Sztárallűr ✔

3.23 📘🎵

A kastélyt nem úgy kell elképzelni, mint egy ötemeletes, varázslatos épületet egy meséből, hanem egy Budapesten elrejtett szépséget. Az emeletre egy lépcső vezetett fel, de tilos volt odamenni. Volt egy hatalmas tér, ahol az emberek álltak és beszélgettek. A hatalmas ablakok előtt volt egy asztal, ahol innivalót és kisebb nassolni valókat lehet kapni. Volt egy hatalmas kétszárnyú ajtó, ami átvezetett egy másik terembe. Ott voltak a megterített körasztalok és egy kis színpad. Valami eszméletlen volt a berendezés és a díszítés, teljesen elvarázsolódtam.
– Látom mindjárt jobb kedved van. Micsoda helyre hoztalak téged – nézett le rám Anita. Csak egy kicsivel magasabb nálam.
– Káprázatos. Bár Tomi is itt lehetne.
– Ahogy elnézem a többi írónőt, te vagy a legeslegszebb mind közül.
– Dehogy vagyok – ráztam a fejem és érdeklődve fürkészni kezdtem a tömeget. Mindenhol fiatal és idősebb nők és férfiak egyaránt, mind szépen és elegánsan felöltözve. Olyan volt ez az egész, mint egy bál! Mondjuk az is volt, csak könyvgálaként álcázva.
Anita beszélgetni kezdett valakivel én pedig ellógtam mellőle és az étel-italos pulthoz mentem. Rengeteg finomság volt ott, de ami először kiszúrta a szemem az a garnélarák volt fapálcikákra szúrva. Szeretem a garnélát, életemben először a tizennyolcadik születésnapomon ettem. Azelőtt még csak álmodni sem mertem ilyen drága ételről. Annyira más körülmények között kellett felnőnöm, mint a barátaimnak és az osztálytársaimnak, mindig szomorú leszek, ha vissza kell gondolnom azokra az időkre. A nyári szünetben minden osztálytársam nyaralni ment a családjával. Görögország, Törökország, Spanyolország... Mi anyával pedig annak is örültünk, ha eljutottunk Hajdúszoboszlóra. Bezzeg az apám... Ő biztos minden éven nyaralni járt, amilyen gazdag lehet most. Fel nem tudom fogni miért jött vissza most, és miért hiszi azt, hogy visszafogadjuk azok után, amit művelt velünk. Megfogtam egy fapálcikát és bánatomban mohón falni kezdtem a rákot. Evés közben felkaptam a fejem és észrevettem, hogy egy kamera engem vesz. Illetve nem engem, hanem egy előttem álló írónőt, de én is benne voltam a képben, úgyhogy inkább arrébb álltam.
– Hol voltál Annabella? Arról volt szó, hogy mellettem maradsz – ragadta meg a kezem Anita.
– Bocsánat, csak ettem egy kicsit – mentegetőztem.
– Minden vendég megérkezett, a vezérigazgató most fog beszédet tartani, utána a legtöbb író és írónő szintén mond beszédet, este hat körül pedig megkezdjük a vacsorát.
– És utána? – kérdeztem.
– Fotózás lesz. Azután pedig elmennek a tévések és a vendégek nyugodtan beszélgethetnek, táncolhatnak és leihatják magukat.
– Az igen – nevettem fel halkan és Anitát követve visszamentem a színpados terembe.
– Üdvözlöm a kedves vendégeket! – szólt bele a színpadon álló mikrofonba egy nő – Kérnék minden kedves írót és írónőt, hogy fáradjon az étkezőterembe, hogy elmondhassuk beszédjeinket!

Egyre többen özönlöttek be a terembe, mi pedig úgy láttuk Anitával, hogy jobb lesz gyorsan elfoglalni a helyünket. A körasztalokon névkártyák voltak, mi pedig egy rövid keresgélés után megtaláltuk a névjegykártyáinkat. Olyan volt, mintha egy esküvőn lettünk volna. Bár tudom is én milyen egy esküvő.
– Kaffay Mirella vagyok, az országos könyvklub vezérigazgatója – szólalt meg ismét a nő, aki mosolyogva nyugtázta, hogy mindenki elfoglalta a helyét. Ez a Mirella egy harminc év körüli nő, barna haja és széles mosolya van, csodásan mutatott a sötétkék csillogós ruhájában – Most, hogy mindenki itt van megnyitnám a mai eseményt, ami az országos könyvgála. Sok az ismerős arc, egyesek már évek óta idejárnak, de ugyanúgy köszöntöm az olyan vendégeket is, akik életükben most járnak itt először. Elég sznobnak tűnhet ez a parti, de ne aggódjon senki, idővel úgyis bevadulunk. Ugye Papp Gyula? – nézett egy fiatal férfira, aki röhögve felemelte a kezét – Ez az est arról szól, hogy az országszerte ismert írók és írónők összegyűljenek és jól érezzék magukat. Mi mind különbözőek vagyunk, mégis sok mindenben hasonlítunk. Hosszú út vezetett el odáig, hogy kiadhassátok könyveiteket, a műveket, melyeket hónapokig, évekig dolgoztatok... Megérdemeltek egy kis lazítást!
Kicsit erőltetettnek éreztem a szöveget, de mindenkinek tetszett, úgyhogy én is mosolyogva hallgattam tovább. A beszéd végeztével mindenki hangos tapsviharban tört ki, Kaffay Mirella pedig lejött a színpadról és átadta a helyét egy férfinak.
– Gyönyörű beszéd volt Mirella, ha nem bánod most én jövök.
Miközben a férfi beszélt pincérek jöttek be a szobába és étellel teli tányérokat tettek le elénk. Volt érce leves, sült sertésborda burgonyával és marhapörkölt galuskával. Vacsora közben sokan mondtak beszédet az írásról, magukról és a könyvgáláról, eleinte érdeklődve hallgattam őket, aztán meguntam. Iszogattam a pezsgőmet (alkoholmenteset kértem a pincértől, aki körbejárt közöttünk), turkáltam a krumplit és azon gondolkodtam hogy kerültem ide. Nem arra gondolok, hogy miért kaptam meghívást erre az estre, hanem hogy miért és hogyan lettem író. Anyának köszönhetően ismertem meg a könyveket és az olvasás szeretetét, de hogy mikor kezdtem el írni azt pontosan nem tudom. Kislánykoromban szerettem történeteket kitalálni tündérekről, egyszarvúakról, állatokról és gyerekekről. Az első könyvem, Az üveg bűbája talán azoknak a régi irományoknak a komolyabb, jobb és átírt változata. Ahogy az a Mirella mondta, nagyon hosszú utat jártam be odáig, hogy ki is adják a könyvet, és az életem utána még egy darabig elég szar volt. Hogy finoman fogalmazzak. Máté szakított velem, a barátaim cserben hagytak, és továbbra is hiányolnom kellett az apámat. Apa. Máté. Mindkettőjük bekavart nekem a héten, és mindkettőjüket gyűlölöm. Apát nem akarom részletezni, panaszkodtam róla eleget, de Máté... Nem is foglalkoztam azzal a dologgal, hogy egy állprofillal és régi képekkel akart véget vetni a kapcsolatunknak Tomival. De miért? Ő mit akarhat tőlünk? Azért szakított velem, mert kiadták egy könyvem és ezért nem voltam elég menő hozzá. Vagy mi. Elég éretlen volt a gondolkozásmódja, de a mostani húzása sokkal logikátlanabb. Meg kell tudnunk miért tette, Tomival a végére kell járnunk a dolgoknak.
– Anita. Haza akarok menni – súgtam Anita fülébe.
– Tessék?
– Nem szeretnék tovább itt lenni.
– Ne csináld Bella. Legalább a fotózást bírd ki.
– Rendben, azt még megvárom. De intézd el, hogy hamar sorra kerüljek.
– Szerintem névsor szerint megyünk és az S betűddel eléggé a sor végén leszel.

Vettem egy mély levegőt és megittam az utolsó korty pezsgőt is. Mindenki végig mondta a beszédét, kicsit elszomorodtam, amiért én nem mondtam semmit. Pedig mennyit dolgoztam vele! Bár jobban belegondolva az összes beszéd ugyanolyan volt, az enyém is klisés és sablonos lett volna, talán jobb, hogy nem olvastam fel. Kaffay Mirella átterelt minket az előterembe, a lépcsőn továbbra se mehettünk fel, viszont a terem közepén megkezdődtek a fotózások. Meglepő módon nem névsor szerint haladtunk, így előre tudtam furakodni és minden erőmet összeszedve kedvesen belemosolyogtam a kamerába.
– Megmondaná a nevét kérem? – nézett rám a fotós férfi.
– Somogyi Annabella vagyok.
– Köszönöm. Jöhet a következő!
– Anita! Most már leléphetünk?
– Nem értem hova sietsz. Mi bajod van ezzel a gálával? Isteni volt az étel, az emberek beszédjei, és most jön még csak a móka.
– Te még szeretnél maradni? – kérdeztem.
– Igen, de ha te már mennél, akkor...
– Ne! Hazamegyek egyedül, te maradj csak itt és élvezd a bulit.
– Biztos?
– Persze – mosolyodtam el és elkezdtem összeszedni a cuccaimat – Hívok egy taxit, semmi bajom nem lesz.
– Hát jó – hagyta rám – Idén már nem kell a munkával foglalkoznunk, jövőre folytatjuk a dolgokat. Vannak könyvötleteid igaz?
– Igen, két könyvön is dolgozom.
– Egyszerre?
– Aham. Nem kell kapkodnom, úgyhogy egész jól megy – mondtam – De ne beszéljünk most erről, nem tudom találkozunk-e karácsony alatt, de én kellemes ünnepeket és jó pihenést kívánok neked.
– Köszönöm – mosolyodott el Anita és megsimította a kezem.
Kikerültem néhány embert és elhagytam az épületet. Az udvar előtt még mindig állt néhány tévés és a piros ruhámmal elég feltűnő voltam, úgyhogy bebújtam egy tuja mögé és hívtam egy taxit.
Rettenetesen hideg volt és sokat kellett várnom a taxira. Nem haza akartam menni, volt még előtte egy kis elintéznivalóm. Elővettem a telefonom és megírtam egy üzenetet.

„Találkozzunk ma este nyolckor a Hősök Terénél. Ne késs!"

A taxi megérkezett én pedig a fejemet lehajtva kikerültem a kastély kapuja előtt álló embereket. Beszálltam a taxiba elmondtam hova megyünk és egy gondterhelt sóhaj kíséretében kinéztem a kocsi ablakán. Úgy érzem ez a beszélgetés elhalaszthatatlan, muszáj találkoznunk és beszélnünk. Nincs hozzá ínyem, de nem tehetek mást. És hogy mi lesz a vége a dolognak? Fogalmam sincs. 

És véget ért a Sztárallűr harmadik évada is. Kicsit másabb a vége, mint az eddigi kettőnek, sajnálom, hogy itt hagytam abba, de muszáj fokoznom a feszültséget. :D
Vajon Bella kivel fog találkozni és beszélni? Várom a tippeket kommentben. Mindenki írja le kire gondol, nincs rossz válasz!
Biztosítalak titeket arról, hogy lesz negyedik évad, csak még azt nem tudom, hogy mikor. Köszönöm, hogy olvastatok és kommenteltetek, rettentő hálás vagyok nektek, szeretlek titeket! 🥺💕💕