New York-i hajsza

21. •Ez most komoly?•

Sarah

Gondoltam, hogy ez lesz. Éreztem, hogy túl sok reményt fűzők valamihez, amiről tudtam, hogy úgysem valósul meg. Nem, hogy nem valósul meg. El sem kezdődik. Nem tudom mit gondoltam. Nem tudom összepakolni a fejembe a kis részeket, amik a teljes képet alkotják. Csalódtam. Chris,-ben is, de legfőképpen magamban. Nem tudtam bevallani magamnak, hogy kezdek valakit közel engedni és ezért lehet, hogy elkéstem. De ha belegondolok... Ha bevallom magamnak sem lesz jobb semmivel. Sőt... Rosszabb lenne. Sokkal rosszabb.

A nem érdekel arc kifejezésemet alkalmazom. Míg belül próbálom rendezni az elveszett gondolataimat. Addig kívülről ne lássák, hogy éppen szétesni készülök.

- Te szeretnél valamiről beszélni? - kérdezi Chris. A falat tanulmányoztam, a fehér falat, mikor lassan Chris-re emelem a tekintetemet. Szemünk összetalálkozik, de én elpillantok.

- Én ugyan nem. - teszem fel védekezően a kezemet. - Valamit este összehadováltál, hogy beszélni akarsz. Ezek szerint vagy te voltál taccs részeg vagy én.

- Neked nincs mondanivalód nekem?

- Nekem, neked? Mégis miről? - igyekszem megtartani a nyugodt hangnemet. Semmi értelme nem lenne most leállni veszekedni és ordítoznom Chris-el. Nem kell tudnia, hogy megbántott. Ha pedig ez történne, ha leállnék vele erről beszélni vagy veszekedni akkor vége. Nincs többé a fal, amit felhúztam magamnak. Ami miatt nem csalódtam olyan nagyon. Lehet tényleg nem emlékszik. Lehet sokat ivott és fogalma sincs, hogy mit érezzen. És velem is ez történt. Igen! Velem is pontosan ugyanez történt. Sokat ittam. Chris kedves volt. És ennyi. Csak többet láttam a dologba, mint amennyi benne volt. És ez azért volt, mert részeg voltam. - Nekem nincs semmi mondanivalóm. - vonom meg a vállam és elmegyek mellette. A ruháim felé veszem az irányt, majd az amúgy is feldúlt ruhadarabokat még inkább fel dúlom, hogy elő keressek egy nadrágot, pólót és pulóvert.

- Mész valahova? - kérdezi Chris kissé félre döntve a fejét.

- Igen.

- Hova?

- Kezdjük ott, hogy az nem a te dolgod. De, ha ennyire tudni akarod, akkor telefont venni megyek.

- Elkísérjelek?

- Nem kell, köszi. Most pedig, ha megkérhetlek kimész a szobából? - kérdezem udvariasan a ruhákat a mellkasomnak szorítva. Chris először nem érti miért küldöm ki. Igazából nem is lenne értelme, hisz... Tudja mindenki a miértjét. Majd gondol egyet és egy apró bólintással kisétál a helyiségből.

Chris nem akar beszélni, ahogyan én sem. Probléma letudva. Nincs min agyalni. Az ügyre kell koncentrálnom. Azt kell megoldani. Nem az érzelmeimet. A kislányos érzelmeimet, amit remélek, hogy hamar elfelejtek.

Már felöltözve megyek ki a konyhába, ahol Chris és Paul beszélget.

- Hallom telefont venni mész. - fordul felém Paul.

- Igen, oda. - válaszolom és az ajtóhoz sétálok. - És egy kabátot. - kezd már hűvös lenni és nem hiszem, hogy egy bőrkabát sokat segítene rajtam.

- Elvigyünk? Az őrs felé kidobunk egy telefont boltnál.

- Igen. Köszönöm. - mondom a két fiúnak, de igazából csak Paul-nak címeztem. Mi a fene ütött belém?

- Remek. Felöltözünk. 2 perc. - mondja Paul és a nappaliban lévő szekrényhez sétál, amibe a szépen felakasztott öltönyök lógnak.

~~~