Sztárallűr ✔

3.3 📘🎵

Tüzetesebben átnéztem a profilját és több dologra is rájöttem.
Polla magyar származású ugyan, de évekig Amerikában élt, csak most ősszel költözött vissza Budapestre. Színésznő és modell, nem olyan ismert, de elmondhatja magáról, hogy színésznő volt Magyarországon és Amerikában is. Gyönyörű, fiatal lány, rengeteg amerikai baráttal, luxusházzal, autóval, tökéletes szülőkkel, és egy szintén gyönyörű nővérrel. A liftben ennek a tökéletes lánynak a nővérével beszélgettem. És ez a lány olvasta egy könyvemet. Vajon melyiket? Remélem nem Az üveg bűbáját. Az borzasztó, tényleg ki akarom vonni a forgalomból. Mondjuk, ha jobban belegondolok, egyik könyvemmel sem vagyok teljesen elégedett. A Vadító szépség-re és A rubint lány-ra mondom azt, hogy büszke vagyok arra, hogy én írtam, de a többit kicsit gyerekesnek tartom. Bár az olvasóim szeretik a könyveimet, úgyhogy nincs okom a panaszra.
- Te is énekes vagy? – kérdezte hirtelen Pozsonyi Zsombor, ezzel kirántva engem az Instagram, és Özbas Polla világából.
- Tessék?
- Te is énekes vagy? – ismételte meg a kérdést.
- Nem, én írónő vagyok.
- Akkor mit csinálsz itt?
Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és kilépett rajta Tomi.
Október óta megnőtt a haja, még mindig nagyon helyes és izmos is, de ez a kabát alatt nem látszik.
- Zsombor. – rázott vele kezet Tomi és odajött hozzám. - Régóta vársz?
- Dehogy, csak nemrég jöttem. – álltam fel a székből.
Tomi a derekamra csúsztatta a kezét és közel hajolva hozzám szenvedélyesen megcsókolt.
- Zsombor, bemutatom a barátnőmet. Somogyi Annabella, híres írónő.
- Nagyon örülök. – mosolyodott el és a hajába túrt.
Ah, a hajba túrás. Amikor a tévében láttam, odáig voltam ezért a mozdulatért, de most már visszataszítónak gondolom.
- Bella neked nem kell bemutatni Zsombort, emlékszel arra, amikor még csak abban a tehetségkutatóban énekelgetett és azt mondtad Ipacsnak, hogy ő tehetséges?
- Igen. – sziszegtem kínosan.
- Nahát, ismered Ipacsot? – lepődött meg Zsombor.
Emlegetett szamár, Ipacs kijött az ajtón, nyilvánvalóan Zsombort akarta behívni, de amikor meglátott mosolyogva odajött hozzám és megölelt. De úgy, hogy még a szuszt is kinyomta belőlem.
- Szia kiscsaj, hogy vagy, minden oké?
- Szia, igen.
- Mentek randizni Tomival mi?
- Megyünk. Te is jössz? – ugratta őt Tomi.
- Most nem, majd máskor. – röhögött fel a menedzser. – Gyere Zsombor, vegyük fel a dalokat!
Ők bementek a stúdióba, mi pedig Tomival beszálltunk a liftbe.

- Miért kellett így beégetned? Te jó ég, ez nagyon gáz volt! – akadtam ki.
- Nyugi, csak ugrattalak. Emlékszem, hogy én belekötöttem a hajtúrásába és az éneklésébe, te pedig megvédted őt.
- Jobb lenne, ha nem emlékeznél rá. – dünnyögtem.
- Bejött neked akkor mi?
- Csak egy kicsit. – vallottam be. – De most már egy kicsit sem!
- Elhiszem. – mosolyodott el és megcsókolt.
- Legközelebb én is bemehetek a stúdióba, hogy megnézzem? Nagyon kíváncsi vagyok rá.
- Persze, akár most is bejöhettél volna.
Kiszálltunk a liftből, és elköszönve a biztonsági őrtől elhagytuk az épületet.
- Amúgy hoztam neked kávét. – adtam át neki a műanyag poharat.
- Oh, köszi. Amúgy is fáradt vagyok, már nyolc óta itt vagyok.
- Na akkor a program az, amit megbeszéltünk ugye? Séta, ebéd, csocsó és óriáskerék.
- Aha, jó lesz ez így? – kérdezte és beleivott a kávéjába.
- Igen. – válaszoltam és összehúztam magamon a kabátot. – Hideg van.
Vagy egy órán keresztül sétáltunk Tomival a városban, beszélgettünk, élveztük egymás társaságát. Aztán beültünk egy étterembe, és kezünkbe véve az étlapot vadul böngészni kezdtük az ételeket és az italokat.
- Ha Klára néni nem lenne most csak egy kis sültkrumplit ennék, de inkább sült húst fogok kérni zöldségkörettel és rizzsel. És te? – néztem Tomira.
- Spagettit.
- Csinálunk Insta sztorit?
- Csinálhatunk. – vonta meg a vállát és feladta a rendelésünket a pincér fiúnak, aki akkor érkezett az asztalunkhoz.
Ami a közösségioldalunkat illeti, nem osztunk meg minden egyes pillanatot az életünkből, de szoktunk Insta sztorikat kirakni. És ha már az Instagramnál tartunk, akkor megemlítem, hogy a napfelkeltés képünk mindkettőnk profilján elérte a 80.000 lájkot. Mai napig érkeznek kommentek, pozitívok és negatívok egyaránt. 
- És milyen heted lesz? – kérdezte tőlem Tomi.
- Eseménydús. Szerdán a fiúk próbája, csütörtökön fotózás, pénteken koncert, szombaton pedig könyvgála.
- A csütörtöki fotózásra elkísérhetlek? Aznap teljesen szabad vagyok.
- Ha szeretnél. – mosolyodtam el kedvesen. – Ú! Akár közös képeket is kérhetnénk a fotóstól, mennyire jó lenne már!
- Megkérdezhetjük, szerintem is jó lenne. – mondta. – Én is megyek a koncertre és a próbára is. De a könyvgálára egyedül mész.
- Nem leszek egyedül, Anita velem lesz.
- Igaz. Amúgy Ipacs folyamatosan képeket és videókat küld a fiukról, Bátorról. Annyira boldog vagyok, hogy újra együtt vannak, és hogy Ipacs végre igazán boldog.
- Én is nagyon boldog vagyok, nekem is rengeteg képet és videót szokott küldeni.
- Azt mondta nekem ma, hogy tavasszal rendez majd egy kerti sütögetést és mindenkit meghív rá, aki fontos a számára.
- Bár tavasz lenne már. Utálom a telet és a hideget. – mondtam.
- Parancsoljatok. – tette le az asztalra a pincér az italokat, amiket pluszban rendeltünk. Én teát kértem, Tomi pedig vizet.

- Köszönjük. – mosolyodtam el.
Tomival beszélgettünk és néztük a többi vendéget. Leginkább csak párokat láttunk, meg egy gyerekes családot. Ó, és egy idős bácsit, aki egyedül ült egy két személyes asztalnál és szomorúan turkálta a tésztáját.
- Nézd Tomi! Szegény bácsi egyedül ül ott.
- És?
- Te nem sajnálod? Biztosan meghalt a felesége és most egyedül jött el arra a helyre, ahol régen együtt ettek. Milyen szomorú.
- Ugye nem mész oda hozzá?
- Miért ne menjek oda? Szegény nagyon szomorú.
- Jól van felőlem. – nevetett fel halkan. – Imádom, hogy ilyen kedves és figyelmes vagy még az idegen emberekkel is.
Felálltam az asztalunktól és odamentem a bácsihoz.
- Jónapot. Szabad ez a hely?
Az ősz hajú, szakállas és szemüveges bácsi felemelte a fejét, rám nézett és meglepődve így szólt:
- Abigél? 
- Tessék?
- Abigél te vagy az?
- Nem. Az én nevem Somogyi Annabella.
- Ó, ne haragudj kislány. Csak tudod nagyon hasonlítasz valakire, akit már évekkel ezelőtt elvesztettem. – mondta és a vele szembe levő üres székre nézett. – Foglalj csak helyet kedves.
- Köszönöm. – ültem le és gyorsan ránéztem Tomira, hogy csupán a tekintetemmel tudassam vele minden rendben van. – Szabad megkérdeznem, hogy ki az az Abigél? Akire hasonlítok.
- Abigél. – mosolyodott el. – A feleségem volt. Fiatal korunkban rengeteg kalandon mentünk keresztül. Ő, én és Sáráék.
- Úristen. – meredtem le és alapos gondolkozásba kezdtem. Abigél, Sára...
Elég egyértelmű, hogy itt Sára néniről és a barátnőjéről Abigélről van szó. A kalandok pedig mind le vannak írva Sára néni ütött-kopott füzetébe, és én éppen az ő történetükből írok könyvet, amit jövőre ki is adhatnak. Ismerem a történet minden egyes részletét, és nem is kellett sokáig gondolkoznom azon, hogy ki a bácsi. Abigél férje, vagyis...