New York-i hajsza

26. •Chris sosem beszél•

Sarah

Tovább sétálunk a Central Park felé. Nem szól egy szót sem. Ami most jobban zavar, mint bármikor máskor. Sosem beszél. Lehet ez a probléma. Hogy Chris sosem beszél. Csak mindig annyira nyitja ki a szájat, mint ameddig szükséges. A mimikája majdnem olyan jó, mint az enyém. Majdnem... Kifürkészhetetlen mire gondol. Emlékszem, mikor még kicsi voltam anyu megkérdezte, hogy milyen szupererőt választanék. A válaszom mindig az volt, hogy a repülés. Kicsinek nagyon menőnek tartottam a madarak között repülni, miközben kenyér darabkákkal etetem őket. Most azt felelném neki, hogy a gondolatolvasás. Nagyon jól jönne most az a képesség.

- Ki halt meg Chris? - újra megkérdezem.

- Andrew. - hát persze. Andrew elbukott. Elárulta magát azzal, hogy Sarah-nak hívott a Hannah helyett. Gondolom apám ennek nem örült és megbüntette. Pedig nem neki kellett volna.

- Jól vagy?

- Őszintén Sarah? Nem tudom. Engem nem az zavar, hogy Andrew halt meg. Engem az zavar, hogy az apád megint megölt valakit. Ó! És, hogy teljes legyen a sztori. Megint nincs semmink. Az akták eltűntek. Az összes. Mintha nem is léteztek volna.

- Elvitték?

- Fel volt veszítve a zár és ki lett pakolva. Ha nem jártam volna abba helyiségbe, akkor nem hittem volna, hogy ott volt bármi. Andrew-t az egyes szobába találtuk meg. Troy Gates, Travis Sparks, Conor Lee és Nathaniel Chapman egyelőre a rendőrségen van. Amíg apád ki nem hozza őket.

- Nem tud mindenkit kihozni. Rabul ejtettek egy rendőrt.

- Igen, próbálunk ennél a pontnál maradni, de egyelőre még fogalmam sincs mi lesz. Már meg sem lepődnék, ha sikerülne mindegyiket kihoznia. Egyszerűen... Nem tudom meg fogni ezt az embert. És nagyon dühítő.

- Hogy vannak a sebesültek?

- Sajnos megmaradnak.

- Most nincs új tervem.

- Nekem sincs. Menjünk vissza a hotelbe. - dörzsöli meg a karját.

- Tessék az öltönyöd. - veszem le a vállamról. De a kézfejemet megfogva visszateszi rám.

- Nem azért mondtam, hogy add vissza.

- Azt mondtad beszélni szeretnél.

- Te pedig azt, hogy nem.

- Tényleg beszélni akarsz velem Chris?

- Nem tudom Sarah. - oké. Nem tudja. Az most jó vagy nem jó? Meggondolta magát? Megint? A lábam megcsúszik a füvön, mire majdnem elesek. Chris meg fog, de most az ő lába csúszik ki maga alól. Mivel senki nem tudta megfogni így együtt esünk a sárba. Chris a sárba ül, én pedig telibe ráesek. A két combja mellett támaszkodom meg a sárba, míg Chris a derekamnál fogott meg. Öltönye félig lecsúszott rólam, a ruhám alja pedig fel a combomon. Fogalmam sincs Chris akar-e még beszélni. És fogalmam sincs, miért készülök megcsókolni. De minden porcikám meg akarja csókolni. Először óvatosan hajolok felé, hogy megnézzem elhajol-e. De nem teszi. Így még közelebb hajolok míg a szám az övéhez nem ér. A bálon történt csók is érzelmes volt, de ez még inkább. Erőt veszek magamon és elhajolok. Nem tartott sokáig a pillanat. Igazából nem volt semmi. Ugye?

- Sajnálom. - kérek bocsánatot és elhúzódom. Kiszállok az öléből, majd felállva segítek neki is talpra állni. Nem mond semmit. Szerintem jobb is így.

~~~

Kiérve a Central Park-ból Chris hív egy taxit és míg várunk rá igyekszem letakarítani a sár nagyját magamról. Chris meg sem próbálja. Megáll előttünk a sofőr, de int egyet.