New York-i hajsza

49. •Aiden Morgan•

Sarah

Miután Paul összekapart a földről Steve kocsijához vezetett. Besegített az anyósülésre, majd be is kötött. Átsétál a kocsi másik oldalára, majd beül a volán mögé.

- Apám szabad.

- Tudjuk, Steve azért hívta Chris-t, csak ő nem vette fel. - kinyomta a hívást és akkor kérdeztem meg, hogy hova szeretne költözni. Miattam nyomta ki a hívást. Azért nyomta ki azt az átkozott hívást, mert nem bírtam összeszedni a gondolataimat.

- Hol van Clara? Veszélybe lehet... Lehet apámnál vagy...

- Sarah, nyugodj meg, a baba...

- Paul nem tudok megnyugodni. Chris haldoklik. - a könny ázta arcomat a tenyerembe temetem. De már nem sírok. Nem tudok.

- Tudom, de próbálj megnyugodni. Clara pedig már a kórházba tart.

~~~

Mikor belépünk a kórház területére mindenhol Steve-t keresem. A hangok most sokkal, de sokkal halkabbak. Mintha a víz alatt lennénk. Paul mellettem beszél, de nem értem. Aztán meglátom Steve-t. Szinte rohanok. Ruhája véres, akár csak az enyém. Ingje fel van tűrve a könyökéig, egészen a hajtásig véres.

- Mosakodj meg Sarah. - fogja meg a vállamat.

- Hol van? Hogy van?

- Paul vidd el és segíts neki megmosakodni.

- Steve azt kérdeztem mi van vele! - nem nyugodt hangnemmel kérdezek.

- A mentőautóba elvesztette az eszméletét. Nagyon sok vért vesztett, most a műtőbe van. Te viszont menj és mosakodj meg, mert ragadsz a vérétől.

- Te is ugyanolyan véres vagy! - ordítok rá. Paul megfogja a vállamat, majd felé fordulok.

- Gyere Sarah, mosakodjunk meg.

- Paul nem érzek semmit. Nem érzem semmimet, nem érdekel a vér.

- Meg kell nyugodnod. - ölel magához.

Mindenki a kórházba van. Mindenki, aki ismeri Christ. Itt van Steve, Paul, Clara, és szerintem a fél őrs. Azóta sem érzek semmit. Nem tudok sírni. Amióta Chris elengedte a kezemet nem tudok. Nem tudok aggódni. Nem érzem azt a félelmet, amit kéne. Mert tudom, hogy nem vesztettem el. Mert tudom, hogyha felkel haza jön. Haza jön hozzám. Haza jön hozzánk, utána pedig elmegyünk innen. Megígérte...

Eltelik egy óra.

Kettő...

Három...

Semmi hír.

Négy...

Öt...

Majd hat...

Még mindig semmi.

Semmi hír, semmi infó. Nincsen semmi.

Megjelenik egy orvos.

Mindenki felkapja a fejét.

Az idő csak telik. Vánszorog.

Lassan baktat felénk. Olyan, mintha ide se akarna jönni. Miért nem szedi a lábait? Miért tűnik úgy, mintha még mindig állna?

Lehajtott fejjel megáll előttünk. Összekulcsolt keze még mindig remeg. Miért remeg egy orvos keze?

Elfáradt. Biztos vagyok benne, hogy csak azért van lehajtva a feje, mert elfáradt. Én is elfáradtam. Mindenki elfáradt.

- Családtagok? - Paul-lal elsőként lépünk oda. Utánunk pedig Steve is. - Őszinte részvétem. Nem tudtuk megmenteni. - hajtja le újra a fejét.

Síri csönd.