Sztárallűr ✔

1. 📘🎵

Mit is jelent az a szó, hogy sztárallűr?
Az egy sajátos viselkedés. Híres emberek sajátos és különleges elvárásai. A legtöbb celebnek van ilyenje, de nekem nem igen. Mondjuk nem igazán tartom magam celebnek. Csak egy húsz éves lány vagyok, kilenc kiadott könyvvel, a nevem pedig Somogyi Annabella. A barátaimnak – szóval összesen egy embernek – csak Bella. Imádok írni, de ezen a nyáron rám tört az alkotói válság vagy mi, mert nincs ihletem. Minden ötletem elfogyott, nem tudok új könyveket írni, a régi ötleteim pedig túl gyermetegnek bizonyulnak. Nemhogy a könyvkiadóm tulajdonosa, még én sem tudtam elfogadni őket. Minden ott van az íróasztalom fiókjában, és van egy olyan érzésem, hogy ott is fog maradni az idők végezetéig.
Az IFI könyvkiadónál dolgozom, én vagyok a tulajdonos, Anita, szeme fénye. Kilenc megjelent regényem van és ebből mindegyik sikeres. Az olvasóim imádják őket és istenítenek engem. Én is imádom az olvasóimat, amikor csak tehetem dedikálásokra járok, és ha valaki felismer az utcán szívesen csinálok vele képet. Ismert vagyok tehát, de azért nem a legnagyobb magyar sztár.
Budapesten élek egy bérházban anyuval. Apámat nem ismertem, lelépett, amikor megtudta, hogy anya terhes. Ő maga nem hiányzott nekünk (nekem főleg nem, hisz nem ismertem), de mégiscsak üres volt az életünk. Nekem egy apára lett volna szükségem, anyának pedig egy társra, aki segít neki a gyereknevelésben.
Teljesen átlagos életét éltünk, ám amikor tizenhét évesen anya kezébe nyomtam ez első könyvem jegyzeteit, minden megváltozott. Anya ámult és bámult, magyar tanárként pedig úgy döntött, hogy ezt mindenkinek olvasnia kell. Telefonálgatott párat és elintézte, hogy a könyvem egy nagyszerű kiadóhoz kerüljön. Ami nem volt más, mint az IFI. Azóta is itt vagyok, pedig már eltelt három év. És nem is tervezem elmenni innen.
Illetve épp most hagytam el az irodát, megyek haza összepakolni és irány Borsod-Abaúj-Zemplén megye. Hogy miért is? Anita kikészült attól, hogy nem tudok írni, és mindenképp azt akarta, hogy még az éven kiadjak valami újat. Azt mondta elküld B-A-Z megyébe, egy erdei faházba ihletet szerezni. Ez így borzasztóan hangzik, ezért kifejtem bővebben. Egy Miskolctapolcához közeli erdei faházba megyek, ahol várni fog rám a Global Music zenei kiadó egyik menedzsere, meg az ő öt zenésze. Nem igazán tudom, hogy miről van szó, mert nem figyeltem, de nem mertem ellenkezni Anitával. Semmit nem tudok, tényleg semmit. Csak azt, hogy holnap reggel nyolckor megáll a házam előtt egy kocsi és elvisz az erdei faházba hat idegen emberhez. Ha ezt anya megtudja...

Anya már otthon volt, az étkezőasztalnál ült és dolgozatokat javított. Mikor közöltem vele a hírt, nem akadt ki, ami fura, mert nem erre számítottam. Volt olyan régen, hogy Anita Amerikába küldött egy hétre, ugyanis az egyik legsikeresebb könyvemet angol nyelvre is lefordították, és Amerikában is találtam pár rajongót. Ami azért elég durva. Mai napig nem akarom elhinni, hogy pont velem történt meg. Szóval anya simán benne volt, még azt is felajánlotta, hogy összepakol nekem. Épp a ruháimat nézegettük, amikor megcsörrent a telefonom. Sia - Unstoppable.
– Szia Fati – köszöntöttem a legjobb barátnőmet, Fatimét.
– Bella, ugye átmehetek hozzád? Ugye ráérsz?
– Történt valami? – kérdeztem aggódva és lehuppantam az ágyamra.
– Igen. Boti olyan furcsán viselkedik, mindig lekoptat. Szerintem megcsal – magyarázta.
– Azért ez egy komoly vád – merengtem el. – Lassan négy éve együtt vagytok és szeretitek egymást.
– Mégis olyan érzésem van, hogy ő már nem szeret. És olyan ritkán látjuk egymást. Biztos megy a nőjéhez.
– Oké Fati nyugodj meg. Felőlem átjöhetsz, de mi anyával épp pakolunk.
– Költöztök? Vagy nyaralni mentek?
– Nem, dehogy. Engem küldött el Anita egy erdei faházba hat idegenhez.
– Micsoda?
– Jaj, ez nem ennyire rossz amúgy. Gyere át, elmagyarázom.
– Oké.
– És Fati! – szólaltam meg, mielőtt kinyomott volna.
– Igen?
– Boti nem csal meg.
– De ha mégis? – nyöszörögte.
– Ilyen lehetőség nincs – mondtam és leraktam a telefont.
– Mi történt Fatimével? – kérdezte anya.

Fatime negyed óra múlva már az ajtóban volt. Tudja a kódot, így simán be tudott jönni. Anyának is elmeséltem Fatime feltételezését, szerinte ez nem igaz, hisz már tényleg nagyon rég óta együtt vannak Botival. Még anno a gimiben jöttek össze, abban az évben, amikor debütált az első könyvem, és elismert írónő lettem. Anya még mindig pakolt nekem, mi pedig Fatival úgy döntöttünk, hogy inkább elmegyünk mekizni. Rajtam egy fekete farmersort volt, egy sárga, ujjatlan póló, valamint egy fekete szandál. A világosbarna hajam kontyba volt fogva, és a napszemüvegem is rajtam volt. Fatime egy sötétkék nyári overallt viselt, szintén fekete szandállal. A fekete haját magas lófarokba fogta – mindig úgy van neki –, de hiába nézett ki ilyen jól, rossz volt ránézni. A mindig vidám lány, most teljesen kétségbeesett arcot vágott.
Fatimével már kilencedik osztály óta barátnők vagyunk. Akkor lettünk legjobb barátnők, amikor úgymond híres lettem. Mindenki azt hiszi, azért közeledett felém akkor annyira, hogy ő is híres legyen, pénzt kapjon tőlem, más hírességekkel találkozzon, satöbbi, satöbbi. Pedig nem. Mindenki ellökött magától, a barátaim majd megsárgultak az irigységtől, és mindenkit ellenem fordítottak, akit csak tudtak. Köztük a volt barátomat, Mátét is. Ó, Máté, néhány könyvem szól róla csak. A francokat, ő ihlette mindet, annyira hiányzik! Illetve már nem is hiányzik annyira, ezer éve nem láttam. Ki tudja hány barátnője volt már azóta. Nyilván mind szebbek nálam, de ez nem lényeg. Most Fatime a fontos. Ő akkor kiállt mellettem, ott volt velem és támogatott. Nagyon hálás vagyok neki, ezért az a minimum, hogy meghívom egy sajtburger menüre és meghallgatom a problémáit.

Fati egy órán keresztül beszélt nekem Botiról, a kétségeiről, a félelmeiről, meg erről az egész megcsalásos mizériáról. Én abszolút megértem őt, és jó barátnő léven felhívtam Botondot.
– Halló. Bella, szia – szólt bele kissé idegesen.
– Szia Boti. Hogy vagy?
– Ömmm. Jól kösz. De ez nem a legjobb alkalom arra, hogy mi ketten cseverésszünk.
– Tudom persze, nyilván sok a dolgod. De azért megszeretném kérdezni, hogy veled és Fatimével minden rendben van?
– Miért ne lenne? – kérdezte meglepődve.
– Nem tudom, kicsit furán viselkedik. Lehet, hogy van egy fiú? – kérdeztem, mire a mellettem ülő Fatime érdeklődve nézett rám.
– Nem hiszem. Fati szeret engem.
– És te is szereted őt? – kérdeztem.
– Már miért ne szeretném? Bella, lassan négy éve, hogy együtt vagyunk. Honnan jött ez a hülyeség?
– Mondom, hogy Fati olyan fura. Nem olyan jókedvű, mint általában.
– Lehet, hogy megvan neki – mondta, mire halkan felnevettem. Ez a nevetés persze egyáltalán nem volt őszinte.
– Nem hiszem. De ugye nem csinálsz semmi olyat ami ártana a kapcsolatotoknak?
– Nem, dehogy. Most épp... Futok.
– Szóval futsz – ismételtem meg elképedve.
– Ja, és elég fáradt vagyok, szóval letesszük? – kérdezte aztán valami nyöszörgést hallottam a háttérből. – Csitt már!
– Ez mi? – kaptam fel a fejem.
– Valami állat. Mondom futok. Na megyek. Csá Bella.
– De Boti várj! – próbálkoztam, de hiába. Lerakta a telefont.
– Na? Mi volt? – kérdezte Fatime idegesen.

Sziasztok! 💖
Annyit mondanék, hogy ezzel a könyvvel semmi komoly célom nincs, elkezdtem írni és megosztom veletek. Ennyi. De azért remélem tetszeni fog. Sietek a folytatással.