Sztárallűr ✔

4.6 📘🎵

– Anne of Green Gables – simítottam meg az egyik könyv felületét – ugyanis hármat is kaptam ebből a sorozatból. – Ezeket már olvastam magyarul még általánosban.
– Tudom, de amióta leérettségiztél nem is foglalkozol a nyelvtanulással és gondoltam ez egy kitűnő lehetőség arra, hogy megdolgoztasd az agyad.
– Te is pontosan tudod, hogy kitűnően beszélek angolul, de azért köszi. Nagyszerű élmény lesz újra olvasni.
– Nézd tovább, van ott még pár dolog.
Kaptam egy naptárt és egy határidőnaplót, egy kis csokit, egy gyöngyökből álló nyakláncot és egy kis fotóalbumot is.
– Tudom, hogy nem volt teljes az életed. Hogy hiányolnod kellett olyan dolgokat, amik másoknak természetesek voltak. Én mindent feláldoztam érted és voltak borzasztó időszakaink, de én hálás vagyok érted, szóval semmi pénzért nem cserélném le az eddigi életünket. Szeretlek.
– Jaj, anya én is szeretlek – öleltem meg elérzékenyülve és megpusziltam az arcát. – De ezt most miért mondtad így? Annyira felkavaró lesz a fotóalbum?
– Azt majd te eldöntöd – mondta én pedig mit sem sejtve kinyitottam a csillagokkal díszített fehér alapon rózsaszín mintás fotóalbumot.
– Ez te vagy még a gimiben?
– Igen, a szalagavatón. De rég is volt – mosolyodott el keserűen.
– Az ott... Apa? – böktem egy fiatal srácra egy másik képen.
Kísértetiesen hasonlított arra a férfira, akivel a Sátánok koncertjén találkoztam – vagyis az apámra – és a saját arcvonásaimat is felfedeztem benne. A mosolyom és az orrom az övé. Basszus, pedig nagyon nem akarok rá hasonlítani. Még jó, hogy leginkább anyára ütöttem, és szerencsére nem csak külsőleg.
– Igen, akkor még minden rendben volt köztünk.
Vadul lapozgattam a fotóalbumot, anyáról és apáról is voltak fiatalkori képek, aztán már csak anyáról és végül rólam. A legtöbbet már láttam, mégis nagyszerű érzés volt visszanézegetni mindet. Olyan nosztalgikus és varázslatos, ha régi képeket nézegetek mindig átszellemülök és elérzékenyülök, ez most sem volt másképp.

– Az ott Anita! – kiáltottam fel lelkesen – Úristen, ez Az üveg bűbája kiadása? Ezer éve volt.
– Akkor változott meg az életünk, ezért örökre hálás leszek neked.
Ezután én voltam a soron, mosolyogva néztem, ahogy anya kibontja a saját ajándékát. Ő is kapott tőlem két könyvet, valamint egy gyönyörű sötétzöld színű blúzt, néhány konyhai kiegészítőt (mint például egy antik teáskészlet), meg persze a levelemet.
– Mondtam már, hogy ne vegyél ennyi mindent, nekem minden éven a levél a kedvencem – nézett rám anya rosszállóan, de mégis mosolyogva és széthajtotta a levelet. – Na nézzük mi változott egy év alatt.
– Elég sok minden, úgyhogy jó olvasást, én addig eszek még egy kis sütit. – álltam fel a kanapéról.
Az idő már elég későre járt, én viszont egy cseppet sem voltam álmos. Töltöttem egy kis bort a sütemény mellé (megérdemlem) és a bárszékre felülve magamhoz vettem a telefonomat. Valósággal felrobbant a rengeteg üzenettől, leginkább csak rajongók írogattak mindenhol „Boldog karácsonyt!" üzeneteket és GIF-eket. Úgy döntöttem én is írok pár embernek, de csak annak, aki fontos. Szóval Tominak, és rajta keresztül a családjának, Fatinak, Anitának és Ipacsnak, írtam Gábornak és Laurának is, valamint a másik két Sátánnak. Ők azok, akik miatt színes az életem, azt hiszem nincs is szükségem ennél több emberre.
Az Instagramra is felléptem, azóta, hogy Tomival elmentünk a második fotózásra Diána, a fotós csak átküldte a képeket, én pedig kitettem hármat Instagramra, hogy azért az együttműködést is feltűntessük, de persze csak alig észrevehetően. Azt a három képet nem sokkal a könyvgálán készült képek után töltöttem fel. Vörös ruhában vagyok és az erőltetett mosolyommal úgy nézek ki, mint egy hercegnő, akinek szorulása van. Szerencsére ezt senki nem tette szóvá, többnyire pozitív kommentek érkeztek a báli ruhás képem alá.

"Istenem, de gyönyörű!"
„Olyan vagy, mint egy hercegnő, sőt nem királynő! Csodás!"
"Kell nekem az a ruha!!!"
"Gyönyörű vagy Bella, Biró Tomi nagyon szerencsés!"
"Kicsit szűk ez a ruha neked. Csak én látom úgy, vagy híztál nyár óta?"

Az utolsó komment rögtön szíven ütött, először próbáltam nem foglalkozni vele és elfelejteni, de folyamatosan a szemem előtt lebegett a mondat, végül pedig feladtam a harcot és a karácsony első napján elsírtam magam.
– Mi a baj kincsem? Miért sírsz?
– Negatív komment – rendeztem le ennyivel. – Nem akartam megnézni, pláne nem ma, de így alakult. És most megint kövérnek érzem magam. Túl sokat eszek mostanában.
– Nem igaz! – ellenkezett anya azonnal. – Pont annyit eszel, amennyit egy embernek ennie kell. Azelőtt volt teljesen hiányos az étrended, hálás vagyok Klára néninek, hogy megtette az első lépéseket a felhízlalásod érdekében.
Erre már nem mondtam semmit, csak a könnyeimet törölgetve próbáltam elfelejteni azt a két mondatot. Nem vagyok kövér, nem és nem! Tomi is ezerszer elmondta, hogy gyönyörű alakom van és én is gyönyörű vagyok. Márpedig, ha Tomi ezt mondja, akkor ez így is van.
A sírástól és igazából az egész napi pörgéstől végül elálmosodtam, egy forró zuhany és egy fogmosás után pedig bedőltem az ágyba és elaludtam.
Ez volt a leglazább nap a héten, amikor elaludtam nem is sejtettem milyen eseménydús időszaknak nézek elébe. Már megint.
December 25-e nem volt életem legzökkenőmentesebb napja, sok mindenkivel találkoztam, kínos beszélgetéseket kellett folytatnom, olyan ajándékot kaptam, amire sosem számítottam volna és kiderült valami, amit sejtettem, de nem hittem volna, hogy tényleg megtörténik, azt meg pláne nem, hogy kivel. Na akkor azt hiszem ideje mindent a legelején elkezdeni.
Ipacs és Anita egy késői ebédre hívott meg bennünket, a tervek szerint evés után jön az ajándékozás és rengeteg együtt töltött óra, ahol egy nagy család leszünk, zenéket hallgatunk, sütit tömünk magunkba, az énekesek énekelnek és önfeledten beszélgetünk majd. Illetve a terv ez volt, de hát...
Valóságos tömegnyomorra számítottam a mai napon, elvégre a házigazdákon, rajtam és anyán kívül ott lesz még Csongi, Gergő, Gábor, Laura, Pozsonyi Zsombor, Tomi, Fati, Noémi és Klára néni is. Alig vártam, hogy újra lássam Klára nénit, és abban is biztos voltam, hogy rengeteg finomságot főzött.
Azt a bronz ruhát vettem fel, amit a fotózás után választottam magamnak, a hajam kivasaltam és feltettem egy visszafogott, mégis mutatós sminket. Telefújtam magam parfümmel és magamhoz vettem a kistáskám. Készenálltam az indulásra, bár arra nem, ami rám várt.