1. Kolumbusz hajója a Santa Maria 19 méter hosszú volt. Ez akkora mint egy csuklósbusz.
2. A kaktuszokat a sivatagokkal társítjuk, valójában csak Amerika száraz vidékein őshonosok.
3. Az 1600-as évek előtt a sakkban az jelentette a győzelmet, ha az ellenfél összes bábúját le tudtad dönteni.
4. A Kanári szigetet nem a madárról nevezték el, hanem az ott őshonos vadkutyákról, a latin canis szó kutyát jelent.
5. A rizs valójában nem igényel sok vizet, az ázsiai rizsföldeket csak azért áztatják el, hogy ne nőjön gaz a növények közé
6. Nagy Sándor egyszer ivóversenyt hirdetett katonáinak, a győztes 13 liter bort ivott meg, de bele is halt 41 másik katonával együtt.
7. A Mount Everest csúcsa tengeri mészkőből áll, 460 millió éve még a tenger fenekén volt
8. Írország népessége a mai napig nem érte el az 1845-49-es nagy éhínség előtti szintet.
9. A világ első pénzbedobós automatáját az I. században állították fel Alexandriában, a "gépből" szentelt vizet lehetett venni.
10. Leonidász, Spárta királya a thermopülai csata idején már 60 éves volt.
11. A csípős ételek fagyasztás és újra melegítés után még csípősebbek lesznek, mivel a kapszaicin nem párolog el újra melegítéskor.
12. Az egy főre jutó borfogyasztás abszolút csúcstartója a Vatikán, évente 74 literes átlaggal
13. A 80 dollár értékű kokalevélből kinyert kokaint a feketepiacon 120 ezer dollárért lehet eladni. Ez 150 ezerszázalékos haszon
14. Babilóniában minden nőt törvény kötelezett, hogy életében legalább egyszer Istár templomában idegennel háljon
15. Normandia partjain a homok a mai napig 4-5%-ban a partraszálláskor keletkezett repeszek maradványaiból áll
16. Az 1923-ban született szovjet férfiak 80%-a nem élte túl a második világháborút
17. A világ legolcsóbb Michelin-csillagos éttermét Szingapúrban találhatjuk meg, ennél az utcai standnál 500 forintból jól lehet lakni
18. A középkori mongolok sosem mosták a ruháikat, mivel úgy tartották, hogy az beszennyezi a vizet, ami pedig felbőszíti az őssárkányokat
19. Ha egy átlagos testsúlyú ember elfogyasztana 15 milligramm tellúrt, nagyjából 7-8 hónapra fokhagymaszagú lenne az izzadsága és a lehelete
20. A világ legnagyobb medúzája, a sárga hajasmedúza (Cyanea capillata) nagyobbra nő mint a kék bálna
VOCÊ ESTÁ LENDO
Tudástár
Não FicçãoAnnyi érdekesség van a világunkban vagy a történelmünkben. Tudtad, hogy nem is volt olyan hogy "Az első éjszaka joga"? Vagy tudod miért volt olyan formája Hitler bajuszának, amilyen? Esetleg hogy hogy Costa Ricán nincsenek lakcímek? Minden héten jel...