"A polip egy földönkívüli lény"

6 2 2
                                    

Az északi mondák krakenjét, a japán mitológia Akkorokamui nevű szörnyét, sőt görög mítoszok is vannak gorgókról, amiket mint ez a bizarr kinézetű csápos, tapadókorongos, lábasfejű. A hawaii őslakosok is felhasználták ezt az élőlényt istenábrázoláshoz, Kanaloa nevű isten arculatához. Azonban ezen őslakosok nem csak polipszerű lényeket tisztelték, hanem magát a polipot is.


A hawaii teremtéstörténet sokban megegyezik a többi polinéz törzsi történethez, miszerint a világ a káoszból alakult ki, azonban hawaii verzió szerint a káosz egy korábban virágzó világ romjaiból áll, tehát a jelenlegi világunk egy már elpusztult univerzum maradványaiból épült fel. Az ő mítoszaikban a teremtés 8 lépcsőfokból áll: először csak sötétség van, ami után jön az élet, ezután az egyszerűbb élőlények, amiket az egyre fejlettebb élőlények legyőznek. Az elpusztult fajok (állatok és növények) maradványai egymásra rakódnak, így emelkedik ki a vízből a szárazföld, később a fény és a sötétség is szétválnak, míg végül kifejlődik az ember.


A legkülönlegesebb, hogy az ő mitológiájuk szerint a polipok nem vesznek részt ebben az "evolúcióban", ők a folyamatot kívülről szemlélik, az ősi világ egyetlen túlélői, tehát a hawaii mítosz szerint a polip egy földönkívüli állat.


Kanaloa istenük a mitológia négy főistene közül az egyik, a legfőbb isten, Kane társa, mint a taoista tanokban a jin és jang, úgy működnek ők. Viszont a szigetek között is van eltérés, ugyanis egyes hawaii törzsek úgy vélik, hogy Kanaloa az alvilág istene volt, aki Kane ellen fordult.


Egy kis érdekesség még a polipok és a mitológia kapcsán:Az amerikai őslakos indiánoknál is megjelent a polip mint isten, a kontinens északnyugati területén főként. A mai kanadai és alaszkai partoknál élő törzseknél kiemelt istenség. Legtöbbször orvoslással, gyógyítással és egészséggel kapcsolatos istenségként jelenik meg, a tlingit és a haida indiánoknál klánok is vannak, amiknek a nevében megjelenik a polip.

TudástárWhere stories live. Discover now