Al Capone és a lejárati dátum

7 2 1
                                    

Amikor a boltok polcairól leemelünk egy terméket, mindegyiken ott van a szavatossági időt jelző dátum. Minden termékre rányomott lejárati dátum az 1970-es évekig nem volt, a romlandó termékekre azonban már a '30-as években bevezetésre került a kötelező feltüntetés. Amit azonban nagyon kevesen tudnak, hogy maga a híres gengszter, Al Capone lobbizta ki, hogy a tejesüvegeken kötelező legyen használni a lejárati dátumot.


Al Capone személyét szerintem senkinek sem kell bemutatni, mindenki tudja róla, hogy az 1920-as és '30-as években a chicagói maffia feje volt, amerikaszerte ismert volt az alvilágban. A '30-as évek elején már lehetett látni az alkoholtilalom végét, ekkor Capone beszállt a tejiparba is. Még a hűtők elterjedése előtt tejes kocsikkal járták az utcákat az árusítók, így minden nap a friss tej házhoz ment az amerikaiak számára. A megromlott tej pedig komoly megbetegedésekhez vezetett.


Az illegális úton szerzett pénzekből Capone megvette a Meadowmoor Dairies-t, s természetesen nem éppen a legtisztességesebb úton irányította üzemét. A szakszervezetekkel rendszeresen tárgyalt, azonban ha nagyon elkezdtek beleszólni a dolgaiba, a maffiavezér parancsára elraboltatta a szakszervezetisek családtagjait. Így sikerült elérnie, hogy szakszervezeten kívüli futárokat alkalmazzon, valamint hogy olcsó iowai tejet importálhasson. Ezek után sikerült rávennie a chicagói városvezetést, hogy népegészségügyi okokból kötelező legyen feltüntetni a tejes üvegen a tej lejárati idejét. Azonban egy percig sem szabad azt gondolni, hogy azért tette mindezt mert az átlagemberek egészsége a szívügye volt, hanem azért, mert a környéken csak neki volt olyan gépe és nyomdai felszerelése, ami alkalmas volt erre.


Csupán három hónappal később az FBI letartóztatta a maffiavezért adócsalás miatt, a tejüzemet a bátyja, Ralph vitte tovább, aki gyorsan fehérítette ki az illegális business-t, monopol helyzetbe hozta nem csak a tejüzemet, de az üdítőital-gyártást is. Később azonban Ralph is rácsok mögé került, de az FBI az ő esetében is csak adócsalást tudott bizonyítani.


A tejes üvegeken feltüntetett lejárati dátum hatására kevesebben lettek betegek, így az öteletett megtartották és kiterjesztették a többi élelmiszerre is fokozatosan. Egyes kutatások azonban úgy vélik, hogy a dátum feltüntetése sokszor félrevezető, emiatt sok száz milliárd dolláros pazarlást követünk el évente az élelmiszerek kidobásával, mivel a lejárati dátum szerint romlott, azonban az ételnek még semmi baja sincs.

TudástárOnde histórias criam vida. Descubra agora