New York-i hajsza

57. •Művészlelkek•

Sarah

Másnap reggel a szememet törölgetve megyek le a konyhába. Szerencsére a bor csak segített elaludni, másnapos nem vagyok. Elhaladva Chris szobája mellett látom, hogy résnyire nyitva van az ajtó. Egy pillanatra elgondolkodom, majd odasétálva bekukucskálok. Nincs bent. Beljebb sétálva látom, hogy a levelek az ágyon hevernek. Szinte az összes, néhány darab maradt a dobozba.

- Jó reggelt! - ijedve fordulok a hang irányába. Chris hang nélkül lépett be a szobába, egy szál törülközőbe. Arc. Összpontosítanom kell az arcára.

- Jó reggelt! - mosolygok rá. - Látom olvasgattál. - mutatok a levelekre.

- Igen, egy kicsit. - megkerül és a táskájához megy. - Érdekesek.

- Érdekesek?

- Ühüm. - guggol le az ágylábához. - Aranyosak, lényegretörők, valamelyik vicces, valamelyik érdekes.

- Hülyeség. - mondom ki, amit kertelve próbál elmondani nekem.

- Nem. Egyáltalán nem hülyeség, mert neked segített. Őszintén? Nekem is segített.

- Mit találtál érdekesnek? - teszem a köntösöm zsebébe a kezemet.

- A vállalkozást, amit elindultatok és be is futott... Las Vegas-t és Nate-et... Clara fura pitéjét.

- Tessék? - szakítom félbe.

- Clara fura pitéjét.

- Az előtt. Mit mondtál?

- A vállalkozást?

- Nem szórakozz velem! - húzom rá össze a szememet. - Nate-ről. Mit olvastál? - nem vettem ki a Las Vegas-i utat a levelek közül. Chris pedig elolvasta. - Elolvastad?

- El. - még mindig guggol. Az ágyra támaszkodik, majd felnéz rám. - Sarah ez...

- Ne! - megrázom a fejemet. - Csak add ide azt a papírt.

- Sarah megöltél három embert.

- Fejezd be. Tudom mit tettem.

- Anya vagy. - mondja felállva. - Ez itt. - nyúl az éjjeliszekrényre. - Ez egy kurva nagy bizonyíték.

- Tudom, hogy felelőtlenség volt. Tudom, hogy anya vagyok. Tudom, hogy én generáltam egy bizonyítékot, ami mindent romba dönthet. Tudom jól.

- Miért? Miért tetted...

- Miért tettem? - szakítom félbe. - Ezt most te komolyan megkérdezted? - megrázom a fejemet. - Ehhez még reggel van. - indulok meg az ajtó felé. Chris szinte mögém termed és megfogja a kezemet. - Eressz el!

- Miért sodortál mindent veszélybe? - felé fordulok.

- Engedj el, ehhez túl reggel van.

- Nincs túl reggel. - szól vissza élesen.

- Miattad tettem. Mert azt hittem halott vagy. Azt hittem, hogy meghaltál. Azért tettem, mert nem bírtam elviselni még a gondolatát sem annak, hogy a gyilkosod nyugodtan sétálgat az utcákon. Választ kaptál. Most pedig eressz el.

- Ez bizonyíték. - emeli fel. Megpróbálom tőle elvenni, de elhúzza.

- Nem lett volna szabad elolvasnod.

- De elolvastam.

- Hozzám vágod végre, hogy rossz anya vagyok?

- Tessék?

- Vágd a fejemhez. Gondolom erre megy ki a játék. Gyerünk. - bíztatom. - Vágd a fejemhez, hogy rossz anya vagyok. Hogy felelőtlen vagyok és szánalmas.