New York-i hajsza

7. •Ne bízzatok bennem•

*A képen a fegyver nem igazi*

Sarah

Lassan éjfél, de nem jön álom a szememre. Chris mellettem hangosan szuszog, szerencsére nem horkol. Már lecsaptam volna, ha horkolna. Felveszem magamra a bugyimat, majd a kanapéhoz sétálva Chris ingjét is és a konyhába megyek. Leveszek egy poharat, hogy megtöltsem vízzel, de meglátom a pulton virító whiskey-t, így visszaborítva a vizet, inkább Jack-et töltök a pohárba. Mikor Chris-el az őszinteségről és a hazugságokról beszéltünk, akkor automatikusan apám jutott eszembe. Hogy hazudott. Jobban szíven ütött, mint bármi más. És csak az emlékek jönnek fel újra és újra. Hogy sírva könyörgök neki, hogy ne zárjon a szobámba. Vagy, amikor könnyes szemekkel néztem rá, hogy ne kelljen megölnöm azt az embert, aki előttem ült megkötözve. Mintha abban az egy pillanatban, mikor rám nézett sajnálatot láttam volna az arcán. De erre csak elfordította a fejét, majd előkapva a fegyverét fejbe lőtte az illetőt. És újra érzelem mentessé vált az arca. Megrázom a fejem, hogy kiverjem az emléket, de mintha még többet idéznék fel. Troy apám első számú gorillája mutogatta nekem a fegyverek típusait. Egy nap, mintha elpattant volna valami a fejembe, megfogtam az első kezembe akadt fegyvert és Troy-ra irányítottam. Kepés lettem volna rá, hogy megöljem? Nem tudom, mivel hátulról másik két gorilla fogott közre és újabb adag nyugtatót nyomtak belém. Újból megrázom a fejem és a pohár után nyúlok, hogy megigyam a maradék alkoholt. Chris felé pillantok, aki átfordult a másik oldalára, de még mindig alszik. Kölcsönös segédkezet nyújtunk egymásnak. Segítek az ügyébe, ő pedig segít tisztázni a nevemet. Hogy bízok benne? Nem, nem bízom. Nem követem el azt a hibát, hogy megbízom másokba. Egyedül magamba bízhatok és és egyedül csak magamra számíthatok. És miután Chris tisztázott engem, én pedig elmondok neki mindent apámról tovább állok. Egymást használjuk ki saját hasznunkra. Ő megold egy ügyet. Én pedig mehetek tovább. Gondolataimat a zárban megforduló kulcs szakítja meg. Lábujjhegyen odasétálok Chris öltönyéhez, amiben Paul fegyvere van, majd magamhoz véve beállok egy fal takarásába. Hallgatózva követem végig az illető mozdulatait. Most nyomja le a kilincset, majd két lépés után bezárja az ajtót. Megpróbálok kinézni a fal mögül, hogy megnézzem milyen alkatú az ember, de túl sötét van. Majd kifordulva a fal mögül felemelem a fegyvert és egyenesen ráirányítom.

- Állj! - állok előtte, majd néhány papír a földre esik, és az illető annyira megijedt, hogy hátra esett a hátára. - Paul?

- Kerültünk már ilyen helyzetbe, csak akkor az én fegyverem volt nálad. - teszi le a kezét, miután megbizonyosodott, hogy én állok a fegyver mögött. Én is leengedem a kezemet magam mellé és nyújtom a kezemet Paul-nak.

- Most is a tiéd van nálam... De mit keresel itt? - teszem a pultra a pisztolyt.

- Ezt én is kérdezhetném. Bár a hiányos ruházatod sokat elárul. - húzza fel az egyik szemöldökét. - Megzavartam az akciót? - most már a szemöldökét is húzogatja.

- Haha, nagyon vicces. - nevetek fel ironikusan. - Ha kicsit hamarabb érkeztél volna akár be is szállhattál volna. De lekésted. - állok vissza a pult mögé.

- Jó, ez jó volt. - ismeri el.

- Neked miért van kulcsod Chris lakosztályához?

- Mert elmentem egy kulcsmásolóhoz és lemásoltattam Chris kulcsát?! - válaszol.

- Tudja? - mutatok az ágy felé.

- Chris? - bólintok. - Nem. - felnevetek. - De tudja, hogy képes vagyok ilyesmire, így nem lepné meg.

- Miért jöttél most?

- Elmondani neki, hogy hol tartok a nyomozásba. - leteszi a pultra a papírokat, majd elővesz egy poharat. - Várjunk... - fordul felém. - Bedrogoztad?