New York-i hajsza

47. •Minden jó, ha jó a vége•

Sarah

Sokszor gondoltam már bele abba, hogy mi lett volna, ha nem sétálok ki azon az estén a kertbe. Lehet, hogy tudatlanságba élnék és ugyanolyan naiv lennék, mint akkor, de nem szenvednék.

Aztán mégis fejbe csapom magam. Lehet, hogy szenvedtem... Sokat szenvedtem. De most ott tartok, hogy végre véget tudok vetni ennek. Véget tudok vetni a saját és mások szenvedésének. Egy hét... Pontosan 6 nap múlva apámat rács mögé juttatom és vége lesz mindennek. Tönkre teszem azt, ami számára mindennél többet jelent. A birodalmát... A hivatását. Vége lesz. Én leszek az, aki véget vet ennek. Mellettem pedig ott lesznek a barátaim. Az új családom, akiknek a segítségével mindez nem történt volna meg.

Mary látogatása után megzuhantam és Chris volt az, aki elkapott még mielőtt teljesen a padlóra kerültem volna. Ő emlékeztet erre... Hogy már mindjárt a célnál vagyunk. Ő volt az, aki nem engedte, hogy összetörjek.

Most pedig itt vagyunk. Ma este lesz az álarcosbál.

Még nem avattam be őket teljesen a tervbe. Konkrét oka nem volt. Az elmúlt pár nap, Mary látogatása után nyugodtan telt. Clara-val megbékéltem. Mint említettem igaza volt. De persze ő is bocsánatot kért, amiért olyan csúnyán vágta a fejemhez. Erre csak azt mondtam, hogy ő legalább kimondta.

Paul hozta a formáját, mindenki röhögött a csapat bohócán. De vele is lehet normálisan beszélni. Mert a vicces és tréfás barát tud komoly is lenni, ha akar. Miután észrevette, hogy nem vagyok jól, ugyanúgy ott volt nekem, ahogyan Chris és Clara. Nem érdemlem meg őket. Egyikőjüket sem. Úgy érzem, hogy valami baj fog történni.

Most volt karácsony. Nem csaptunk nagy felhajtást a körülmények miatt. December 24.-én lettem szabad, Chris-nek és Paul-nak pedig másnap be kellett menniük dolgozni. Ismét a körülmények miatt. Utána pedig senki nem volt ünnepi hangulatba. Viszont Paul megígértette mindhármunkkal, hogy jövőre vagy berúgunk, vagy végig főzőcskézzük az egész karácsonyt. Mind belementünk.

Az álarcosbál pedig nem csak jótékonysági bál lesz. Akkor ünnepeljük az új évet. Tehát még nagyobb felhajtásra kell készülni, mint a legutóbbi bál volt. Paul sokáig mérgelődött, hogy: ,,Emiatt az akció miatt nem rúghatunk be". Ezen csak egy jót röhögtünk.

~~~

A kezem a fejem alatt van és az oldalamon fekszem az ágyba. A reggeli nap most még erősebb, mint szokott lenni, de szerencsére én az ablaknak háttal fekszem. Chris mellettem összeszorítja a szemét, de még mindig alszik. Az arcát tanulmányozom éppen. Nem rég mondtam neki, hogy ne borotválja le teljesen az arcát. Hagyjon fent egy kis borostát, mert úgy jobban tetszik. Természetesen azt csinál magával, amit akar, de megfogadta a tanácsomat. Már, ha ezt annak lehet venni.

Az arca a hunyorgás ellenére békés. A takaró a mellkasáig fel van húzva és ha nem tudnám, hogy ő New York egyik legjobb rendőre, akkor nem mondanám meg róla. Szőke haja kócos, össze-vissza áll neki. Egyik keze alattam van a másik maga mellett. Feje félre van döntve, szája pedig kicsit nyitva, úgy szuszog.

Chris keze megmozdul alattam. Nem fordult meg, csak egy aprót rázott a fején, egy tincs pedig ezáltal az arcába lóg. Elmosolyodom, majd elkotrom a szeméből a hajat. Sajnos meg kellett mozdulnom, így fel is ébresztettem. Kinyitja a szemét, majd azonnal vissza is zárja a szemébe sütő nap miatt. Halkan felnevetek, mert a grimasz, amit most vágott fergeteges volt.

- Jó reggelt! - mondom még mindig mosolyogva. A szabad kezét, ami nem alattam pihen a szeme elé teszi.

- Jó kedvű vagy! - állapítja meg. - Méghozzá reggel. Részeg vagy, vagy akarsz valamit?