New York-i hajsza

9. •De benned bízik•

Itt ülök Chris ágyán előttem pedig maga Chris guggol a combomon támaszkodva. Részeg vagyok. Túl részeg. De nem tudom leállítani magam. Mesélni fogok a múltamról. Neki. Az előbb még azt mondtam, hogy nem bízok benne. Most mégis ott vagyunk, hogy a könnyimet törölgeti az ujjával. Nem akarok újra gyenge lenni. Olyan sokáig voltam az. És nem szeretnék újra. Nem bízom Chris-be. Ez a Sarah Evans nem bízik senkibe. Nemhogy egy zsaruba.

- Miután végig néztem, ahogy fejbe lő egy embert igyekeztem onnan elmenni. Menekülni. Lassan hátráltam vissza az ajtóba, de egyszer csak felkapcsolt a mozgásérzékelő villany, ami elöntötte a kertet fénnyel. Beleértve engem. Ott álltam felemelt estéjibe és miután hozzám szólt elkezdtem futni. A konyhába érve azonnal a rendőrséget kezdtem el tárcsázni, de mire felvették utol értek. Utána megpróbáltam még egyszer elmenekülni, de a kapunál újból megfogtak. Troy, apu első számú testőre hozott nyugtatót, amit belém is döftek. - nézek el egy pillanatra Chris-ről. Még mindig nem hiszem el, hogy pont Chris-nek mondom el a történteket. Meg voltam győződve, hogy hamarabb lecsuknak, minthogy én, Sarah Evans meséljen a múltjáról. - Másnap először azt se tudtam, hol vagyok. Apám a fotelemben aludt rajtam még mindig az a kék estélyi volt. Az ajtóhoz siettem, hogy eltudjak menekülni, vagy segítséget kérni, vagy a húgomért. De be volt zárva. Közben felkeltettem és újra csak magyarázkodni akart. De nem bírtam hallgatni. Aztán az is kiderült, hogy Clara már rég be volt avatva. Nem szólt, sőt segített is nekik. - hajtom le a fejemet. - Aztán csak telt az idő. Mindig le voltam zárva a pincébe, ahol ismeretlen arcokkal kellett farkasszemet néznem. Chris, én ártatlanokra lőttem és azoknak a halálát néztem végig. - úgy érzem, mintha újra a régi Sarah lennék. Aki sírt és csak sírt. Most is patakokba hullanak a könnyeim és minden kifakadt. Azt, amit már lassan egy éve csak hagytam ülepedni. És felvettem egy másik személyiséget. Nem lehetek ilyen részeg. - Mondták, hogy öljem meg őket. Nyugtatgattak, hogy bűnösök. De nem tudtam. Elfordítottam a fejemet, mert tudtam, ha én nem lövöm le ők megteszik. Apám megpofozott, majd az államnál fogva kényszerített, hogy nézzek a megkötözött emberekre. - már szinte ég a szemem a könnyeimtől.

- Oké. Sarah... - a szájára tapasztom az ujjamat.

- Ne, kérlek ne. Ne sajnálj csak ne. Kérlek.

- Oké... - csak ennyit mond és feláll a térdemtől. Majd megfogva a csuklómat maga után húz egy ölelésbe.

- Nem kellett volna elmondanom. - bánom meg a döntésemet.

- De. És igyekszem elfogni az apádat. - suttogja a hajamba. Olyan jól esett az ölelése. Mintha biztonságba éreztem volna magam. És annyira szerettem volna ebben hinni. De tudom, hogy nem szabad.

~~~

Percekig álltunk így, Chris pedig úgy tartott mintha attól félne, hogy bármelyik percbe összezuhanhatok. Késő. Már megtörtént.

- Chris, apám veszélyes. Lehet hagynod kéne. - tolom el magamtól és felfekszem az ágyára. Hirtelen csapott meg a kimerültség és a részeg állapotom.

- Miért? - sétál az ágy mellé, majd lenyúlva a takaróért, betakar.

- Mert úgy végzed, mint én.

- Hogyan?

- Holtan. - és, mintha kikapcsolták volna mindenemet, elaludtam.

Chris

Sarah arca csupa könny, ahogy meséli mi történt vele. Hogy mit tettek vele. Hogy miért lett olyan, amilyen most. Nem kellett volna elmondania. Legalábbis nem ilyen állapotba. De egyszerűen nem tudtam leállítani, mikor szinte könyörögve nézett rám, hogy hallgassam meg. Újdonságot nem tudtam meg, csak alátámasztotta, amit eddig is sejtettünk. Viszont Sarah-ról többet tudok. Ő nem az lány, akinek nem vettek meg valamit és ezért ,,összetört." Neki végig kellett nézni több ember halálát, amit ő nem akart. Bizalmatlan lett az apja miatt. Összetört az apja miatt. És felhúzott magának egy falat, amit nem lehet áttörni, az apja miatt. De úgy érzem közelebb kerültem az igazi Sarah Evans megismeréséhez. Legalább egy téglával.