Sztárallűr ✔

2.5 📘🎵

- Nem! Na, nem! Erről nem volt szó. - csattantam fel. - Ipacs azonnal vigyél haza!
- Nem viszlek. - jelentette ki egyszerűen.
- De kérlek. - néztem fel rá könyörgő tekintettel. Egyetlen perc elég volt ahhoz, hogy Tomi teljesen felkavarja az elsimított, unalmas életem. Nincs az az Isten, hogy én egy hétig megint össze legyek vele zárva. A végén még kibékülünk. Haha, kizárt.
- Bella. Be kell fejeznetek ezt a gyerekes dolgot. Ha nem is lesztek újra egy szerelmespár, legalább beszélgessetek és váljatok újra barátokká.
- Legyen. - adtam be a derekam. - Itt maradok és őt is elviselem. De nem fogok vele kommunikálni. - mondtam és elvettem tőle a bőröndöm. A szívem egyre gyorsabban vert, csak a földet néztem, de tudtam, hogy egyre közelebb és közelebb kerülök az ajtóban álló Biró Tamáshoz. És tessék.
- Bella. Jó újra látni, gyönyörű vagy. - köszönt nekem és szerintem meg akart ölelni vagy ilyesmi. Hát jobban jár, ha ezt már most nem engedem meg neki. Felteszem az egyik kezem, ezzel megállítva őt és egy érdekes morgó hangot hallatva neki megyek a vállának és belépek a házba. - Akárcsak régen mi? - nevetett fel zavartan. - Tűkön ülve várom a bocsánatkérésed.
Semmit sem reagáltam, letettem a bőröndöm, levettem a kabátom és a csizmám. Az ujjammal kifésültem a barna hajam és beljebb merészkedtem Ipacs anyukájának a házába.
Különös illatokat véltem felfedezni, kicsit keveredett a szekrényszag és a... Palacsinta?
- Ó, nahát! Te lennél az a szép kislány? - rontott ki szerintem a konyhából egy idős néni. Ipacs anyukája. - Egyem a húsod, de szép vagy. Milyen jó kis pulóvered van. Kelleni is fog, hideg van itt faluhelyen. - csacsogott öreges mégis édes hangon. - Jenő hol van? Majd ő fog bekísérni a szobádba, lesz az ágyon egy plusz takaró is, mert biztos nehezebben fogod bírni ezt a hideget.
- Csókolom. - mosolyodtam el. - Itt nincs fűtés?
- De van aranyom, csak kicsit más itt, mint Pesten. Gondoltam kedveskedem neked, ha már itt írsz könyvet. Őszinte leszek, még sosem hallottam rólad, de nem is olyanokat írsz gondolom, mint amiket én szeretek. Második világháborús könyveket szoktam olvasni, nagyapám szegény nyugodjon harcolt is benne. Meg „Ágátá" regények vannak még a polcomon, mindig meglepődök azon, hogy ki a gyilkos. - hadarta. - Á, a palacsinta! - rohant vissza a konyhába. - Mondd csak kedveském! - kiabált ki. - Szereted a palacsintát?

- Igen, szeretem. Segítsek esetleg valamiben? - indultam meg.
- Nem kell, hagyd csak. Inkább rendezkedj be a kis szobádba, remélem tetszeni fog. Ha a fiam nem is, majd az a helyes, izmos fiúka segít cipekedni. Egyébként ő a barátod?
- Mármint, hogy Tomi? - lepődtem meg. - Nem, mi... Mi csak...
- Szeretők voltunk. - mondta halkan az emlegetett szamár, aki abban a pillanatban lépett mellém.
- Tessék édesem? Beszélj hangosabban, nem hallottam jól!
- Semmi, nem fontos! - kiabáltam, és figyelmen kívül hagyva Tomit, megfogtam a bőröndöm és visszamentem a bejárati ajtóhoz.
- Mutatom a szobád kiscsaj, egy pillanat. - intett türelemre a menedzser. - Mehetünk, gyere! Ez itt egy ilyen előszoba, nappali, étkező féleség, ez nem egy rejtett szoba csak a spájz. - mutatott egy fehérre festett régi típusú ajtóra. - Ott a konyha, itt a fürdő, remélem megfelel majd az igényeidnek. És mondanám, hogy három szoba van, de igazából csak két és fél.
- De ugye egyedül leszek? - tettem fel a kérdést félve. Azok után, hogy iderángatta Tomit, kinézem belőle, hogy arra kényszerít minket, hogy egy ágyban aludjunk.
- Persze kiscsaj, mindent a nyugalmadért és a kényelmedért. De azért fél szoba a tiéd, mert nincs ajtód és egy kicsit egybenyílik mindennel.
- Ó. Öhm. Semmi baj. Ez lenne az? - léptem be az ajtó nélküli szobába.
- Igen. Melletted én leszek meg Tomi, most is egy ágyban fogunk aludni, már alig várom.
- Hallom ám. - jött ki az említett a fürdőszobából.
- A ház végében meg anyám szobája és lejárat a pincéhez. Ezeket a helyeket kerüld el.
- Miért? Rejtegettek itt egy sárkányt vagy ilyesmi? - kérdeztem gúnyosan.
- Nem, csak a pince tele van pálinkával, és szerintem te nem igazán vagy alkohol párti. A másik meg... Ha bemész anyám szobájába, biztos, hogy elkap, és végig mutogatja az összes családi fényképes albumot. Ez egyrészt rohadt unalmas lenne számodra, másrészt pedig nem akarom, hogy gyerekkori képeket láss rólam.
- Én szívesen megnézném. - vágtam rá. Pontosabban vágtuk rá Tomival tökéletesen egyszerre. A fenébe, ez de kínos!
- Na mindegy. Ha gond lenne, hogy nincs ajtód, akkor hadd mondjak egy kis pozitívumot is. - vigyorodott el Ipacs. - Ha este begyújtunk, tök faszán beáramik a szobába a meleg.
- Itt vagytok mind? Fiam teríts meg, azonnal hozom az ebédet.
- Mi jót eszünk Klára néni? - érdeklődött Tomi. Szóval Klára néni. Most már ezt is tudom.
- Húsos káposztás tészta. Levest most sajnos nem tudtam csinálni. De holnap zöldborsó leves lesz mákos tésztával. Most végre nem csak magamra főzök, nem Laci malaca fogja megenni. - hadarta és visszament a konyhába.

- Gyere Tomi, terítsünk meg! Bella, te meg ismerkedj össze az új szobáddal.
- Rendben, mindjárt megyek én is segíteni. - tettem le a bőröndöt. Jó nehéz volt, fogtam már egy ideje.
- Megoldjuk, ne fáradj. Te csak pihend ki a hosszú utat. - mondta Tomi kedvesen és kiment a szobából. Elvileg egyedül voltam, de gyakorlatilag láttam Klára nénit a velem szembe lévő konyhában. Na mindegy, aranyos kis ház. Jó lesz ez az egy hét, távol a főváros zajától. Legalábbis remélem.
A szobában, amit mostantól egy hétig a sajátomként tudhatok, nincs olyan hű, de sok minden. Van egy régi típusú, barna kanapéágy, rajta egy össze hajtott lepedő, egy vastag takaró és egy nagy párna (le merem fogadni, hogy tollal tömött), fehér-sárga virág mintás ágyneműhuzatok, két népi motívumokkal díszített párna, egy vékony kockás pléd és egy vastagabb pokróc, amin zebrák (?) voltak. Jó sok ágyneműt kaptam. Volt egy kis körasztal, rajta fehér csipkés abrosszal, egy régi szekrény, ami egy icipici kilinccsel és kulccsal nyílik (előre látom, hogy gondom lesz a kinyitással és a bezárással), valamint egy vitrin, tele törékeny edényekkel, kancsókkal és 6 darabos pohár készletekkel. Volt egy szintén régimódi karfás fotel, egy puha, bézs színű pléd féleséggel lefedve, ott szintén található egy motívumos párna. A plafonról pedig egy ötágú csillár lógott le. Mikor megláttam mennyire lelóg, azonnal megijedtem attól a tudattól, hogy mondjuk rám zuhan, úgyhogy inkább hátráltam egy lépést. Érdekesség, hogy a szobában nincs ablak, de ez jól van így, addig sem jön be semmi bogár. Már épp bele akartam kezdeni az ágynemű huzatolásba, amikor Klára néni bejött a szobába.