New York-i hajsza

29. •Hannah Morgan•

Sarah

A vér még mindig ömlik a tenyeremből. Paul kérdése után a fehér plédre siklik a tekintetem, amit véletlenül összevéreztem. Ő is az említett ágyneműre néz, majd vissza rám. Paul után Chris is belép az ajtón és rémülten néz felém. Majd egyenesen felém indul.

- Mi történt? - fogja közre a kezemet.

- Nincs baj csak egy kis vágás. - nyugtatom meg őket.

- Ahhoz képest, hogy csak egy kis vágás sok a vér. - teszi vissza a kezemet a vízsugár alá.

- Chris, jól vagyok. - Paul a fürdőbe veszi az irányt a kötszeres dobozért. - Véres lett a pléd is és a szőnyeg.

- Pont leszarom a szőnyeget Sarah! Vérzel!

- A tenyerembe fúródott egy üvegszilánk. - figyelmeztetem, még mielőtt elkezdi bekötni. Kiveszi a víz alól és megnézi.

- Én itt nem látok üvegszilánkot.

- Pedig érzem, hogy ott van. - Paul sietve jön vissza hozzánk, de a kezébe nincs semmi. Azt ne mondd, hogy nincs kötszer.

- Nincs kötszer. Nem találom az elsősegély dobozt.

- Nézted a csap alatt a fürdőbe? - kérdezi Chris.

- Néztem.

- Tükrös szekrény? - Paul bólint.

- Elmegyek kötszerért. - veszi vissza a kabátját. Még mielőtt kilép az ajtón felénk fordul. - Ne vérezzel el, míg megjövök. - ezzel kilép és magára zárja az ajtót.

- Még mindig ömlik a vér. Nem szédülsz? - megrázom a fejem. A fájdalom, mintha enyhült volna, miután Chris közre fogta az elvágott kezemet. Egy pillanatra ellép tőlem, de csak azért, hogy a kezébe vegye a konyharuhát. Visszaveszi a kezemet, a rongyot maga mellett hagyja. Megfogva a csípőmet felültet a pultra, majd a lábam közé furakszik, hogy jól hozzáférjen a kezemhez. A csapot, még mindig nem zárta el. - Hogy sikerült?

- Véletlenül lehúztam az órát a helyéről, majd mikor összeszedtem a szilánkokat valaki csöngetett. A frászt hozta rám, így összeszorítottam a tenyeremet, benne az üvegszilánkokkal. - mesélem szerencsétlenségemet.

- Miért húztad le az órát?

- Mert rajta volt a nadrágom.

- Mi? - majd leesik neki, hogy ő dobta fel oda. - Oh.

- Oh, bizony!

- Megpróbálom kihúzni az üvegszilánkot.

- Most már látod? - kérdezem.

- Igen, elég kicsi és még mindig nem látok a vértől, de addig nem tudom elállítani, míg benne van. - bólintok. - Ez fájni fog Sarah. - figyelmeztet. Nem fog fájni. Chris még figyel egy pillanatra és ismét bólintok, hogy neki láthat. Szorosan összezárom a szemem és próbálok arra gondolni, hogy ez nem fáj. Hogy gyerekjáték. Hogy felnőtt vagyok kibírom. De aztán ismét belém hasít az éles fájdalom Chris keze ide vagy oda. Felszisszenek, de Chris nem hagyja. Jó ez kurvára fáj. A márvány pultot szorongatom a másik kezemmel, de nem segít. Ez borzalmasan fáj. Hátra hajtom a fejem, mikor Chris megszólal, hogy:

- Meg van! - mondja két ujjával közre fogva azt a kis szilánkot. Tényleg nagyon apró üvegszilánkról beszélünk. Kezét leöblíti a véremtől, majd az enyémet is a víz alá húzza. Hangosan kiengedem a levegőt és hálát adok, hogy most érkeztek. Nem biztos, hogy sikerült volna egyedül.

- Köszönöm. - nézek rá, miközben betekeri a konyharuhába a tenyeremet.

- Következőre maradj inkább bugyiba vagy ne kezd el felszedni az üvegszilánkokat. - még mindig nem lépett el tőlem. A vizes tenyerét a csupasz combomra teszi. - Hogy vagy?