Sztárallűr ✔

3.4 📘🎵

- Ismerem a történet minden egyes részletét, és nem is kellett sokáig gondolkoznom azon, hogy ki a bácsi. Abigél férje, vagyis...
- Sándor bácsi?
- Honnan tudod a nevem?
- Maga volt Abigél néni férje.
- Ismerted Abigélt? Rokona vagy talán? Nagyon hasonlítasz rá. Kislányom! Mi van, ha az unokám vagy?
- Erre nem sok esélyt látok. Uram. Én tudom milyen kalandokon mentek keresztül maguk négyen, plusz Abigél előző udvarlója. Tudok mindenről, amiről Sára néni tudott.
- Ismered Sárát?
- Igen, volt szerencsém találkozni Sára nénivel. És akkor adott egy füzetet, amiben le volt írva minden. Arra kért, hogy olvassam el, bővítsem ki, dolgozzam át és írjak belőle egy könyvet.
- Ne haragudj kis hölgy, de én ezt nem értem.
- Írónő vagyok, és az önök élettörténetéből írok egy könyvet.
- És ezt ki engedte meg neked?! - kiáltott fel mérgesen a bácsi. Kicsit megemelte a hangját, és ez épp elég volt ahhoz, hogy Tomi és a többi vendég is felénk kapja a fejét.
- Sára néni. És egyenesen megkért rá.
- Mégis mit jelent az, hogy mindent tudsz? Mennyit tudsz? Én nem adok engedélyt arra, hogy felhasználd az életünk történéseit a könyvedben.
- Nincs szükségem a maga engedélyére, és nem kell aggódnia, nincs túl sok szerepe a történetben. Sára néni és János bácsi a két főszereplő.
- Ez akkor sem járja! Engedd meg, hogy elolvassam Sára naplóját.
- Már nincs nálam. - mondtam. Nem hazudtam, mert az eredetit tényleg visszavittem, de nem akarom elárulni, hogy otthon van a másolata. Ez a bácsi nem reagált valami jól a könyvemre, nem akarok bajba keveredni általa.
- Mi a gond? - jött oda hozzánk Tomi.
- Semmi. - álltam fel. Elővettem a táskámból egy papírcetlit és egy tollat, felírtam rá a telefonszámom és odaadtam a bácsinak. - Ha gondolja hívjon fel és találkozzunk. Elmesélheti az eseményeket az ön szemszögéből és segíthet nekem az írásban. Abigél is szeretett írni nem?
- Abigél gyönyörű verseket írt. - sóhajtott fel és elrakta a papírt a zsebébe. - Ha Sára kérte meg erre, akkor valóban nincs jogom tiltakozni a könyv megalkotása ellen. Szívesen elmesélek önnek mindent akár már holnap is.

- Remek. Akkor még látjuk egymást. További jóétvágyat. - köszöntem el és Tomival együtt visszaültem a helyünkre.
- Ez mégis mi volt?
- Hölgyem. Uram. - tette le elénk az étellel teli tálakat a pincér. Egy kicsit megijedtem tőle, mert a semmiből termett mellettünk.
- Köszönjük szépen. - néztem fel rá mosolyogva. - Majd később elmondom, most együnk!
Mielőtt belekezdtünk volna az evésbe csináltam egy képet a kajákról és az innivalókról, és kiraktam egy Instagram storyt, ahol megjelöltem Tomit. Miközben ettem többször is az idős bácsi felé pillantottam, ő is épp annyira össze volt zavarodva, mint én. Nagy valószínűséggel felkavartam az elméjében szunnyadó emlékeket, és mivel Abigél már nem él, rettentően letört lett. Kifizette a tésztáját, felállt az asztaltól, rám mosolygott és elhagyta az éttermet.
- Belle, most komolyan kérdezem, ki az öreg?
- Tudod Sára néni adta nekem azt a füzetet.
- Amit lefénymásoltattam és most abból írsz könyvet, igen.
- Van benne egy férfi szereplő, aki nem más, mint ez a bácsi.
- Na neee. - döbbent le. - Erre mégis mennyi esély volt?
- Nem tudom. - mondtam és beleittam a teámba.
Tíz perc múlva, miután rendesen megebédeltünk, Tomi mindent kifizetett és borravalót is adott a pincérnek, mi is elhagytuk az éttermet. A csocsóterem, ahova terveink szerint menni akartunk egy órányira volt tőlünk gyalog, úgyhogy ismételten sétáltunk egy jót és beszélgettünk. De ezúttal a fő téma az idős bácsi volt és az alakuló könyvem.
Elhaladtunk egy Rossman mellett is, és ekkor eszembe jutott, hogy vennem kéne onnan ajakbalzsamot. Berángattam Tomit, és bár szívesen vettem volna még egy csomó mindent, egyből az ajakbalzsamokhoz mentünk. Nem volt olyan, amit használok, úgyhogy alapos gondolkodásba kezdtem. Kénytelen vagyok egy másfélét venni, nincs kedvem minden egyes drogériába bemenni. Végül a Labello mellett döntöttem, kiskoromban anya mindig olyat vett.

Volt a polcon barackos, dinnyés, epres, cseresznyés és szedres is. Pont ilyen sorrendben sötétedett a színük is.
- Segíts eldönteni milyet vegyek. - néztem Tomira.
- Én ehhez nem értek.
- Jó akkor mondom másképp. - mosolyodtam el. - Ha megcsókolsz, mit akarsz milyen ízű legyen a szám? Barackos, dinnyés, epres, cseresznyés, vagy szedres?
Erre Tomi is el kezdett gondolkodni, két percig vizsgálta az ajakbalzsamokat, és végül az epres mellett döntött.
- Imádom az epret és téged is, úgyhogy ez a legjobb választás.
- Nagyszerű. - nevettem fel halkan. Körülnéztem, hogy vannak-e emberek a közelünkben, de szerencsére nem voltak, úgyhogy adtam neki egy gyors csókot.
Miután fizettem a kasszánál Tomival folytattuk a sétálást, fél kettőkor értünk oda a csocsóterembe. Valami eszméletlen gyönyörű és hangulatos épület volt, a külső fal fehér és borostyán borította, de belülről! Mintha valami meseországba csöppentünk volna! A fal faburkolattal volt lefedve, az épület tele volt szobanövényekkel, a galériáról pedig (mert, hogy az is volt) szintén borostyán lógott le. A falon rengeteg modernkép, és fali lámpa volt, az épület végében pedig egy pult, ahonnan rengeteg enni és innivalót lehetett kérni. Mellette voltak a mosdók és egy hátsókijárat is, de gyanítottam, hogy azt csak az itt dolgozók használhatták. Igazából ez nem is csak csocsóterem volt, a földszinten székek és asztalok voltak, a galériába felvezető lépcső alatt pedig volt egy biliárdasztal is. A szám is tátva maradt, annyira lenyűgözött ez a hely, el sem hiszem, hogy még nem jártam itt korábban. Bátran ki merem jelenteni, hogy mostantól törzsvendég leszek itt. Bár baromi messze van a lakásomtól, de ez nem számít.
- Na, hogy tetszik? - nézett le rám Tomi. Igazából a csocsóterem az ő ötlete volt, nekem fogalmam sem volt róla milyen lesz ez a hely. Az igazat bevallva, azt hittem valami lepukkant helyre megyünk és részeg, sört vedelő férfiakkal fogunk csocsózni. De ez a hely ezerszer jobb, mint elképzeltem.
- Nagyon tetszik! Máskor is eljövünk majd ide?
- Ha szeretnéd. - mosolyodott el.