New York-i hajsza

53. •Lezárt ügy•

Sarah

Soha nem tudtam teljesen túl lépni a halálán. Azon a tényen, hogy elvesztettem. Nem tudtam. Senki sem tud teljesen tovább lépni. Hisz ilyenkor az embernek egy része vele megy. Egy olyan része, ami csak a másiké volt. Soha senki másé. Az a baj, hogy Chris-nek mindenemet odaadtam, ezáltal nekem nem maradt semmi. Igaza volt Clara-nak. Én mindig is a ,,mindent vagy semmit" típusú ember leszek.

Hányszor megálmodtam azt az életet, amit élni akartam... Hányszor gondoltam azokra a pillanatokra, mikor boldog voltam? Hányszor álmodtam Chris Morgan-nel? Hányszor éltem újra és újra a halálát? Hányszor keltem, sőt riadtam fel álmomból, mert nem akartam újra átélni a halálát? Mikor azt ígértem minden rendben lesz... De aztán nem lett. Hisz még azt sem sikerült neki elmondanom, hogy terhes vagyok. Olyan nehéznek tűnt akkor. Mert tervei voltak, én pedig attól féltem, hogy elrontom. De Aiden a legjobb dolog, ami történhetett velem, és így visszagondolva Chris is örült volna. Én hülye.

Aiden-nek rengeteg plüsse van. Nem hazudok. Tényleg rengeteg. Az egyik kis polca tele van ilyen állatokkal, plusz már elraktam egy zsák ritkán használt plüsst is, mert egyszerűen nem tudom őket hova tenni. Aiden elajándékozott két plüsst Clara-nak és Paul-nak. Azt mondta nekik, hogy vigyázzanak rá, mert ha nála marad anya elzsákolja. Hogy őszinte legyek nem tudtam, hogy tudja mit tettem szegény játékokkal. De nem rég kiderült, hogy tudja.

Erre ma Chris kinyögi, hogy a három kedvenc plüsse nem is Steve-től, hanem a saját apjától van. A szívem még kisebb darabokra szakadt, mert a gondolat, hogy nem tudta neki személyesen odaadni egyszerűen csak fáj.

Aiden nem sokszor kérdezte, hogy neki hol van az apukája. Mikor látta a többi gyereknek a szüleit, akkor sem kérdezte meg. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem kérdezte meg. Én pedig minden alkalommal azt válaszoltam, hogy: Egyszer majd találkozhatsz vele. Minden alkalommal, mikor rákérdezett Chris-re lefagytam, és azt sem tudtam mit mondjak vagy, hogy hogy mondjam el neki, hogy az apját az exem ölte meg. Paul-t hívta egyszer apunak, de sikerült vele megértetnem, hogy Paul nem az apukája.

A pulóverem ujja már teljesen átázott a sok könnytől, és mikor elveszem az arcomról a kezemet az ágy végét bámulom. Felállok és leülök az asztalhoz és Aiden-t nézem. Szőke tincsei össze-vissza állnak és szokásához híven kissé szétnyílt szájjal alszik.

Halk kopogásra leszek figyelmes. Azonnal felugrom a székről és ki is nyitom. Paul áll az ajtó mögött zsebre tett kézzel. Hátra nézek Aiden-re, majd miután megbizonyosodtam, hogy nem kelt fel, kilépek Paul mellé.

- Miért nem alszol? - kérdezi felvont szemöldökkel.

- Nincs még olyan késő.

- Lassan kilenc óra.

- Az még közel sem késő.

- Nem azt kérdeztem késő van-e, hanem azt, hogy miért nem alszol.

- Álmomba készültél megölni, de elrontottam a tervedet? - próbálok viccelődni, de Paul nem nevet. Még csak nem is mosolyog.

- Vicces vagy Sarah, de most komolyan. Miért nem alszol?

- Mert nem vagyok fáradt. - most viszont felnevet.

- Te egyre viccesebb leszel. Rád van írva, hogy mindjárt meghalsz a fáradságtól. Karikák a szem alatt, fáradt tekintet...

- Jól van, fáradt vagyok, de nem tudok aludni, mert Aiden elfoglalja az egész ágyat és nincs szívem arrébb tolni.

- Aha... Ezt nem veszem be. Gyere segítek óvatosan arrébb tenni azt a gyereket és akkor le tudsz feküdni.

- Mit szeretnél Paul?