New York-i hajsza

36. •Szívesség•

Sarah

Troy ránk mosolyog, miután a szobánkba vezetett minket, majd elmegy. Clara felé fordulok, aki szinte nekem rohan. Megfogom a vállánál, majd a szám elé teszem az ujjamat. Ő összehúzza a szemöldökét, de nem szólal meg. Először óvatosan szétnézek a szobába. Főleg a sarkokat kamera miatt. Aztán a csillár alá sétálok és belenézek. Még mindig nem látom nyomát. A kisebb ajándéktárgyakhoz megyek és megmozgatom őket. Ágy, fiókok és a szekrény következik a lehallgató miatt. Paranoiám felül kerekedett rajtam, és ameddig nem találok valamit nem hiszem, hogy le fogok nyugodni.

Viszont mindent átfésültem. Nem látom nyomát se lehallgatónak se kamerának. Idő közben Clara rájött, hogy mit csinálok, így már nem értetlenül áll előttem. Hanem inkább dühösen. Miért dühös?

- Mi a baj? - kérdezem meg tőle, miután leült az ágyra.

- Mi a baj? Feldobtad anyát!

- Nem volt szándékos. - amit igazából nem tudok megmondani biztosan. Őszintén, nekem se esett jól. Mintha az anyám lennék. Pont olyan nem szeretnék lenni, mint amilyen ő, erre mégis csak sikerült úgy viselkednem. Bevallom, megbántam.

- Nem volt szándékos? - hadonászik össze vissza a kezével.

- Miért fontos? Miért fontos neked?

- Ő az anyánk Sarah!

- Hátat fordított nekünk. Méghozzá kétszer.

- Ezért feldobod? - igaza van. Tudom jól, hogy ez most csúnya volt. Még tőlem is.

- Nem tehettem mást. - vonom meg a vállam.

- Nem hiszem el, hogy ezt tetted. - ingatja meg a fejét. Én pedig lehajtom a cipőmet szuggerálni.

Három napig nem szólt hozzám. Csak reggelinél egy jó reggeltet és a vacsoránál egy jó éjszakát. Haragszik rám. Nagyon.

Aztán eltelt még egy hét úgy, hogy nem csináltunk semmit. Nem mehettünk az iroda közelébe. Minden alkalommal elzavartak minket. Este sem jutottunk sokkal közelebb. Bár akkor nem kaptak el, de egyszerűen annyi őr állta a kis iroda ajtaját, hogy esélyem sem lett volna bejutni.

Clara végre hozzám szólt. Elmondta, hogy csúnya volt, de belátta, hogy tényleg nem tehettem mást. Apánk gyanakodott és ezzel el tudtam vonni a figyelmét rólam. Sosem voltam jó hazudozó. Most pedig azt tanulom.

Újabb hét után, apám behívott. Mellettem intézte a dolgokat. Minden telefont hallottam, ahogyan minden üzletkötést is. Helyszínt sosem tudtam kicsikarni belőle.

Valamennyire a közelébe kerültem.

Aztán pedig újra semmi.

Nem hívott az irodába.

Nem tudtam semmit, hogy mit csinál.

Lassan ütjük a két hónapot. Lassan két hónapja vagyok itt és még semmilyen bizonyítékot sem tudtam szerezni. Sem egy üzletkötésről szóló papírt. Sem egy aláírást. Semmit sem.

Jelen pillanatban épp a konyhába sétálok, hogy igyak egy pohár narancslevet. Épp a hűtőt nyitottam ki, mikor hangos lépteket hallok meg, amik felém közelednek. Ha jól számoltam ez csak két ember. A poharat a mosogatóba teszem, majd leguggolok a pult mögé. Ha nem tervezik megkerülni az egészet, akkor itt biztonságba vagyok.

- Mr. Evans, kérem! - hallom meg Nate hangját. - Mindenki visszalépett, miután rájött, hogy Sarah itt van. - ez érdekes lesz.

- Nate! - szólal meg apám élesen. - Ő a lányom, majd visszaszerezzük őket.