Ki az igazi ördög ügyvédje?

8 2 0
                                    

A köznyelv arra a személyre használja az ördög ügyvédje kifejezést, aki egy vitában szándékosan a kevésbbé népszerű, nehezen felvállalható oldal mellett áll ki, amivel ráadásul nem is feltétlenül ért egyet. Ez a szerep azért is fontos, mert így egy vita során minden vélemény és érv hangot kaphat, ezzel egy konstruktívabb diskurzus jön létre, ami egy kiegyenlítettebb eredményhez vezet.


Azt azonban már kevesebben tudják hogy az ördög ügyvédje (advocatus diaboli) több száz évig egy valódi jogi beosztás volt a katolikus egyházban. V. Sixtus pápa vezette be 1587-ben. A pozíciót betöltőnek fontos szerepe volt a szentté avatás folyamatában, ugyanis neki kellett felkutatni a jelölt múltjának esetleges sötét foltjait, bebizonyítani, hogy az általa elkövetett csodák csalások voltak. Az ördög ügyvédjével szemben állt Isten ügyvédje (advocatus Dei) aki a szentjelölt mellett érvelt.


1983-ban II. János Pál pápa szüntette meg ezt az intézményt, emiatt is ő az a pápa, aki az összes elődjénél több embert avatott szentté, majdnem 500 személyt. Dan Brown híres regényében az *Angyalok és démonok* című bestsellerében is megjelenik az ördög ügyvédje, egy egyházi tisztviselő személyében, aki a pápaválasztás előtt próbál a jelöltekről mindent előkutatni, ami bebizonyítja, hogy alkalmatlan egyházfőnek. Azonban eredetileg az ördög ügyvédje csak a szentté avatásban vett részt, pápaválasztáskor nem!

TudástárOpowieści tętniące życiem. Odkryj je teraz