Tudástár

A tengeralattjáró repülőgéphordozó

Az első világháború rengeteg hadászati fejlesztést hozott magával, mint például tengeralattjárók és repülőgép-hordozók, amik hamar alappillérei lettek a tengerészetnek.

A két pillér ötvözése pedig egy igazi csodafegyver lehetne, hiszen teljesen észrevétlenül meg tudná közelíteni az ellenséges erőket, majd a felszínre emelkedve a fedélzetére rögzített repülőkkel tudná megtámadni a célpontot. Ez az elsőre abszurdnak tűnő ötlet azonban megvalósításra került, ezek közül is a leghíresebbet a Japánok építették. 

Az első tengeralattjáró repülőgép-hordozóval még az első világháború alatt kezdtek el foglalkozni a britek és a németek is, de a prototípusnál tovább nem jutottak vele. Az első hadrendbe állított hajót a franciák építették még 1929-ben és Sufcouf névre keresztelték. A Surcouf közel 4000 tonnás súlyával a korának legnagyobb tengeralattjárója volt, légmentesen záródó hangában pedig egy Besson MB.411-es hidroplán volt található, amit kifejezetten ehhez a hajóhoz terveztek és építettek meg. Sajnos máig tisztázatlan körülmények között 1942-ben Panama közelében elsüllyedt.

A japán hajót a legendás Jamamoto admirális tervezte meg, ugyanis nagyszabású haditervei szerint 18 ilyen tengeralattjáróból flottát akart létrehozni, amik mind alkalmasak, hogy két-két bombázót szállítsanak. Jamamoto hatalmas elvárásai között szerepelt továbbá, hogy a Japán és Nyugat-Amerika partjai közötti távot legalább háromszor meg tudja tenni oda-vissza egy tankkal. Ezzel Akár a fél világot megkerülve akár New Yorkot vagy akár Washingtont is észrevétlenül megtámadhatták volna.

A tervezési munkálatok csak Pearl Harbor után kezdődtek meg 1942 elején, csak '43-ban kezdődött meg a gyártás, így 1944-ben az első három I-400-as tengeralattjáró állhatott csak hadba. A hajók azonban túlszárnyalták az alapterveket, ugyanis nem kettő, hanem három Aichi M6-A bombázót tudtak elvinni, amik 850 kilónyi bombával tudtak felszállni a fedélzetről. Egyetlen hibája volt azonban: nem tudott túl mélyre merülni! Mindössze 100 méter mélység volt a merülésének határa, a nagy mérete miatt így azonban a felszíni radarok elől nem tudott elbújni, beszámolók szerint még repülőgépről is lehetett látni a víz alatt, akkora volt.

Az első éles bevetésre a Panama-csatornához küldték a flottát, ugyanis ha a csatornát sikerül a japánoknak megrongálni vagy megsemmisíteni, az hatalmas és beláthatatlan következményekkel lett volna az amerikai katonai utánpótlásra. Az éles bevetés előtt fából készült Panama-másolaton gyakorlatoztak, több hadimanővert is átvettek. 

A háború azonban nem úgy alakult, ahogy ők számítottak rá a Csendes-óceánon, így nemhogy Washington elleni támadás, de a Panama-csatorna elleni sem volt már lehetséges. Így gyorsan módosították a támadást, és az Ulithi-atollnál horgonyzó amerikai repülőgép-hordozó ellen küldték őket. Azonban mire odaértek addigra amerika ledobta a két atombombát Nagaszakira és Hirosimára, Hirohito császár pedig kapitulált. A három I-400-ast pedig az amerikaiak elsüllyesztették.