New York-i hajsza

41. •BFF•

Sarah

Aaron itt áll előttünk és a hatalmas szemeivel nagyokat pislog. Valószínűleg az anyját várta vagy az apját. Ehelyett két ismeretlen emberrel találja szembe magát. Látszik rajta, hogy most kelt fel, mert nehezen pislog és lassan. Szemét azzal a kezével törölgeti, amibe nincs a plüss. Chris-sel szinte lefagytunk. Ha most megmozdulok elsírja magát? Vagy ha megmozdulok akkor nem fogja elsírni magát? Nem tudom. Régen nagyon sokat babáztam és meglepően sok baba és kisgyerek bírt engem. De a külsőm mellett a személyiségem is megváltozott. Az elmúlt időben sok jó tulajdonságomat láttam újra magamba, de még mindig csak a jég szívű Sarah-t látom. Chris-re nézek, aki megrázza a fejét. Nem bánik jól a gyerekekkel?

- Mit csináljak? - kérdezem tőle.

- Nem tudom.

- Vegyem fel?

- Nem tudom... - mondja és feláll mellém. Aztán leguggol, hogy a kisgyerek ne törje ki nyakát, amikor felnéz rá. - Mennyi idős?

- Két éves.

- Tud beszélni?

- Anyu? - szólal meg vékony hangon.

- Úgy csinálsz, mintha egy űrlény lenne. - lököm meg a vállát.

- Te se vagy jobb. - mutat rám. Jogos, én is csak egy helybe állok. Aaron elé lépek, majd leguggolok hozzá. Kinyújtom a karomat megnézzem, hogy szeretne-e az ölembe jönni vagy sem. Mivel nem ellenkezik a kezembe veszem. Meg van lepődve, és úgy néz ki, mintha bármelyik pillanatba elsírná magát. Hatalmas gömbszeme még nagyobb lett, mikor a karomba vettem, és egy kis távolságot is tart.

- Apa? - néz Chris-re, de nem épp úgy, mint egy apára. Miután visszanéz rám már annyira nem akarja elsírni magát, majd visszanéz Chris-re és újra lekonyul a szája.

- Fordulj el. - utasítom Chris-t mire szó nélkül az ablak irányába fordul. Elkezdem ringatni, ami úgy tűnik tetszik neki. Elmosolyodom és a kisfiú is úgy tesz. Amolyan sunyi mosoly jelenik meg az arcán, majd elindulok vele a szobája felé. Lába csupasz, így megkeresem a zoknis fiókját és előveszek egy zoknit. Az ágyra ültetem, mire hiszti nélkül úgy marad és lesi minden mozdulatomat. Óvatosan a kezembe veszem a csöppnyi lábát és ráhúzok egy piros, autós mintás zoknit. A másik lábát már önként nyújtja, de azt is megfogom. Miután ráadtam a ruhadarabot ismét a kezembe veszem. Szétnézek a szobájába, majd egy szimpatikus játékot a kezembe veszek és vissza kimegyünk a nappaliba. Chris már a kanapén ül. Aaron meglátva a szőke rendőrt újra megfeszül a karomba. - Úgy tűnik, hogy ennek a gyereknek te vagy a mumusa. - próbálok nem felnevetni hangosan. - Gyere, próbáld meg a kezedbe venni hátha nem fog ennyire félni tőled. - pedig Chris sem néz ki nálam rosszabbul. Kicsit koszosak vagyunk, de ennyi. Talán a borostája olyan ijesztő Aaron-nak, de nem tudom eldönteni. Chris mellém sétál, majd átveszi tőlem a gyereket. Közben elkezd csörögni a pulton a mi telefonunk így odasétálva felveszem a készüléket.

- Ugye ott vagytok? - szól bele Paul köszönés nélkül. Én a pultnak támaszkodva figyelem Chris és a csöppnyi kisfiút. Talán ez volt az a pillanat, mikor már újra láttam magam előtt a jövőmet. Azt a jövőt, ami nem csak feketeség, hanem csupa világosság. Itt döntöttem el, hogy harcolni szeretnék egy közös jövőért. Amit Chris-sel szeretnék véghez vinni. - Sarah!

- Igen, itt vagyunk. Dylan és Rebecca mindjárt jönnek.

- Az őrs szinte meg van őrülve. Mindenki látni akarja Grace-t és senki nem dolgozik.

- Hol van Steve? - sétálok az ablakhoz. Nem látom nyomát Rebecca-nak vagy Dylan-nek.

- Ő hallgatja ki Grace-t.