Hi love ! ➳ l.t. ff.

2

Következő héten hétfőn dög fáradtan léptem be az iskola bejáratán. Alig aludtam valamit. Louis a minap feltűnt Doncasterben, de ezen kívül nem sok mindent tudtam róla és igazából jobb is volt így. Őszintén meg akartam győzni magamat, hogy jobb így. Egyszerűen nem volt egészséges, amit műveltem magammal... Összességében csapnivaló hétvégém volt. Letört voltam és kedvtelen. Belülről mardosott a magány.
A szekrényeknél összefutottam Megannel, akivel aztán együtt indultunk el az termünk felé. Aznap irodalommal kezdtünk.
Mondanám, hogy azokban az elcsépelt Louis fanfiction-ökben Wattpad-en Meg töltené be a legjobb barátnő szerepét, ha ez most egy lenne közülük, de nem. Őt igazából nem mondanám igaz barátnak, valójában eleinte nem is bírtuk egymást, csak még kilencedikben pechünkre egymás mellé kerültünk matekon, ez pedig rányomta bélyegét az rákövetkezendő négy évünkre, amit a gimiben töltöttünk. De no para, a nagy részén már túl vagyunk, ezt a pár hónapot meg már fél lábbal is kihúzzuk egymás mellett.

***

Az első hat óra viszonylag gyorsan eltelt, az ezt követő hosszú szünetben pedig Meg sajnálkozását hallgattam - miszerint Brandon felé se néz -, miközben fél füllel zenét hallgattam.
- Most nézd meg... nézd meg, hogy odadörgölőzik hozzá. Undorító. – grimaszolt miközben Bran-t, az „évfolyam szépfiúját" és barátnőjét Kelly-t nézte alig kétasztalnyira tőlünk. A zöld szemű szőkeség Brandon ölében ült és együtt nevetgéltek, Megan meg kis híján a haját tépte a féltékenységtől.
- De ha te ülnél ott, rögtön nem lenne undorító, nem igaz? – sandítottam felé mindent tudó mosollyal.
- Persze, hogy nem! – vágta rá, majd várt egy kicsit és ugyanott folytatta, ahol abbahagyta. – Pff, még csak nem is olyan szép. Te is látod, hogy csillog az arca az alapozótól? Legalább tanulna meg normálisan sminkelni, ha már folyton így kikerázza magát.
- Mi lenne, ha befejeznéd az irigykedést és keresnél magadnak egy olyan palit, aki mondjuk érdeklődik is irántad? – kérdeztem unottan.
- Na, jó, ezt pont te mondod? Nem is tudom ki nem képes végre feladni és elfogadni, hogy az általa imádott sztár sose fogja őt, nem hogy szeretni, de még csak ismerni se. – vágott vissza. Persze rosszul esett neki, hogy próbáltam lebeszélni Brandon-ról, de engem csak a jó szándék vezérelt. Bár azt mondják a pokolba vezető út is azzal van kikövezve, de én nem hittem ebben. Úgy éreztem, már régen ott vagyok. – Amúgy meg... én se szólok egy szót se, amikor Louis kurváját szidod. Csak fogd be és hallgass végig! – egy ideig csönd volt köztünk. Gondolkodtam mit mondhatnék, ő meg csak várt, miközben le sem vette a szemét a pasiról, akit istenített.
- Elfogadtam. – böktem ki magam elé meredve.
- Mi? – kapta felém a fejét.
- Elfogadtam, hogy sosem fogok találkozni vele. Elfogadtam, hogy sosem fog ismerni, túltettem magam ezen legalább két éve, ne pofázz úgy, hogy fogalmad sincs az érzéseimről Louis-val kapcsolatban. – mondtam halkan anélkül, hogy ránéztem volna. – És nem vagyok féltékeny Eleanorra. – jelentettem ki komolyan, mire csak gúnyosan fölnevetett.
- Persze.
- Nem, komolyan. Nem zavarna, hogy Eleanor Louis barátnője, ha Louis tényleg szeretné őt. – feleltem, mire furán kezdett nézni rám és ezt tudtam, anélkül, hogy szembe lettem volna vele. Ezt a pillantást rengetegszer megkaptam már az elmúlt három év alatt, és nem csak tőle, de tudtam, pusztán csak azért, mert nem értik. Hogyan is érthetnék?
- És mégis honnan tudod, hogy nem szereti? Még csak nem is ismered. – forgatta meg a szemét, majd visszadőlt a széke háttámlájára.
- Nem kell ismernem ahhoz, hogy lássam, nem szerelmes. – feleltem elbambulva, miközben ő összefonta karjait a mellkasa előtt.
- Jó, mindegy... de visszatérve, ne is tagadd, lennél Eleanor helyében. – olyan naiv, annyira nem vágja...
- Nem. Eleanor kapcsolata Louis-val elég semleges lehet. Nekem ennyi nem lenne elég. – mondtam, majd belekortyoltam a vizembe.
- De azért biztos meghúzta már egy párszor. Azt viszont már adnád, ha dugna, mi? – elmosolyodtam, de csak mert tényleg, fogalma sem volt az érzéseimről Louis felé. Azt hitte ez olyan, mint amit ő érzett Brandon iránt. Azt hitte ez rajongás, de nem az volt. Sokkal több annál. Sokkal mélyebb.
- Nem az a lány akarok számára lenni, akit akkor hív, ha akar egy jó éjszakát magának. Ha szexelni akar, arra talál magának embert bármikor. Én az akarok lenni, akit akkor hív, ha baj van. – mondtam ki hangosan, amire gondoltam, de abban a pillanatban meg is bántam, ahogy e szavak elhagyták a számat. Nem szabadott volna, ennyire megnyílnom neki. - emlékeztettem magam.
- Ugye tudod, hogy hatalmas baromság az, amiről beszélsz. – nevetett, én viszont nem szóltam semmit. Úgy éreztem, nem érdemes. Úgy sem fogja megérteni. Miért pazaroljam rá az időmet? – Egyébként mit hallgatsz? – kapta ki fehér Airpods-omat a fülemből és bedugta az sajátjába.
- Oh... - adta vissza fintorogva. Az "Don't let it break your heart" ment éppen, már vagy huszadszorra aznap.
- Mégis mire számítottál? – kérdeztem szórakozottan. – Ja, és még egy rossz szó vagy hang Louis dalaira és lesheted, hogy elmenjek veled huszonhatodikán Brandon bulijára. – azzal felkaptam a vizemet meg a táskámat, felálltam az asztaltól és a földrajzterem felé vettem az irányt.

***

Mikor hazaértem, hangokat hallottam a konyhából, így feltételezem anya már hazaért az üzleti útjáról.
- Szia! – köszöntem, miközben lerúgtam a lábamról a fehér Nike-mat és már kaptam is elő a telefonomat.
- Szia, drágám! – került elő anya, mire közel léptem hozzá és megöleltem.
- Milyen napod volt? – érdeklődött kedvesen, miközben mindketten beljebb mentünk.
- Unalmas. – rántottam vállat, majd ledobtam a táskámat a nappaliban és leültem az ebédlőasztalhoz. Gyorsan végiggörgettem Twitteren, lementettem néhány friss képet Louis-ról - amit néhány szerencsés fannal készített Donny-ban -, csak, hogy legyen min bőgni az este, majd lezártam a telóm és beleittam a narancslevembe, amit idő közben anya elém rakott.
- Hogy sikerült az üzleti út? – érdeklődtem a körmömmel kopogva az asztalon.
- Pont úgy, ahogy terveztük. Meggyőztük az ügyfeleket, akiket meg akartunk, még a hónapban leszerződünk velük. – felelte mosolyogva. Anya egy elég nagymenő reklámcégnél dolgozott, ami ugyan jó volt, mert sok pénzt hozott, de sokat volt úton, így rengeteg időt töltöttem egyedül egyke lévén. Apám meg... nos, a halál se tudta merre van, sosem keresett. Lelépett a kurvájával, mikor még kicsi voltam. Csak még egy dolog, amiben hasonlítottunk Louis-val. Kész listám volt róluk.
- Na, megyek, még el kell intéznem néhány telefont, de ha szeretnél aztán elmehetünk plázázni egyet. – mondta és bár próbálta leplezni, látszott rajta,hogy eléggé kimerült.
- Jól hangzik, de... én elég fáradt vagyok. Inkább lepihennék, talán majd a hétvégén. – feleltem, majd megindultam az emelet felé anélkül, hogy visszanéztem volna rá.
A délután további része gondolkodással telt. Nem hiszem, hogy lenne rosszabb elfoglaltság annál, mint amikor én a gondolataimba merülök. Abba a mérhetetlen önsajnálatba, ami olyankor ellepi az elmém, szerintem a legtöbb ember beleőrülne. Azzal lehet jobban jártam volna, az elmebaj nem lehet olyan rossz, mint amilyennek hangzik, de nekem ez nem ment ilyen könnyen. Túl erős voltam, nem tudtam csak úgy egyről a kettőre beleőrülni a dolgokba. Nem értettem, mégis miért vagyok ilyen rohadt kitartó?

***
gondoltam, feldobom kicsit a délutánt, ha már sokan le vannak hozódva, hogy vissza kell menni a suliba, bár ha jobban belegondolok, ez a rész nem éppen a legmegfelelőbb arra, hogy kiszakítson a back to school vibe-ból... :/
remélem, azért tetszett nektek, a kövire pedig ígérem megéri várni, mert beindulnak az események és bekerül louis is a képbe. :)
kérlek, ne felejtsetek el visszajelezni valamilyen formában, ha érdekel a folytatás, sokat jelent nekem.
szép estét nektek!
/louis' little shit/