Sztárallűr ✔

29. 📘🎵

Kezét az arcomra helyezte, és már hajolt felém, hogy elcsenhessen egy újabb csókot, de megzavarta a kilincs nyikorgása és a szobaajtó nyílása.
- Ez nem az aminek látszik. - böktem ki azonnal. Fatime sejtelmesen elmosolyodott, bejött a szobába és magunkra zárta az ajtót.
- Ne már Bella! Tiéd a hírnév, a világ legjobb teste, és az ország legjobb palija. Hogy csinálod? - szólalt meg a legjobb barátnőm. Kérdőn nézett rám és a mellettem ülő, megszeppent Tomira, eljött az ideje annak, hogy beavassuk egy olyan dologba, amiről mi magunk sem tudjuk micsoda.
- Szeretjük egymást, de Tomi Noémivel jár, én meg nem vagyok biztos magamban. És nem értem, hogy lett a munkakapcsolatból és az utálkozásból szerelem.
- Oké, öhm. Tomi te menj le, mert Noémi, akivel szakítanod kell Belláért, téged keres. Örüljetek neki, hogy én nyitottam be nem pedig ő.
- Megyek. - mondta és elhagyta a szobát.
- Mi is menjünk át a mi szobánkba. - mondtam enyhén kínosan. Leültünk az ágyra, és igyekeztem elrejteni az idegességem, amit az idétlenül vigyorgó Fati váltott ki belőlem. Elmondtam neki az érzéseim, a kétségeim, a félelmeim és az élményeim. Meghallgatott, és nem vágott közbe. Jó barátnő lévén abszolút megérett, egyet értett velem és a maga módján ugyan, de támogatott engem.
- Elhoztál ide, és ezzel sokkal többet tettél értem, mint gondolnád. Az oké, hogy én kihúztalak az összeesésből és a depresszióból, de te állandóan ott voltál nekem a történtek előtt is, csak nem vetted észre. Az a legkevesebb amit tehetek, hogy titokban tartom a dolgot és segítelek titeket mindenben.
- Köszönöm szépen. - mondtam elérzékenyülve és megöleltem őt.
- Bella! Fatime! Itt van a könyvkiadós nő! - rontott be a szobába Csongi.

- Anita! Basszus. - csattantan fel idegesen. Hogy miért voltam ideges? Azért, mert annak ellenére, hogy megígértem, nem készült el a fülszöveg. Sőt! Bele se kezdtem. Ajaj.
- Csongi menj le és mond azt, hogy... - gondolkodtam el. - Hogy épp a fülszövegen dolgozom.
- Miért nem orrszöveg? - nevetett fel a saját poénján. Én megforgattam a szemem, de Fati vele együtt nevetett.
Egyedül hagytak én pedig próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy sikerüljön megírni egy normális fülszöveget. Nagyjából megvoltam, de hirtelen nyílt az ajtó és szembe találtam magam Anitával.
- Hallom a fülszöveget írod. Hogy megy?
- Szia Anita. Egész jól, de még nincs kész a könyv, és így kicsit nehéz.
- Megértem, az a kislány jól bekavart nekünk. - dünnyögte és leült mellém az ágyra. - Mondd Bella. Mennyire lesz jó ez a könyv?
- Az eddigi legjobb lesz. - mondtam határozottan. Komolyan is gondoltam, tudom, hogy nagy sikere lesz. De ehhez először meg kéne írnom.
- De akkor a cím már biztos ugye? Vadító szépség.
- Igen. - bólogattam és azon gondolkoztam, hogyan fejezzek be egy félbe hagyott mondatot.
- Sose tudtál jó címeket kitalálni. Elárulnád ki találta ki?
- Én voltam. - sértődtem meg azonnal. - A vad szó megvolt, ragoztam így lett vadító. A szépség meg... Az csak úgy jött és tökéletesen összeillettek.
- Értem. Hogy halad a... Ja ezt már kérdeztem. - nevetett fel zavartan. - Azt se tudom hol áll a fejem. Mesélj kicsit légyszíves a könyvről. Röviden és tömören.
- Először megírom a fülszöveget aztán beszéljünk jó?
- Persze, rendben. Én addig beszélgetek Ipaccsal. - állt fel.
- Anita! - kiáltottam utána. - Elárulod honnan ismered őt? Meg, hogy nekik mi hasznuk van abból, hogy egy hétig itt csövelek náluk? Mert pénzre nem jogosultak, nem róluk szól a könyv, csak az ihletet adták.
- Annabella. Te egy jó képességű lány vagy és melegen ajánlom, hogy ne mond el senkinek. - sóhajtott fel. - 10 évvel ezelőtt, együtt voltunk Jenővel. - kezdett bele én meg a szám elé tettem a kezem, ezzel meggátolva, hogy sikítsak egy nagyot - Ne sikíts és ne nevess! Szóval. Egy évig és nem tudom már hány napig jártunk, ahogy ti fiatalok mondjátok. Khm. Na igen ez volt a baj. A majdnem 10 év korkülönbség. Ő 22 volt én meg 30, egyszerűen nem működött a dolog, meg hát össze is vesztünk, mert valamit nem úgy csináltam, ahogy ő akarta. Sokáig rosszban voltunk, de most már minden rendben. - fejezte be a történetet.

- Azta! De várjunk. A fiad, Bátor 9 éves. És azt mondtad nincs apja és... - raktam össze fejben a dolgokat, és mikor végleg leesett a dolog, nem szóltam egy szót se.
- Igen. Jenő az apja.
- Úristen. Ő tudja ezt?
- Nem. A gyereken vesztünk össze. Én terhes voltam, természetesen meg akartam tartani, de ő még fiatalnak tartotta magát az apasághoz és kérte, hogy vetessem el. Rengeteget veszekedtünk Bella, ne is akarj belegondolni. - sóhajtott fel gondterhelten. - Mikor szétmentünk, abban a tudatban volt, hogy megtörtént az abortusz. De nem.
- Mi történik akkor ha rájön? - kérdeztem. Csöppet sem érdekelt a Vadító szépség, a fülszöveg se semmi más. Csak és kizárólag Anita.
- Nem fog rájönni. Ha elmondod neki vagy bárki másnak, repülsz a kiadótól. Nem viccelek. Megértetted?
- Még Fatinak se? - próbálkoztam. Az embernek azért van legjobb barátja, hogy minden titkot megosszanak egymással. Illetve azért IS.
- NEM!
- Ha nem hát nem. - motyogtam és visszafordultam a füzetemhez. Ez azért akkor is durva. Ipacs, Anita kisfiának az apja, Anita exe, a főnököm exe. Azta, ez nagyon bonyolult és hihetetlen.
Mindegy, nem foglalkozhatok ezzel többet, nem mondhatom el senkinek így olyan, mintha nem is lenne igaz. De ez mégiscsak igaz! Ipacs a tudta nélkül, már kilenc éve apuka! Úristen!