nekünk, hogy lassan kezdjünk el készülődni. Laurának és Fatinak adtam parfümöt és megigazítottuk a hajunkat is, aztán egy kis lányos csevej után odaálltunk az ajtóhoz. A fiúk már kint voltak az udvaron, Bátorral megnézték a tyúkokat és Felhőt is.
- Felhő! Sziaaa! – szaladtam be hozzá a kenelbe és megsimogattam a buksiját. – Nagyon fogsz ám hiányozni, amikor elmegyek. Bizony.
- Nem gondoltál még arra, hogy legyen egy saját kutyád? – kérdezte tőlem Tomi.
- Régen anya nem engedte, és az elmúlt években nem igazán vágytam háziállatra. – mondtam a kutyus simogatása közben. – De örülnék neki.
- Megcsípett a kakas, ááá! – hallottuk meg Csongi jajveszékelő kiabálását, és Bátor aranyos nevetését is.
Mindenkit összeszedtünk a tyúkok ketrecéből és Felhő keneléből is, megvoltunk mind a kilencen, így gyalog elindultunk a kocsmához. Az úton sok falusi emberrel találkoztunk, akik csodálkozva nézték a nagy csapatunkat. Amikor odaértünk a kocsmához elszabadult a pokol. Ipacs felvette a nyakába a fiát és szaladt hátra a kecskékhez (?), Klára néni hozott egy kis süteményt, azt ment lerakni valahova. Fatinak nem tetszett a zene, ezért Laurával és Csongival elindultak megkeresni a hangszórót, ahonnan a falusi számok szóltak. Anita kikért egy alkohol mentes sört – vezetni fog – mi pedig Tomival körbejártuk az udvart. Kanadai padok és tuják sokasága volt az udvaron, ahol falusi emberek ültek és a sörüket iszogatták. Felléptünk a teraszra és bementünk a kocsma épületébe, ahol Tomi beszállt egy random csocsó meccsbe. Én vissza kimentem az udvarra, ahol találkoztam a Mészáros családdal.
- Szia Bella. – köszöntek nekem. A gyerekek hátraszaladtak a kecskékhez, az apuka bement az épületbe valami piáért, az anyuka és Sári néni pedig ott maradt velem.
- Sikerült kezdeni valamit a történetemmel? – kérdezte tőlem Sári néni rekedt hangon, mire elmosolyodtam.
- Igen. Lefénymásoltattam, az eredetit még ma visszaviszem magukhoz. Majd, amikor indulok vissza Pestre.
- Jól érezted itt magad? – kérdezte az anyuka.
- Nagyon. Remélem Klára néni máskor is megengedi, hogy eljöjjek.
- Apropó Klára néni. Látom ott van a süteményeknél. Gyere anyuka, menjünk oda hozzá.
Megint egyedül maradtam, így gondoltam én is ellátogatok a kecskékhez. Csak távolról fürkésztem az ott tartózkodókat, Bátor és Ipacs nagyon aranyos páros volt. Tényleg nekem köszönhetik, hogy egymásra találtak. Ettől a naptól fogva pedig Anitával együtt egy gyönyörű család lesznek. A magyar nótákat hirtelen felváltotta egy Eminem szám, és biztos voltam benne, hogy Fati, Laura és Csongi átvette az irányítást a zenelista felett. A tömeg hőbörögni kezdett, de belátták, hogy ez sem rossz. Meg igazából a fele társaság már részeg volt, így nem is nagyon érdekelte őket milyen zenére isznak. Elővettem a telefonom és csináltam pár képet anyának, aztán hirtelen felindulásból felléptem az Instagramra. További kommentek a Tomis fotóm alá, Fatime új, szülinapos képe, általam követett hírességek új képei és story-jai, valamint az új követők. Bekövetett egy bizonyos _matevokcso_ nevű felhasználó is, de nem adtam neki túl nagy jelentőséget. Nem akartam ma már az Instagrammal foglalkozni, úgyhogy eltettem a telefonom és bementem a tömegbe táncolni. Bátor és Ipacs még mindig valahol hátul van a kecskékkel és Anitával, Klára néni pedig az idős nénikkel beszélgetett a süteményes asztalnál. Láttam, hogy Csongi sört iszik, Laura és Fati pedig odajöttek hozzám, hogy együtt legyünk és táncoljunk.
A modern számok váltakoztak, Fati és Laura pedig egy idő után elfáradtak. Nem akartam egyedül táncolni a sok ittas ember között így bementem az épületbe. Tomi már nem csocsózott, hanem kártyázott és pont akkor értem oda, amikor megnyerte a játékot. Magyar kártyával játszottak, bár azt nem tudom, hogy mit. Tomi meglátott és felállt az asztaltól.
- Sikerült barátokat szerezned? – kérdeztem szórakozottan.
- Hogyne, persze. – nevetett fel és a derekamat átölelve kivezetett az udvarra. Bebújtunk egy tuja mögé és átöleltük egymást.
- Köszönöm ezt az egy hetet. – suttogtam.
- Én köszönöm neked. – simította meg a hajam. Az államnál fogva felemelte a fejem és lágyan megcsókolt. – Szeretlek Bella.
- Én is téged. – mondtam és a vállára hajtottam a fejem. Így ért véget ez a hét. Egy Borsod megyei falu kocsmájának udvarán, egy tuja mögött ölelkezünk, amíg Ipacs, Anita, Bátor, Klára néni, Csongi, Fati, Laura, a Mészáros család és a többi ismeretlen ember szétszóródva élvezi a falu napot. Nagyszerű hét volt, sok új dolgot tanultam, és több szempontból is nagy fordulatot vett az életem. A legjobb dolog mégis Tomi, akivel mostantól nem válunk szét. Még Noémi, és a felháborodott rajongók kedvéért sem.

Ne haragudjatok, amiért az utolsó két rész ilyen rövid lett, de azért remélem tetszett nektek. Véget ért a második évad... A folytatásról egyelőre nem tudok nyilatkozni, de már elkezdtem írni. Szóval tudnotok kell, hogy még közel sincs vége Bella és Tomi kalandjainak. :D ❤

Sztárallűr ✔Where stories live. Discover now