1500 milliárdos adósság

4 2 2
                                    

2007 és 2008 között a francia Jerome Kerviel a Société Générale banknál dolgozott, ahol nem végezte megfelelően a munkáját, ami egészen a bíróságig vezetett, ahol a bíró kimondta: a férfi 4,9 milliárd euróval tartozik a munkáltatójának.
Jerome feltörekvő brókerként kereste kenyerét, főleg az arbitrázs ügyletekre szakosodva, ami tulajdonképpen az árfolyam különbségekből adódó kockázatmentes nyereséget hivatott kihasználni. Például ha egy vállalat részvényei egyszerre több tőzsdén is jelen vannak, mint az IBM vagy a Shell, előfordulhat, hogy nem egyszerre mozdul el az áruk, így egy rövidke ideig lehetséges, hogy az egyik piacon ugyanazon részvény 100 dollár, míg a másikon 99. Ilyenkor a bróker elkezdi venni a 99 dollárost és eladja a 100 dolláros piacon, akkor kockázatmentesen farmolhat hasznot, amíg a két piac árfolyama összehangolódik. Kerviel is ezeket a kiskapukat használta ki, csakhogy ő minden céges szabályzatot áthágva óriási összegeket forgatott meg engedélyek nélkül.
2006 év vége felé elkezdett üzletelés 2007 végére 1,4 milliárd eurós profitot termelt a cégnek, mindezt úgy, hogy a bróker 50 milliárd eurót forgatott meg az arbitrázzsal. Jerome 2006-os éves fizetése 74 ezer euró volt, ami mellé 60 ezres bónuszt kapott, 2007-ben már 300 ezret kapott plusz jövedelemként. Azonban 2008 januárjában a tőzsdék összeomlottak. A bank január 18-21 között hatalmasat bukott a férfi valódi ügyletei álcázására használt enyhe veszteséggel kötött üzletein. A hirtelen 600 pontot zuhanó frankfurti tőzsdén a férfinak 140 ezer pozíciója ragadt benn, a teljes veszteség 4,9 milliárd euró volt, ez akkora összeg volt, hogy a bankot csőd szélére juttatta.
Kervielt beperelte a bank, az akkor 31 éves férfira terhelték a teljes veszteséget. Mivel ki is rúgták, el is tiltották a pénzügyi szektortól, az adóssága 155 ezer évnyi fizetésének felelt meg, így ő volt a legnagyobb adóssággal rendelkező ember. 2014-ben a bíróság másodfokon 3 év börtönre ítélte, pénzbírság nélkül, 2016-ban újabb bírósági ítélet kimondta, hogy a bank jogtalanul bocsátotta el, így még a banknak kell fizetnie Jeromenak 450 ezer euró kártérítést.

TudástárWhere stories live. Discover now